73.rész-Happy end

Hello emberek! :)

Fontos dolgot közlök most veletek.

A blognak elérkezett a vége. Laura élete újra sínen van, 'minden' rendben van nála. 

Elérkezett a 100. bejegyzés. Direkt ide szántam :)

A történet folytatását gondoljátok tovább fejben esetleg.

De itt ennyi volt. Sajnálom, vagy nem, nem tudom. Úgy írtam mindent, ahogy akartam. Ez remek dolog :)

Köszönöm azoknak, akik végig követték a történetet, azoknak, akik véletlenül ide tévedtek közben, és maradtak. Köszönöm az utálóknak, ők adtak nekem erőt a folytatáshoz, köszönöm az OLVASÓIMNAK, hogy kommenteltek, pipáltak, és boldogsággal töltötték meg az írásomat. Remek emberek vagytok. Mindenki egytől-egyig :) 

Ennyit szerettem volna, és akkor íme az utolsó rész:

***

December 04./Hétfő/

Reggel 7:22, Gáborral és Elizával éppen suliba tartunk. 

 - Olyan fura reggelem volt. - jelentette ki El. Gáborral nem szóltunk, csak csendben figyeltünk, ezért folytatta. - Anyu ágyba hozta a reggelit.

 - Figyelj és tanulj. - nézett rám Gábor, mire nevetve meglöktem a vállát, ő pedig átkarolta a derekam és szorosan magához húzott.

 - Kérdeztem anyut miért, de csak mosolygott. Fura. - ingatta a fejét El.

 - Mi ebben a fura? A 'muterod' kedves veled egy évben egyszer, használd ki. - mondta Gábor, nem túl bölcsen.

 - Héé! Máskor is szokott ám kedves lenni, csak az ő saját módján. - vont vállat El.

 - Szerintem nem kedvesség, ha reggel amikor felkel ő kér tőled reggelit, miközbe ennek fordítva kellene történnie. - vont vállat Gábor is.

 - Ugyan, anyu nem pont az anyaságra termett, de jó benne. - védte meg El az anyukáját.

 - Te tudod. Én mindenesetre olyan nőt akarok elvenni, aki tutira érti a dolgát. - mondta Gábor, én pedig éreztem, hogy szorosabban fog magához. 

Elmosolyodtam.

 - Laura ért a gyerekekhez. Magát is jól kezeli. - vont vigyorogva vállat El, mire felháborodottan felnevettem.

 - Eh. Nem vagyok gyerekes. - védtem magam.

 - Komolyan? - húzta fel a szemöldökét El. - Amikor ott aludtam nálad még a nyáron, nyöszörögve kértél rá, hozzá teszem az éjszaka közepén, hogy vigyem neked oda a kutyás mamuszodat, mert te kakaót akarsz inni. - felnevettem az emléken. - Valóban nem vagy gyerekes.

 - Ugyan, ilyen mindenki csinál. - próbálkoztam, persze esélytelenül.

 - Ja, nekem is van egy unikornisos mamuszom. A neve Koni. - improvizált Gábor, én pedig hangosan felnevettem.

 - De komolyan, biztos nektek is volt állatos mamuszotok. - néztem felváltva rájuk.

 - Ez az Lau. - nézett rám El. - Volt.

Javíthatatlanok.

Megérkeztünk a sulihoz, és egyből bementünk, mert kint semmi érdekes nem foglalt le minket.

Angol óra, ülök a helyemen, mellettem El sunyiba körmöt fest az angol könyvével eltakarva magát, én pedig csendben figyelek, hol a tanárra, hol Elo-ra.

 - Pszt! - pisszegtem oda Elizának, mert észrevettem, hogy a tanár (aki egyébként egy bamba alak, csodálkozok, hogy felvették tanárnak) egyre többet sandít felé.

 - He? - nézett rám nem túl kulturáltan.

 - Fesd majd szünetbe. Ne most. - suttogtam.

 - Ugyan. - legyintett.

Aha, a tanár ebben a pillanatban észrevette.

 - Eliza kisasszony megtudhatnám, hogy mit csinál maga az én órámon? 

 - Kiszínesítem az életemet. - nem törődött a tanárral, folytatta a körömfestést.

 - A termet pedig bebüdösíti. -  állt a tanár karba font kézzel a táblánál.

 - Eddig se volt itt rózsaillat. - a teremben ülők felnevettek.

 - Kérem fejezze be, amit csinál.

 - Már csak a kis körmöm van. - hunyorgott El. - Kész. - jelentette ki diadalmasan. 

 - Megtisztelne vele, ha elrakná. Valaki nyisson ablakot, kérem. - mutatott ránk, az ablaknál ülőkre. - Eliza kérem, m..-kezdte a tanár, de ekkor kicsöngettek.

 - Sajnálom tanár úr, majd máskor dumcsizunk. - mosolygott bájosan El a tanárra, majd kisietett a teremből.

 - Kérem nézze el neki, a reggele fura volt. - jegyeztem meg a tanárnak, amikor elhaladtam előtte, majd én is kisiettem a teremből, és a folyosón várakozó Elizához léptem.

 - Menjünk le a büfébe, ott elvegyülhetek. - fogta meg a karom, és a lépcső felé vezetett.

 - Amúgy hogy vagy? - kérdeztem.

 - A betegségemre gondolsz, vagy az órán tett aktivitásomra? - felnevettem.

 - Az órai dolog is érdekelne, de most a betegségedre gondolok.

 - Ja, semmi. Már minden oké.-legyintett.

Egy érintést éreztem a derekamon, majd ajkakat az arcomon.

 - Mi a téma? - pillantottam meg Gábort magam mellett, egyik karjával átkarolta derekam, másikkal a hanyagul vállán lévő táskát tartotta.

 - Elo tegnapi betegsége. - mondtam.

 - Tegnap beteg voltál? Akkor lehet azért kaptál ágyba reggelit, nem? - van benne igazság.

 - A francba! Pedig már azt hittem megváltozott. Eh, a büfébe leszek kaját venni. Ha már azt nem hozzák ide nekem. - forgatta a szemét, én pedig nevetve néztem ahogy távolodik. 

Gábor szembe fordított magával, és mélyen a szemembe nézett.

 - Mizu? - kérdezte édes mosollyal.

Karomat a nyaka köré fonom, és úgy mosolygok gyönyörű szemeibe.

Éppen egy Gábortól kapott hosszú csók tartott, amikor Elo visszaért.

 - Szerezzetek nekem egy pasit, pls. - nyögte fájdalmasan.

 - Ott egy. - mutaott Gábor a távolba, ahol egy fiú állt, magában, kezében a könyveit tartotta, haja kuszán állt, strébernek tűnt, szemüvege szinte ferdén állt rajta.

 - Komolyan beszélsz? - hőkölt hátra El. - Jó, hogy az orrát nem túrja. - mutatott arra felé.

 - Valamit ennie kell! - tárta szét a karját Gábor, egy pillanatra elengedve a derekamat.

 - Ez hülye. - nevetett fel hangosan El.

 - Kérem halkabban, ez nem egy humor sarok, hanem egy iskola. - állt meg mellettünk a biológia tanárunk.

 - De tanár úr, ha az órán nem beszélgethetünk, akkor itt kell kiengedni magunkból. - szállt 'vitába' Eliza.

 - Most ön visszabeszél nekem? - húzta fel a tanár egy pillanat alatt a szemöldökét. Ajaj.

 - Dehogy, csak elmondom a véleményem. - vont vállat El.

 - Azt nem itt kell megtenni. 

 - Máshol meg nem kíváncsiak rá.

 - Talán azért, mert nincs tartalma a mondandójának. Először gondolkozzon mit beszél.

 - Gondolkodok. Ezért mondtam azt, amit mondtam, mielőtt maga félbe nem szakított volna. - Elo kezdett ideges lenni, ezért megragadtam a karját, és sűrű elnézések között elhúztam onnan.

A lépcsőig jutottam vele, amikor megtorpant majd így szólt.

 - Miért hoztál el? beverem a képét!

 - Elo ne csináld már, tanár. Kicsaphatnak innen, azt akarod? - kérdeztem széttárt karokkal.

 - Nem! Én azt akarom, hogy a tanárok ne legyenek ilyen önfejű, egoista barmok, és figyeljenek másokra is. Valaki hallgassa már meg a diákok véleményét is, könyörgöm basszus! - kelt ki magából, majd felrohant a lépcsőn.

 - Az a legrosszabb, hogy teljesen igaza van. - néztem utána.

 - Majd megbékél. - állt meg mellettem Gábor.

 - Igaza van. A tanároknak meg kell hallaniuk más szavát is.

 - Szeretem, amikor ilyen bölcs vagy. - mosolyodott el Gábor, mire rá néztem, és megcsókoltam.

 - Legalább az utolsó napomon ne lenne ilyenben részem. - hallottam meg egyismerős hangot, majd a zaj irányába fordultam. Ádám állt a tanári ajtó előtt.

 - Teljesen megérdemled. - mondta Gábor helyettem.

 - Hozzád senki nem szólt, barom. - fröcsögte dühösen a szavakat Ádám a fogai között. - Elvetted azt, ami számomra a világot jelentette. - címezte a szavakat Gábornak.

 - Te engedted el. Nem fogtad elég erősen. És azért marad velem, mert én szeretem, és nem engedem elmenni azt, ami számomra a legfontosabb. ilyen egyszerű.

 - Könnyen beszélsz. Téged szeret. - nézett rám a mondata végén.

 - Ne mondj ilyet. - szólaltam meg. - Téged is szerettelek.

 - Jó hagyjuk. Úgy is vége. Elmegyek. Többet nem látsz. - mondta drámaian.

 - Bárcsak így lenne, de ahogy téged ismerlek simán visszatolod a pofád, és tönkreteszel mindent. - mondta dühösen Gábor, mire óvatosan megfogtam a kezét, és ujjaimat az ujjaira kulcsoltam. Szemem sarkából láttam, ahogy elmosolyodik.

 - Hagyjad már magad, ember! Neked mindig az kell, ami másnak is. - nevetett fel Ádám. - Majd szólok, ha ki akarom köpni a rágómat, megkérdezem kéred-e, ha már ennyire érdekelnek az elhasznált cuccaim. - mondta gonosz mosollyal, majd kilépett az ajtón, és az út túloldalára igyekezett.

Gábornak nem kellett több utána rohant.

 - Gábor, ne! - kiáltottam utána, és én is futásnak eredtem.

Éppen kiértem, amikor láttam, hogy Gábor utolérte Ádámot, maga felé fordította egy egyetlen egy jobbossal a földre terítette.

 - Hogy beszélsz te rohadék? - kiáltott a földön fekvő Ádámra.

Ádám felült, és a szájához nyúlt, ami persze véres volt.

 - Te nem értékelted meg eléggé. Takarodj innen, és soha ne lássalak a közelébe te seggfej! - kiáltott Gábor idegesen, én pedig odarohantam hozzá és könnyeim között így szóltam:

 - Gábor. - suttogtam, mire kétségbeesetten hátrafordult.

 - Minden rendben van, kicsim. - ölelt szorosan magához, én pedig mélyen beszívtam az illatát.

Ádám felállt, és elment.

Az igazgató jelent meg mögöttünk.

 - Gábor, kérlek gyere velem az igazgatói irodába.

 - Kérem ne, engem védett meg. - könyörögtem az igazgatónak.

 - Sajnálom. Gábor, várom. - nézett Gáborra, majd elment.

 - Úr isten, sajnálom, én...-dadogtam, de közbe vágott életem szerelme.

 - Cssss! - elmosolyodott, majd hosszan megcsókolt.

Néztem ahogy bemegy az épületbe. Könnyes arcomat letörölve hagytam, hogy Eliza szorosan megöleljen.

 - Mi történt? - engedett el.

Elmeséltem neki mindent.

 - Gyere menjünk be megtudni mi történik. - segített be Eliza az épületbe.

Ott ültünk a tanári előtt, amikor a matek tanárunk haladt el előttem. 

  - Gyertek órára csajok. - mosolygott ránk a kedvenc tanár nőm.

 - Tanár nő maradhatnánk még egy kicsit? A barátja a tanáriban van... - mondta El.

 - Ahj, lányok-lányok...De azért órára gyertek még be. - mosolygott, majd tovább ment, egyenesen a termünkbe.

Ott ültünk, amikor egy 15 perc után végre kijött Gábor. 

 - Na? - álltam fel hirtelen. 

Gábor szomorúan a fejét rázta, én meg azt hittem azonnal elbőgöm magam. De azonnal megkönnyebbültem, amikor felnevetett.

 - Megkapta az a szemét seggfej. - vont vállat mosolyogva.

 - Kicsaptak? - kérdezte El.

 - Dehogy, sulin kívül volt már, nem tehet semmit. Csak felhívták anyám, hogy csináljon velem valamit, de ha elmondom, hogy Laura miatt tettem, semmit nem fog tenni velem. - vont ismét vállat, én meg azonnal a nyakába ugrottam. 

 - Elment. - simogatta a hajam, nekem meg potyogtak az örömkönnyeim.

 - El. Véglegesen. - sóhajtottam.

 - Végre leverhettem. De jól esett. Már régóta bennem van.

 - Kösz. - mosolyodtam el, mire letolt magától, és mélyen a szemembe nézett.

 - Mindennél jobban szeretlek. - mondta, majd hosszan megcsókolt.

Imádlak titeket, legyetek jók. Alexa.xx

72.rész-Csodálatos Vasárnap

December 03./Vasárnap/

A tegnap este nagyon jól sikerült, Elizával filmeztünk, majd elmentünk sétálni, aztán játszottunk Toto-val, körmöt festettünk, hülyéskedtünk, felpróbáltuk a báli ruháimat, és úgy csináltunk, mintha nagy úri hölgyek lennénk, meg ilyenek, nagyon jól éreztem magam. Mondhatom, hogy ez volt életem legjobb születésnapja. Este természetesen felhívtam Gábort is, és mondta, hogy hívni akart már hamarabb is, csak nem akart zavarni ,meg ilyenek. Hát van ennél aranyosabb?! Beszéltem még vele is kicsit, aztán elmentem fürdeni, majd Eliza is, megnéztünk még egy filmet, utána meg már késő volt (szinte reggel lol), úgyhogy lefeküdtünk aludni, és hamar álomba is szenderültünk. 

Mondani szokták, hogy aki korán kel, aranyat lel. De ez nem így van. Aki korán kel, álmos marad. Ez történt velem és Elo-val is, ugyanis reggel arra keltünk, hogy valami eszement motoros száguldozik az úton.

 - Köcsög. - húzta a fejére Elo a párnáját.

 - Ahj, miért kellett ezt? - nyöszörögtem álmosan.

 - Aludjunk. - mormolta Elo, szinte már fél álomban.

 - Én már nem bírok. - ültem fel az ágyon, és a földön fekvő Elo-ra néztem.

 - Én..igen.. - mondta, majd már vissza is aludt, mert kérdeztem de nem válaszolt.

Nagy nehezen felkeltem, és a fürdőbe siettem, útközben pedig felkaptam a telefonomat az éjjeliszekrényemről, és babrálni kezdtem, miközben a fürdő felé tartottam. Ekkor vettem észre, hogy már fél 12 van. Volt egy nem fogadott hívásom Gábortól, és kettő mamától.  Nem háborodhattam fel, hogy korán zargattak, mert a normális ember ilyenkor már rég talpon van. Hát..Csak mi Elo-val hajnali 3-ig fel voltunk. Tehát ez nem normális. Először mami hívtam fel, három csipogás után felvette.

 - Szia, drágám. - köszönt bele, és mint mindig, most is elmosolyodtam, ahogy meghallottam a hangját.

 - Szia, mami. Miért kerestél?

 - Csak mondta apád, hogy találtál állást, és azért hívtalak, hogy megkaptad-e. Nem akartam apádat keresni ezzel, tőled akartam hallani. 

 - Igen, mami, megkaptam. 

Mami a vonal végén egy "Huhú"-t kurjantott, és hallottam, ahogy elújságolja papinak is. Ekkor papi hangját hallottam meg a telefonban.

 - Ez komoly kis aranyom? Van munkád? - kérdezgette papi.

 - Igen papi, van munkám. - mosolyogtam a reakciójukon.

 - Bár nekem az első állásom már nagyon kicsi koromban volt... - ekkor hallottam, ahogy mami azt mondja "Jajj, ezt most hagyd már!" - Hadd fejezzem be. - mondta papi maminak. - Nekem nagyon fiatalon volt már munkám, de már azóta eltelt pár év, ezért teljesen, önzetlenül mondom, hogy nagyon büszkék vagyunk rád, kicsikém. - mondta papi, én meg teljesen elérzékenyültem.

 - Köszi, papi. - szipogtam.

 - Te sírsz? - kérdezte papi, mire azonnal hallottam, hogy mami már kérdezgeti, hogy "Mi? Mi? Sír?".

 - Öröm könnyek, hogy megkaptam az állást. - hazudnom kellett, hogy ne ijedjenek meg. - Most jött ki rajtam az öröm. Tegnap nem volt időm ezzel foglalkozni. Volt egy kis öröm, amikor írtuk alá a papírokat, de amúgy nem nagyon érdekelt akkor.

 - Mi volt tegnap? - hallottam a vonal túlsó feléről papi érdes, öreges, de egyben nagyon kellemes hangját.

 - Nálam aludt Eliza, és megünnepeltük a szülinapomat. 

 - Ittatok is? - kérdezte, és éreztem a hangjából a komolyságot.

 - Nem ittunk papi. Csak facsartam narancsot. - igazat mondtam, az éjszaka egy korty alkoholt sem ittunk, emlékezni akartunk az estére. - Sétálni voltunk, meg játszottunk Toto-val, körmöt festettünk, beszélgettünk, hasonlók. - soroltam az esti programot.

A kád szélén ültem, és azon gondolkodtam, hogy milyen boldog vagyok igazán. A szerelmemtől van egy nem fogadott hívásom, ami azt jelenti, hogy vagy hiányzom neki, vagy azért hívott, hogy már felkeltünk-e, milyen volt az este további része, hogy éreztem magam, hogy vagyok, akármi. A legjobb barátnőm bent alszik a szobámban, egy fantasztikus estét tudhatunk magunk mögött, remekül éreztük magunkat. És éppen a legjobb nagyszülőkkel beszélek telefonon, akik ugyan nem tudtak eljönni a születésnapomra, de még tegnap telefonáltak (innen tudják, hogy állásinterjún voltam, mert mielőtt indultunk apuval, akkor hívtak pont). Nagyon boldog voltam, jobbat kívánni se lehetne.

 - Örülünk, hogy jól érezted magad. Na megyek, valaki csöngetett, adom a telefont a maminak. Vigyázz magadra aranyom, majd beszélünk még.

 - Oké, papi, szia. Szeretlek.

 - Én is szeretlek kicsikém. - mondta, majd hallottam kis zajt, ahogy átadja maminak a telefont, majd újra mami hangja csendült fel.

 - Ki csöngetett? - kérdeztem.

 - Öööö.. - mondta mami, gondolom közelebb menve az ajtóhoz, megnézni ki jött. - A postás. 

 - Na mami én megyek, hívott Gábor is, vissza szeretném hívni. Nem gond?

 - Dehogy gond drágám, beszéljetek nyugodtan, majd este hívom még apádat, akkor lehet tudunk beszélni még kicsit.

 - Okés, mami.

 - Jó legyél.

 - Az leszek.

 - Szeretünk.

 - Én is titeket. - majd leraktuk.

 Nem vártam, szinte azonnal hívtam is Gábort, ő viszont nem vette fel. Megpróbáltam még egyszer, de akkor sem vette fel. Hirtelen belém csapott az idegesség, de azonnal szerte foszlott, mert rájöttem, én sem vettem fel, amikor ő hívott, mégsem történt velem semmi komoly. Ha később sem hív még, meg próbálom még egyszer, ha akkor sem veszi fel, elmegyek hozzá személyesen. Igen, ezt fogom tenni. Leraktam a telefonomat a kézmosó csap melletti polcra, aztán a fogamat kezdtem mosni. Szeretem reggel elhúzni az időt ilyenekkel, ezért is nem jó, ha suliba kell menni, és sietni kell. A fogmosás nekem azaz eljárás, ami időt igényel, és nem szeretem, ha belezavarnak, vagy siettetnek. Fogat mostam, megfésültem a nagy loboncomat, bekentem az arcom krémmel (kel, ha nem akarok bitang pattanásokat a fejemre), majd visszacsoszogtam a szobába. Elo még aludt, ezért nem akartam felkelteni, felfogtam az éppen aktuális könyvet amit olvastam (Csillagainkban a hiba; rengeteget bőgök rajta) a könyvespolcomról, majd lementem a nappaliba. Még pizsama volt rajtam, meg a kis kutyás mamuszom, nem szoktam hamar felöltözni, ha nem muszáj. Sárát találtam lent, éppen TV-t nézett.
 - Jó reggelt. - köszöntött mosolyogva.
 - Jó reggelt. - vágtam le magam mellé a kanapéra, és egy cuppanós puszit nyomtam az arcára.
 - Mit olvasol? - érdeklődött.
 - Csillagainkban a hiba. - mutattam felé a borítót.
 - Én is szeretem a csillagászatot. - mondta teljesen normálisan, mire felnevettem. - Mi az? Nem így mondják? - értetlenkedett aranyosan, mire megráztam a fejem.
 - Deee, így mondják, csak ez nem csillagászati könyv. - néztem rá mosollyal arcomon.
 - Hát akkor? - meresztette rám hatalmas, kék szemeit.
 - Egy lányról szól, aki beteg.
 - Akkor miért csillag? Az a neve a lánynak? - kérdezgetett tovább, én meg visszafojtott nevetéssel válaszoltam.
 - Nem, ezt így nem tudom neked elmagyarázni. Majd ha nagyobb leszel, kölcsönadom, és meg tudod miért ez a címe. - mondtam neki, mire mosolyogva bólintott.
  - Várom, hogy nagyobb legyek. - nézett a TV-re.
 - Ne várd. - lapoztam fel a könyvem, és megkerestem hol van a könyvjelző
 - Miért ne? - nézett rám egy pillanatra.
 - Mert jó gyereknek lenni. - vontam vállat, majd olvasni kezdtem.

Gábor még egy óra után se hívott, ezért felmentem az emeletre, és felhívtam még egyszer.
Felvette.
 - Mondjad kicsim. - szólt bele érdes hangon. Bizonyára felkeltettem.
 - Felkeltettelek? - kínosan éreztem magam. Én sem szeretem, ha felkeltenek. Emlékszem egyszer jött fel anyu, és felkeltett, én akkor se nagyon örültem, de menni kellett suliba, csak nem szólt az ébresztőm. Oké, hogy akkor jó, hogy felkeltett, de annak sem örültem. Nem még most szegény Gábort felkeltettem, miközben aludhatott volna gondtalanul.
 - Igen, de nem gond, mondjad nyugodtan. - nyöszörgött, amiből arra következtettem, hogy nyújtózkodott.
 - Te kerestél. - mondtam furcsán.
 - Zolikaaaaa. - kiáltotta Gábor eltartva a telefont. Hallottam, ahogy Zoli benyit Gáborhoz, és kérdezi miért kiabált. - Te hívtad Laurát?
 - Aha. - hallom Zolika halk hangját, mire lesütöm a szemem.
 - Bocs szívem, nem én kerestelek, csak Zolika hülyéskedett. - kért elnézést Gábor.
 - Nem hülyeség, Sárával akartam beszélgetni.
 - Mondjad neki, hogy nyugodtan átjöhet, ma itthon van Sára.
 - Zolika van kedved átugrani Sárához? - kérdezi Gábor Zolikát.
 - Igeeeen. - nagyon boldog lett hirtelen :)
 - Mindjárt indulunk, kicsim. - hallottam ismét Gábor hangját, majd a zajt, ahogy Zolika kirohan a szobából és becsukja maga mögött az ajtót.
 - Okés. - mosolyodtam el, majd leraktuk, én meg bementem a szobámba megnézni Eliza felkelt-e már.
Eliza már ébredezett, ezért odamentem hozzá, és leültem az ágy szélére.
 - Hazamegyek Lau, rosszul érzem magam. - mondta, és tényleg láttam, hogy elfehéredett az arca.
 - Okés, hazakísérjelek? - simogattam meg a takaró alól kilógó karját.
 - Nem kell, köszi, már jön értem anyu. Előbb hívtam. - ült fel. - Kérhetek valami ruhát? Kölcsönbe.
 - Persze, válassz valamit. - mutattam a gardróbom felé. - Mág ehet Gáborral is találkozol, meg a tesójával.
 - Mert? - hallottam a hangját a gardróbból.
 - Hamarosan itt lesznek. - mosolyodtam el.
Elo felöltözött, és még az előtt elment, hogy Gáborék jöttek volna. Szegény tényleg nagyon rosszul volt, az anyukája már a ház előtt várta őt, felvette, és már ott se voltak. Úgy gondoltam visszamegyek a házba, még megfésülködök, elkészülök, mire jönnek Gáborék, de amikor indultam volna be, láttam, hogy éppen jönnek ki a kapun.
 - Szia, kicsim. - jött felém Gábor édes mosolyával, majd egy hosszas csókkal köszöntött.
 - Sziasztok. - mosolyogtam rájuk.
Zolika is adott nekem arcra puszit, majd bementünk a házba.
 - Anyu megjöttek. - kiáltottam legelöl menve.
 - Hát sziasztok. - jött ki anyu a hálóból.
 - Csókolom. - köszönt aranyosan Zolika.
 - Szóval te vagy a híres Zolika. - mosolygott rá anyu, majd kezet nyújtott. - Szia. - kezet ráztak.
 - Menj csak, Sára fent van. - simítottam meg Zolika hátát, mire alsó ajkába harapva bólintott, majd elindult felfelé.
Anyut lent hagytuk, és mi is felmentünk a szobámba Gáborral.
A teraszhoz léptem, és kinyitottam az ajtót, hogy egy kis friss levegő jöjjön be.
 - Hú. - fújtam ki a levegőt, és becsukott szemmel élveztem a friss szellőt. Karokat éreztem a derekam körül, elmosolyodtam, majd ráraktam a kezem Gábor derekam körül pihenő kézfejére. Belepuszilt a nyakamba, amitől összerezzentem, és halk kuncogás hagyta el számat. Gábor maga felé fordított, majd vadul csókolni kezdett. Hajába túrva éreztem, hogy haja frissen mosott, ujjaim csak úgy siklottak haja között. Gábor felkapott, és megpörgetve ledobott az ágyra. Kajául rám mosolygott, mire felnevettem. Gábor fölém mászott, és úgy csókolt tovább, kezei a fejem mellett pihentek. Amikor abba hagyta a vad csókolást, mellém vágódott, és gyönyörű szemeivel engem nézett. Felé fordultam, így szemezni kezdtünk.
 - Olyan gyönyörű vagy. - mosolyogta a szavakat suttogva, miközben a hajamat birizgálta. Elmosolyodtam, és megsimítottam az arcát, mire közelebb húzott magához, és gyengéden megcsókolt.
 - Szeretlek, Laura. - mondta halkan, úgy hogy csak én halljam, mintha azt akarná ezzel jelezni, hogy ez senki másra nem tartozik csak rám és rá.
 - Szeretlek, Gábor. - suttogtam vissza, és szorosan a mellkasához bújtam. Átölelt, és a hátamat simogatta, én meg kezemmel a derekén összegyűrődött pólót birizgáltam.
 - Le akarod venni rólam? - kérdezte, és hallottam, hogy vigyorog, én meg hangosan felkacagtam.
 - Tudom, ha rajtad múlna, már rég nem lenne rajtad. - mondtam nevetve.
 - De tudod, hogy ehhez ketten kellenek. - tolt el magától, és mélyen a szemembe nézett.
 - Tudom, de én.. - kezdtem, de Gábor tudta mit akarok mondani, ezért félbeszakított.
 - Tudom, Laura. Ne kezdj bele. Megmondtam, hogy várok rád, és tartom a szavam. Nem hagylak el csak azért, mert te még nem akarod ezt. Azt mondtam várok, és várok is, amíg azt nem mondod, hogy oké. - igazította a fülem mögé a halántékomnál lógó hajtincsemet.
 - Nálad jobb nincsen az egész világon. - szakadt ki belőlem teljesen őszintén.
 - Akkor én vagyok a legszerencsésebb, hogy enyém lehet a világ legtökéletesebb lánya, és még én is vagyok a legjobb fiú az egész világon. - mondta, én pedig felnevettem. - Elárulok egy titkot. Imádom, ha nevetsz. - elmosolyodtam.
 - Én is mondok egy titkot. Ez a nevetés csak akkor van, ha veled vagyok. - Gábor is elmosolyodott, majd újra megcsókolt.
Gáborral beszélgettünk egymást nézve, aztán valamikor elaludhattunk, mert amikor felkeltem, Gábor mellettem feküdt, már az ablak felé fordulva. Mosolyogva pásztáztam, hogy ténylegesen alszik, majd amikor felálltam, és az ajtó felé igyekeztem, meglepetten ért Gábor érdes, álmos hangja.
 - Hova mész? - nyöszörögte.
 - Csak megnézem Sáráékat, aludj nyugodtan. - néztem vissza mosolyogva a még mindig mozdulatlan Gáborra.
Gábor nem válaszolt, így kimentem, és egyenesen Sára szobája felé vettem az irányt. Bekopogtam, majd egy "Gyere be" után be is nyitottam.
 - Szia Lau. - köszönt vidáman Sára. A látvány, ami fogadott, mosolyt csalt az arcomra. Ott ültek a szoba közepén lévő szőnyegen, és kirakóztak.
 - Zolika már lassan 7 óra, haza kellene menned. - húztam el a számat.
 - Gábor? - nézett fel rám a 100 egy kis kutyás puzzle-ből.
 - Elaludt, átviszlek, aztán majd megy Gábor is, ha felkelt. A szüleid már otthon vannak, láttam a kocsit a ház előtt.
 - Oké.. - mondta szomorúan, majd Sárára nézett, aki ugyancsak bánatos fejjel nézett vissza rá, megölelték egymást, majd megígérték, hogy még mindenképp találkoznak, aztán már Zolikával kint is voltam a házuk előtt.

71.rész-Enyém az állás!

December 02./Szombat/

Még csak reggel 9 van, ülök az ebédlőben, de már teljesen izgalomba vagyok, hogy milyen lesz. Természetesen a munkahelyre gondolok, eléggé megremeg a térdem, ha csak rá gondolok. Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből a tegnapi napot sem, talán életem legjobb születésnapja volt. Ott volt a szerelmem, a legjobb barátnőm, a barátaim, aztán jött ez a munka, anyuékkal a közös vacsora, Sára tánca..Hú! Észre sem vettem, hogy elbambultam, apu zökkentett ki.

 - Kislányom, minden rendben van? - legyintette meg előttem a kezét.

 - Mi? - eszméltem fel.

 - Hol jársz, aranyom? - kérdezte anyu.

 - Jaa, csak a tegnapra gondoltam. - kaptam be egy falat rántottát.

 - Jó volt? - mosolygott Sára.

 - A nap is csodás volt, de a te táncod különösen tetszett. - mosolyogtam rá, mire szégyenlősen "el bújt" a kanala mögé.

 - És nem is mondtad még, Ati mit szervezett neked. Csak annyit mondtál, hogy volt valami.

 - Hát, igazából Gábor szervezte nekem. - mondtam, és a gondolat, hogy a barátom szervezett nekem ilyet, önkéntelenül is mosolyt csalt az arcomra.

 - Ó, valóban? - húzta fel a szemöldökét anyu.

 - Mindenképp meg kell már ismernem közelebbről ezt a fiút. Áthívhatnád vacsorázni. - javasolta apu.

 - Ma Eliza jön, bulizni. - emlékeztettem őket, hiszen tegnap említettem nekik.

 - Téényleg. - jutott apunak eszébe.

 - De Vasárnapra áthívhatom. - ajánlottam.

 - Rendben van. - bólintottak rá a szüleim.

 - Ádám jön? - kérdezte Sára, mire szomorúan elmosolyodtam.

 - Nem Ádám jön. - rázta meg a fejét anyu, miközben ő is Sára kíváncsi tekintetét nézte.

 - Akkor Lau miért néz ilyen szerelmesen? - kérdezte ismét Sára, én meg lecsuktam a szemem.

 - Most már Gábor a szerelme. Ádám megbántotta, és átverte Lau-t. - magyarázta neki anyu.

 - Elváltatok? - nézett rám Sára, én meg felnevettem, ahogy eszembe jutott az a bizonyos beszélgetés,amikor erről volt szó.

 - Igen. - válaszoltam én, mert anyuék amúgy sem értenék meg.

 - Bocsi. - mondta szomorúan, gondolom arra, hogy szóba hozta.

 - Semmi gond, meg kellett tudnod neked is. - mosolyogtam rá.

 - Akkor már Gábort szereted? - kérdezte.

 - Igen. - bólintottam.

 - Ennyire nagyon? - kérdezte, miközben karjait kitárta, amennyire csak tudta.

 - Jobban.

 - Hú. - ámult Sára. - Akkor Vasárnap megismerem? - nézett rám kíváncsian.

 - Aha. - bólintottam.

 - Hű. - ámult. - Engem szeretni fog?

 - Biztos vagyok benne. - nevettem fel.

 - Na egyél kicsim, mert nem nősz majd. - mondta anyu Sárának, mire enni kezdett, én pedig bejelentettem, hogy jól laktam, köszönöm, majd távoztam az asztaltól, és felsiettem a szobámba, hogy készülődjek.

Valami olyan ruhát akartam, ami nem kihívó, de azt sugallja, hogy "Hé, én alkalmas lennék erre a melóra!", tehát ami azt mutatja, nem vagyok elhanyagolt, ápolt vagyok, stb. Nehéz volt, nem tudtam azonnal dönteni, elmentem közben fürdeni, fogat mosni, de mivel még nem döntöttem el, így törülközőt csavartam magamra és úgy mentem vissza. Éppen a gardróbomban ültem, amikor eszembe jutott, hogy Gábort fel kellene hívnom, így hát megtettem.

 - Szia, életem. - köszönt bele. Ettől mindig olyan jó kedvem lesz, hogy tudom, van aki szeret, és hogy csak az övé vagyok,senki másé. 

 - Szia, életem. - köszöntöttem én is hasonlóképpen, bár számomra ő mondja a legeslegszebben. - Vasárnap lenne kedved velünk vacsorázni? - kérdeztem.

 - Naná.

 - Szuper. - mosolyodtam el. A szüleim és a barátom végre megismerhetik egymást. :)

 - Vigyek valamit? - kérdezte udvariasan.

 - Dehogy is, vendég leszel. - ráztam a fejem. Erről le kellene szoknom, hiszen semmit nem ér, neki mondom de nem látja, semmi értelme. Na, majd odafigyelek ezután rá.

 - Rendben van. Azért magamat elvihetem? - kérdezte aranyosan, mire elnevettem magam.

 - Leköteleznél.

 - Akkor mindenképp megteszem ezt, érted. Ez még nagyon jó dolog. ha alaki érted tesz meg valamit. Oké, ez most csak hülyülés, de olyan jó hallani, hogy "Érted". Főleg, ha az mondja ki, neked, akit a világon legjobban szeretsz, és te is hasonlóképpen érzel iránta.

 - Amúgy mit csinálsz? - kérdezte.

 - A gardróbomban ülök, és fogalmam sincs mit vegyek fel.

Még beszélgettem kicsit Gáborral, majd nagy nehezen eldöntöttem mit veszek fel, így készülődni kezdtem. 

Nem igazán voltam benne biztos, jó-e ez a ruha, így hát elküldtem Elizának Facebook-on.

 "jo lesz igy? |kép csatolva|

Nem sokkal később jött a válasz.

 "dogleszto vagy szivi(Y)"

Nem tudom ezeket honnan szedi, de nagyon be jön ez a stílusa :D

 "koszi(Y)"

 "allas bigyora mesz?"

Ja, igen. Ha SMS-be, vagy fb-n beszélünk, sosem használunk ékezetet. De komolyan. Egyikőnk sem. 

 "aham, mar itt ulok a kocsiba apuval"

Éppen akkor kanyarodtunk ki a kocsi felhajtóról. Nagyon izgultam, remegett mindenem, remélem megfelelőnek találnak a munkára, mert tényleg jól jönne, ha magam is szereznék egy kis pénzt, nem csak anyuék segítenének ki. 

 "sok sikert bebi."

 "koszi bebi majd hivlak csuma"

 "okezsoke puszi"

 - Drágám megértelek, hogy a 21. században élünk, de kérlek, elraknád a telefont, amikor hozzád beszélek? - esett nekem apu. 

 - Upsz. - raktam a telefont a táskámba. - Bocsi apu, csak Eliza írt, hogy sok sikert.

 - Én ezt értem, csak éppen neked magyaráztam, te meg rám se hederítettél.

 - Mit mondtál? - kérdeztem.

 - Hogy ha végeztünk hívd fel anyut, mert kíváncsi. Mondtam neki, nem-e ér rá addig, amíg haza érünk, de azt mondta nem. Szóval őt híd elsőnek.

 - Ó, okés. - mondtam, de többet nem is beszélgettünk, mert megérkeztünk a szendvicseshez.

 - Itt is agyunk. - állította le apu a motort.

 - Félek. - mondta, dermedten előre bámulva az épületre. Csodás volt, a bejárat mellett padok, asztalok, székek, bentről pedig halk zene hallatszott ki.

 - Nem kell, drágám, gyere. - szállt ki apu a kocsiból, így hát követtem a példáját.

Amint beértünk, eltátottam a számat. Rengetegen voltak. Akkor én hogy-hogy nem hallottam még erről soha eddig? 

 - Jó napot. - mentünk oda a pénztároshoz.

 - Segíthetek valamiben? - mosolygott ránk kedvesen a csaj. Idősebb volt nálam ( pár évvel talán ), de kifejezetten nem anyuka típus volt. Talán olyan 20-25 között lehetett.

 - Én már jártam itt korábban a feleségemmel, és beszéltünk a főnökével, állás interjúra jöttünk.

 - Ó, igen, említette a főnök. - mosolygott rám kedvesen, mire visszamosolyogtam. - Itt bemennek a folyosón, elfordulnak jobbra, és rögtön ott az ajtó.

 - Köszönjük szépen. - mondta apu, majd elindult, így követtem, de ekkor a csaj megfogta  karom.

 - Itt fogsz dolgozni? - kérdezte kedvesen.

 - Ha minden igaz, igen. - vontam vállat.

 - Remélem. - mosolygott rám, mire nem tudtam mit mondjak, így csak mosolyogtam. - Na menj csak, majd trécselünk ha jössz melózni, menj ne várjanak rád. - mondta, mire elindultam apu után.

Igazából nem is értem miért izgultam annyira. Az interjú gyorsan meg volt, alá kellett írni néhány papírt, aztán már mehettünk is. Ja, igen...ENYÉM AZ ÁLLÁS! Rajtam kívül még két lány ment, és egy fiú, a fiút felették, a lányokat nem. Sajnáltam őket, de amikor oda mentem hozzájuk, hogy vigasztaljam őket, rájöttem miért nem ők kapták az állást.

 - Úgy sajnálom, lányok. - mentem oda hozzájuk, egyedül én.

 - Mit sajnálod? Inkább örülj, hogy tiéd az állás. Nem kell sajnálni, foglalkozz magaddal.

 - De hát, én csak...

 - Kérdezd már meg érdekel-e. - nézett rám az egyik (a másik mellette bőgött, és csak annyit mondogatott foglalkozzak magammal), én meg fogtam magam, és visszamentem apuhoz.

 - Na? - kérdezte apu.

 - Goromba paraszt mind a kettő.

 - Csak rájuk kell nézni, drágám. Oda se kellett volna menned.

 - Tudom,de..

 - Tudom, kicsim. - karolta át apu egyik kezével a vállam.

Amint kiértünk felhívtam anyut,hogy megkaptam az állást (természetesen örjöngött, stbstb), aztán Gábort, majd Elizát, hogy pontosan mikorra jöhet.

 - Na mehetünk? - kérdezte apu a kocsi felé indulva.

 - Aha. - mondtam lerakva a telefont. Beültünk a kocsiba, és hazamentünk. Eliza 2-re jött át, hozott enni, inni, mintha itt nem lenne. Szóvá is tettem.

 - Azt hiszed itt nem kapsz enni? - kérdeztem, miközben néztem ahogy kipakolja a chipseket, édességeket, csokikat a konyha pultra.

 - Deeee, csak ezek nasik. És mivel te állás bigyón voltál, gondolom nem vettél semmit se. - nézett rám csípőre tett kézzel.

 - Okéé, jó, hogy hoztál, tényleg nem vettem semmit. - adtam meg magam. - Viszont én szolgáltatom a helyet.

 - Ez fontos. - bólintott El.

 - Eléggé.

 - Filmezzünk? - kérdezte.

 - Filmezzünk. - vontam vállat.

 - Mik vannak? - kérdezte,miközben oda ment a DVD-s polchoz. Hanyatt vágtam magam a kanapén, és vártam, Elo mit választ.

 - Három méterrel a felhők fölött? - kérdezte felém sem fordulva.

 - Oké. - mondtam, de szerintem nem erre várt, mert már rakta be a DVD bejátszóba. 

70.rész-Munka a láthatáron

Éppen vacsoráztunk, a brokkolit tuszkoltam le a torkomon (blah), amikor anyu két falat között megszólalt.

 - Kicsim, gondoltál már arra, hogy munka után nézz?

 - Mármint diák munka? - kérdeztem furcsán, hiszen még csak 17 lettem. Pont ma. Sőt, még meg sem születtem hivatalosan (18:26 volt, én pedig 21:43-kor születtem körülbelül).

 - Persze, arra gondoltam. - bólogatott anyu.

Mivel elég furcsán néztem rá, nem értettem miért kérdezi most ezt, apu kisegített.

 - Anyád úgy érti, lenne-e kedved pénzt szerezni, egy kis munkával.

 - Itthon kellene segítenem? Mondtam már, tőletek nem fogadok el pénzt. - ráztam meg a fejem, és a brokkolimban kezdtem turkálni, ami elég undin nézett ki, meg sem ettem mindet, csak arrébb túrtam mindig, hogy úgy tűnjön, fogyott belőle.

 - Nem, drágám, nem itthon. Csak tudnánk neked egy állást. - mondta anyu, mire azonnal felfigyeltem.

 - Igen?-húztam fel a szemöldökömet. - Hallgatlak.

 - Lenne egy szendvicses. - kezdte anyu. - Ahol munka erőt keresnek.

 - Diák munka erőt? - kérdeztem.

 - Pontosan. - bólintott apu.

 - Honnan gondoljátok? - kérdeztem.

 - Utána jártunk. - válaszolta apu.

 - Ó. - bólintottam.

 - Szóval egy szendvicsesben keresnek segítőt. Az asztalokat kellene leszedned, takarítani, esetleg megcsinálni a szendvicseket a konyhán, italokat tölteni, s a többi. - ecsetelte anyu.

 - Hol lenne? - kérdeztem, mert az elég fontos azért, hogy esetleg busszal kell mennem, vagy oda érek gyalog, korán kell-e kelnem, hasonlók. 

 - Nincsen messze, 20 perc gyalog, de megnéztük, megy busz is. - mondta apu.

 - Gondolom a buszt választod. - nézett rám apu.

 - Természetesen. - mondtam, mire felnevettek.

 - Akkor Lau nem lesz itthon? - kérdezte Sára szomorú ajkakkal.

 - Attól függ hogy osztanak be. Lehet lesz olyan nap, amikor nem kell mennem. - vigasztaltam.

 - Természetesen iskola után lenne. - mondta anyu.

 - Gondoltam. Akkor holnap benézek. - "ettem" tovább a brokkolimat.

 - Elviszlek. - mondta apu. - Megmutatom merre van.

 - Köszi. - mosolyogtam rá.

Vacsora után felmentem a szobámba, majd megcsörgettem Gábort jelezve, hogy ha rá ér, visszahívhat.

Kicsit pakolgattam a szobámban, elrendezgettem a körömlakkokat a polcon, ilyesmik, mert arra gondoltam, ha dolgozni fogok, ilyenekre nem lesz időm. Tanulni is nehezebben tudok majd. Mi lesz Gáborral? Ezekbe bele sem gondoltam. De biztosan tudunk majd találkozni, nem lesz ez olyan durva meló. Majd tanulok suliba,vagy a buszon munkába menet, aztán a szabad napokon Gáborral vagy a barátaimmal leszek. Igen, ez lesz.

Gábor 21:00 körül hívott fel.

 - Szia. - köszöntem bele mosolyogva a telefonba.

 - Szia, kicsim, bocsi, hogy nem hívtalak, csak anyummal mentem el meglátogatni a mamát.

 - Jaa, semmi gond, addig pakolgattam. 

Már az ágyamon ültem, úgy beszélgettünk. Mesélt kicsit milyen volt a mamájánál, aztán beszélgettünk úgy a semmiről, majd rátértem a lényegre.

 - Jövőhéttől dolgozni fogok.

 - Ez tök jó. - hallottam, hogy mosolyog.

 - Igen, tökre megörültem neki én is.

 - Hogy van a beosztásod?

 - Hát, igazából még nem tudom, holnap visz el apu.

 - Holnap nem bulizol Elo-val? - kérdezte, én meg a homlokomra csaptam-

 - Úr isten, mi lenne velem nélküled.

 - Ez egy remek megállapítás. - mondta, de belenevetett.

 - Haha. - persze én is vigyorogtam. - Akkor felhívom, majd visszahívlak.

 - Várom. - mondta, majd kinyomtam, és gyorsan tárcsáztam Elo-t.

Három csöngés után vette fel.

 - Allllohhaaaa! - köszönt boldogan.

 - Öhm, azt hiszem rossz számot hívtam. - mondtam, majd mindketten felnevettünk.

 - Mondjad, bébim.

 - De jó kedved van neked. - nevettem fel.

 - Eléggé, most hívott kereszt anyum, hogy megszületett a kis unoka tesóm.

 - Ez tök jó. - virultam én is.

 - Most akartalak hívni, de már megint a fejemben turkálsz.

 - Bocsi, fogalmam sincs hogy csinálom.

 - Telepátia, vagy mi a szösz.

 - Ja, hasonló.

 - Miért kerestél?

 - Mi?

 - Miért hívtál most fel?

 - Ja. - hirtelen el is felejtettem. - Holnap nekem csak délután lenne jó a "buli".

 - Oké, amúgy is úgy gondoltam, hogy átmegyek délután, aztán ott alszok.

 - Ezt jól megbeszélted magaddal. - mondtam nevetve, mire felkacagott.

 - Bocs, de tutira megengeditek, annyit aludtam már ott, szinte ott lakok.

 - Ebben igazad van. - nevettem fel ismét.

 - Amúgy miért nem lenne jó egész nap? Mentek valahová? - kérdezte sorban.

 - Nyugi, mondom már. - mondtam jelezve, hogy kicsit türelmetlen, mire felnevetve lecsillapodott, majd már meséltem is neki, mik történtek itthon vacsi közben. 

 - De jóóó! - mondta, miután elmeséltem neki mindent. - Nekem is most talált anyum munkát, valami cukrászdába. - mondta, mire eltátottam a számat.

 - Remélem nem beszéltek össze.

 - Mert?

 - Mert engem szendvicsesbe küldtek.

 - Hát nem tudom, de sebaj. Majd telefonálgatunk. - mondta, de hallottam, hogy vigyorog.

 - Persze, már ha lesz időm a sok szendvics készítése közben. - mondtam szarkasztikusan, mire Eliza vette a poént, és azonnal viccelődni kezdett.

 - Majd hívlak, felveszed: "Ó bocsi, nem tudok beszélni, éppen vajazom a zsömlét!". - játszotta túl, mire nevetni kezdtem. 

 - Te nem vagy normális. - töröltem le a nevetés hatására keletkezett könnyeimet.

 - Na jól van, újságold el a barátodnak is.

 - Előbb beszéltünk, csak mondtam neki várjon, mert hívlak téged, hogy nem jó a holnap.

 - Okés, akkor majd beszélünk még holnap, mikorra menjek.

 - Rendicsek, majd hívlak, ha végeztünk a szendvicsesnél.

 - Rendben. Üdvözlöm az urad.

 - Átadom.

 - Jó éjt. - köszönt el.

 - Neked is. - mondtam én is, majd leraktuk, és azonnal vissza is ívtam Gábort.

 - Na megbeszéltétek? - szólt bele kedvesen.

 - Igen,mindent. - bólintottam mellé, bár nem tudom miért, hiszen ő ezt nem látta. - Amúgy üdvözöl.

 - Én is őt, majd ha beszélsz vele.

 - Holnap átadom mindenképp. - mosolyogtam.

 - Ja, amúgy mielőtt még elfelejtem, Boldog megszületést. - először nem értettem mire mondja, aztán amikor az órára néztem megértettem: 21:42.

 - Hát megjegyezted? - kérdeztem meghatottan.

 - Hát persze. Ez olyan, mintha a gyerekem születését jegyezném meg. Teljesen alap dolog. - mondta, nekem meg már szinte bekönnyezett a szemem.

 - Tudom, hogy mondtam már, de szeretlek. 

 -Én is téged, életem. - szerettem nagyon, amikor becézgetett, hiszen mindenki azt becézgeti, ami az övé. És én az övé vagyok, ezek szerint ő is így gondolja :)

Beszélgettünk még, aztán anyu berontott, hogy holnap fél 11 körül indulunk, ne maradjak fel sokáig. Mondtam Gábornak, hogy holnap felhívom, ha végeztem, ő meg mondta, hogy inkább eljön ide. Természetesen mondtam, hogy oké, ennek sokkal jobban örültem én is. :)

69.rész-H.B.D.L.

Van az a pillanat, amikor kiszaladnál a világból magányodban, egyedül lennél örökké, és nem érdekel senki és semmi. Hát ez volt bennem, teljesen addig, amíg meg nem fordultam, és megláttam a többieket, ahogy  ott állnak lufikkal kezeikben, ajándékokkal, és középen elől pedig a legjobb barátom, Eliza áll, kezében a tortával.

-BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!-kiáltották mind egyszerre.

-Jézusom, skacok.-raktam kezem a szám elé.-El, te azt mondtad, hogy..

-Hazudtam, hogy a többiekkel tudjunk készülni.-mosolygott rám.

-Úristen..-még most sem bírtam felfogni, hogy a többiek milyen űber rendesek velem.-Mivel érdemeltem ezt ki?-néztem végig rajtuk, és a tekintetem megállapodott a hüledező Atin.

-Ezt komolyan kérdezed?-kérdezte felhúzott szemöldökkel, amit ha valaki meglát, a hideg rázza.

Mivel továbbra is tanácstalanul álltam ott, válaszolt.

-Nagyon sokat tettél a csapat érdekében, remek táncos vagy, beragyogod az órákat, segítőkész vagy, és még sorolhatnám estig, de nem érünk rá, mert éppen felköszöntünk. Isten éltessen.-mosolygott rám, mire szinte már-már könnyes szemmel válaszoltam.

-Nagyon köszönöm. Mindenkinek.-néztem végig minden jelen lévőn. Egy valaki hiányzott, de csak később jegyeztem meg, amikor Elizát kérdeztem.

-Boldogoooooot.-jött oda hozzám, és szorosan átölelt.-Mi még később bulizunk, ezt remélem tudod.-tolt el magától, mire felnevettem.

-Persze, tánc után nálam buli.-mosolyogtam.-Gábor?

-Gondoltam,hogy észreveszed.-hajtotta le fejét mosolyogva.-Azt mondta lehet bejön a végére, de nem ér rá, elment valahova.-nézett rám.

-Ó, értem..-lettem szomorú egy pillanat alatt. Kihagyja a szülinapomat?!

-Biztosan fontos dolga van, különben itt lenne.-próbált vigasztalni El.

-Biztos.-mosolyogtam Elizára könnyes szemekkel.

Eléggé elszomorított a tudat, hogy Gábor nincs köztünk, de hála a többieknek voltak pillanatok, amikor elfelejtettem, és önfeledten buliztam velük. Táncoltunk, hoztak inni (persze csak alkohol nélkül!), kaját, ettünk ittunk, jól éreztem magam. Rengeteget nevettünk, mindenkihez kicsit közelebb kerültem, ahogy a többiek is. Ez a buli megmutatta, hogy össze tudnak fogni egy ügy érdekében, és tudnak együtt dolgozni. Ez hatalmas kincs volt Ati számára, így azon kívül, hogy éppen buli volt (az én szülinapi bulim, yee), én láttam rajta, hogy más miatt is boldog. Méghozzá a többiek miatt. És ez nagyban befolyásolta a buli hangulatát, mind jól éreztük magunkat :)

-Ideje felvágni a tortát!-kurjantott Ati, miközben meggyújtotta a tortámon lévő gyertyákat.

-Ajj, srácok nem kellett volna.-lépkedtem oda a gyönyörű tortámhoz.

-Gábor csináltatta az anyukájával.-jegyezte meg Ati, és amint meghallottam ezt a nevet, könny szökött a szemembe.-Öröm könnyek?-kérdezte Ati, mire azonnal bólintottam. Persze, hogy nem csak öröm könnyek, de ezt ő nem tudhatta, remekül érezte magát, nem akartam elrontani semmit sem.

-Kívánj.-mosolygott rám, majd felemelte a kezében lévő fényképezőt, és lekapta, ahogy elfújom a gyertyákat. El ne felejtsem facebookon elkérni tőle a képet!

Hogy mit kívántam? Szerintem nem nehéz kitalálni. Azt kívántam, hogy Gábor velem legyen, most. Itt legyen velem, és velem együtt örüljön.

Az biztos, hogy ezek után nem kételkedek a kívánságokba! Eliza lépett oda hozzám.

-Nézd meg a telefonod.-mosolygott rám, mire a zsebemből előhalásztam a telefonom. Mindig némán van, a rezgés is ki volt kapcsolva, ezért nem hallhattam, hogy SMS-em jött.

-Gábor.-suttogtam, majd megnyitottam az üzenetet.

"Megérkeztem."

Elizára néztem, aki csak vigyorgott rám, és amint felfogtam a történteket én is elvigyorodtam, és már rohantam is kifelé a suli elé.

Kis híján felbuktam a saját lábamba, úgy rohantam, de egy biztonságos kar ölelt át az iskola előtt, és már tudtam, vigyáz rám , semmi okom a pánikra.

Először meg sem szólaltam, csak öleltem szorosan, egy perc telhetett bele, amikor végre szó jött ki a számon.

-Azt hittem már sose jössz.-öleltem még mindig.

-Itt vagyok, veled.-simogatta folyamatosan a hajam.

-Velem.-mosolyodtam el.

-Ennyire hiányoztam neked?-nevetett fel.

-El sem tudod képzelni mennyire.-néztem komolyan a szemébe.

Gábor elmosolyodott,  majd közelebb hajolva hozzám gyengéden megcsókolt.

-Boldog születésnapot!-mosolygott bele.

-Most már boldog.-vigyorodtam el, mire Gábor is édes mosolyra húzta száját, átkarolta vállam, és befelé igyekeztünk a suliba.

-Milyen már, hogy suliba ünnepled a szülinapod.-jegyezte meg viccesen Gábor.

-Elég para.-nevettem fel.-De a legklasszabb, amit valaha kaptam.

-Sulis szülinapot? Igazad van, ilyet nem kap minden ember.-mondta szarkasztikusan, mire a hasába ütöttem egy aprót, de elkapta a csuklóm, és magához húzva még egy apró csókot nyomott ajkamra.

A tornaterem ajtóhoz érve megálltam mielőtt benyitottunk volna.

-Várj.-szóltam rá.

-Miért?-vágott rémült fejet.

-Kitudja hogy várnak rád, Eliza már tuti szólt mindenkinek, hogy jössz.

-már tudják, hogy jövök, ez így lett megbeszélve.-vigyorgott.

-Tessék?-hüledeztem.

-Ati most rohant ki, mielőtt kiértél hozzám, hogy behozza az ajándékodat.-nevetett.-Gyorsnak kellett lennie, mert eléggé száguldottál kifelé.

-Hé!-ütöttem meg a vállát.-Csak siettem hozzád.

Ahogy beléptünk egy csomó konfetti zuhant ránk, kattantak a fényképezők, és az ámulattól megszólalni se tudtam. Gábor maga felé fordított, és mélyen a szemembe nézett.

-Még egyszer Boldog Szülinapot életem!suttogta úgy, hogy csak én halljam.

Elmosolyodtam, majd szorosan magamhoz öleltem.

-Nekem van a legjobb barátom a világon.-suttogtam vissza, mire Gábor szorított az ölelésén.

Hallottam, hogy Ati közben is fotózott, el kell kérnem a képeket! :)

Hirtelen felcsendült a zene (INNA-COLA SONG), Gábor eltolt magától, a többiek ajándékokkal halmoztak el, amiket nem győztem megköszönni.

-Nem fogadhatom el, már ez is nagyon sok, amit értem tettetek. Úgy érzem nem érdemlek meg ennyi mindent.-tartottam kezemben egy gondosan becsomagolt dobozt.

-Laura ne beszélj már hülyeséget, ez a szülinapod, jó hogy kapsz ajándékot, és ne aggódj, mindent megérdemelsz az utolsó ajándékig, sőt még többet is megérdemelnél.

-Nagyon kedvesek vagytok.-mosolyodtam el az ajándékot nézve amit a kezemben tartottam.

-Na bontsd már ki!-mondta Ati, mire felnevettem, és bontani kezdtem az első ajándékot, és sorban a többit.

Minden ajándékot végig néztem, de egy még hiányzott.

-És a tiéd?-néztem Gáborra, mire ő csak felnevetett, és a tornaterem másik végébe mutatott, ahol már a falon lógott az ajándékom. Egy plakát, amire ez van írva színes, csodaszépen megrajzolt betűkkel:

"H.B.D.L-Happy BirthDay Laura <3 Isten éltessen, szívem! <3"

Azt hittem elsírom magam, és nem csak azért, mert a rajz (alá voltam rajzolva Gáborral, ahogy éppen megcsókol) tökéletes lett, meg a felirat, meg minden, hanem, mert a barátomtól kaptam, akit szeretek, és imádok.

-Gábor..-suttogtam, kezemet a számhoz raktam, és sűrűn pislogtam, hátha bent maradnak a könnyeim a helyén.

-Tetszik?-kérdezte, kissé félénken.

-Hogy tetszik-e?-néztem rá immáron könnyes szemekkel, majd odasiettem hozzá, és szó szerint a nyakába ugrottam.-Imádom.

-Én meg téged.-mondta aranyosan, mire még jobban a karjaimba zártam.

Hihetetlenül boldog voltam, hogy a többiek gondoltak rám, ott volt a kedvenc tánc tanárom, a legjobb barátom, és a szerelmem is. A mosoly még hazafelé menet sem ment le az arcomról, Gábor kezét fogva, másik kezemben az ajándékok egy ajándék táskában ballagtunk hazafelé. Elizát hazavitte az anyukája, azt mondta holnap találkozunk. Ezen csodálkoztam, hogy miért találkozunk holnap, hiszen Szombat lesz, de rájöttem megígérte, hogy még mi bulizunk. Hát..Oké, bulizzunk :D

Egész úton csöndben voltunk, én csak virultam, mint a tejbe tök, Gábor meg gondolom nem akarta megzavarni ezt a pompás tevékenységemet. Amikor azonban a kapuhoz értünk megszólaltam végül.

-Köszönök mindent.-néztem mosolyogva a szemébe.

-Ugyan már, Laura.-rázta meg a fejét, miközben halkan nevetve lehajtotta a fejét.

-Tudom, tudom, nem kell köszönni semmit, de ezt akkor is muszáj!-szálltam viccesen "vitába".-Ez azért mégsem semmi. Elég nagy dolog.

-Oké, ezzel nem vitatkozok, elég nagy dolog, de megérdemled, nem kell köszönnöd. Születésnapod van, ennyi jár.-mosolygott rám.

-Ki szervezte meg?

-Az én ötletem volt, Eliza segített nagyon sokat nekem. Ati összehívta a többieket. De ezt gondolom tudod, mert szült neked is.-vigyorgott.

-Ó, hát akkor azért volt!-csettintettem.

-Igen.-nevetett fel Gábor.-Neked nem kellett volna szólnia, téged úgy hívtunk volna oda, de elfelejtette.-nevetett fel ismét.-Annyira beleélte magát...Nézd el neki.

-Tipikus.-nevettem fel én is.-Nem tudom, hogy hálálhatnám meg ezt nektek.

-Sehogy. Tedd azt, amit eddig tettél. Légy önmagad, mert mi így szeretünk. Ennyi.-vont vállat, mire mosolyogva átöleltem.

-Szeretlek.-mondtam egyszerűen.

-Én is téged, szívem.

Mélyen beszívtam az illatát, és arra gondoltam ez az az illat, amit örökké érezni akarok.

Miután bementem a házba, megígértem anyuéknak, hogy később lejövök, és felköszönthetnek, de előbb ki akarok még pakolni. Azt mondták erről szó sem lehet, mindenképpen most akarnak felköszönteni, mert megolvad a torta, stbstb. Mondtam, hogy oké, de az ajándékokat mindenképp fel szeretném vinni. Ebbe belementek, csoda.

Persze nem csak a csomagokat vittem fel (majd azt mondom wc-re mentem, lol), bekapcsoltam még a gépet. Gyorsan felmentem Facebook-ra, és lenyitottam az értesítéseket. Az első dolog amit megláttam, hogy Ati felrakott rólam egy képet, ahogy éppen meglátom őket, a szám elé teszem a kezem, és teljesen meglepett az arcom.

-Jézusom.-néztem meghatottam a képet.

Többet nem rakott fel, de azonnal írtam Atinak, hogy küldje el a képeket.

Nem tudtam megvárni, hogy ír-e, mert le kellett mennem anyuékhoz ünnepelni.

Szerencsére anyuék már 2 éve letettek arról, hogy én felvegyem a Birthday feliratos buli csákót, úgyhogy ez idén is elmaradt, viszont a színes torta, konfetti, és trombita megmaradt. Ahogy leértem a lépcsőn már hallottam, ahogy apu fújja az a műanyag kis vackot, anyu kezében a tortával, Sára pedig örömében ugrálni kezd. Gyorsan lerendeztem, ettünk tortát, anyuék ecsetelték, hogy egyre csak növök, már 17 éves lettem, blablabla. Meg értem, hogy ők ezt kész traumaként élik meg, de én már kevésbé.

Miután végeztünk Sára még át adta ajándékát (gyönyörű tánccal készült nekem, rettentően ügyesen fejlődik:) ), anyuék is ideadták, majd miután megnéztem őket, és mindre mondtam, hogy nagyonnagyonnagyonnagyon....nagyon tetszik, fel engedtek a szobámba, és végre megnézhettem írt-e Ati.

Írt, tehát megírtam neki, hogy köszönöm, és már is rákattintottam az első képre.

68.rész-Minden új

December 01./Péntek/

Életem legrosszabb hónapja volt ez a November, de végre vége van, új hónap kezdődik, új esélyek, új remények, minden új.

Tegnap még elég nyomorult hangulatban voltam úgymond, de mára már mintha újjá éledtem volna. Nagyjából. A reggelimet nem kértem, nehezen keltem ki az ágyból, viszont miután Elizával találkoztam, és együtt mentünk a sulihoz, máris új erőre kapott a szervezetem.

-Na?-tette fel első kérdését.

-Mi na?-értetlenkedtem.

-Volt még tegnap valami?

-Azon kívül, hogy eret vágtam, semmi más.

-Na, komolyan.-nevetett fel El, mire én is elmosolyodtam.

-Nem volt semmi. lefeküdtem aludni miután hazaértem, nem is fürödtem, csak most reggel, jó volt, kialudtam magam azt hiszem.

-Akkor már rendben van minden?-mosolygott rám.

-Nagyjából.-mosolyogtam vissza kedvesen, de egyben "Úr isten mindjárt meghalok" hangnemmel is.

(...)

A sulihoz érni olyan, mintha bedobnának egy tóba víz nélkül. Próbálsz kiúszni, de sehol egy kijárat, lehetőség a menekülésre, csak vergődsz, és semmi esélyed.

Először úgy volt, hogy maradunk egy kicsit a többiekkel a suli előtt, de semmi kedvem nem volt, így mondtam El-nek, hogy én bemegyek, de ő maradhat nyugodtan. Maradt is, mert ott volt az a fiú is, aki neki tetszik :)

Éppen a lépcsőn indultam volna fel, amikor kicsapódott az igazgató ajtaja, és maga Ádám lépett ki rajta. Ádám megállt amint meglátott, így én is hasonlóan tettem. Ha El itt lett volna tuti megyünk tovább, de én maradtam még.

-Minden készen áll arra, hogy elmenj a suliból?-kérdeztem hirtelen felindulásból.

-Örülnél neki,mi?-vigyorodott el.

-Őszintén? Igen.-bólintottam keserű ízzel a torkomban.

-Akkor boldog lehetsz, miden papírom rendben van.-bólintott Ádám.

-Remek.-mutattam fel a nagy ujjam egy fogkrém reklám mosoly kíséretében, majd felsiettem a lépcsőn.

A homlokomat fogva sietős léptekkel haladtam a szekrényem felé. Kivettem minden könyvem, de amint becsuktam az ajtót Gábor állt ott, és halálra ijesztett.

-Jézus.-kaptam kezem a szívemhez.

-Megijesztettelek?-húzott magához a derekamat fogva, miközben folyamatosan édesen mosolygott.

-Igen, eléggé kivert a víz.-nevettem fel halkan.

-Elnézést.

-Ugyan.-legyintettem, majd a nyaka köré fontam karom, és hagytam, hogy gyengéden megcsókoljon.

-Látlak később?-súgta halkan.

-Ha teszel érte, igen.

-Akkor mindenképp.-mosolygott rám, adott még egy apró puszit, majd már ment is órára.

Mosollyal arcomon néztem utána, majd észrevettem, hogy Ádám a lépcső tetejénél áll a korlátnál, és engem bámul. Ez egy horror filmben elment volna egy ijesztő résznek, de most éppen a való életben voltam, nem valami horror film kellős közepén.

Éppen el akartam indulni a terem felé, amikor hirtelen megindult felém, és a következő pillanatban már ott állt előttem.

-Most komolyan?-állt meg előttem idegesen.-Miatta hagytál el?

-Egy, nem én hagytalak el, kettő semmi közöd hozzá.

-De Laura alig mentünk szét, de máris összejöttél ezzel? Azt hittem többet jelentettem neked.

-Én is.

-Most meg te kezded ezt? Hagyjuk, oké? Úgyis elmegyek, nekem ehhez már semmi közöm.

-Semmi.-ráztam meg a fejem.

-Ezt megbeszéltük.-bólintott, majd ott hagyott.-Azért-fordult vissza.-azt elmondhatnád miért? Miért ilyen hamar? Kezdem azt érezni, hogy miközben velem voltál,közben is őt szeretted.

-Döntsd el te.-vontam vállat utánozva az ő, tegnapi viselkedését.

-Rendben. Legyen.-bólintott véglegesen, majd ott hagyott. Talán örökre.

Amikor már nem láttam vettem egy hatalmas levegőt nehogy elsírjam magam esetleg, majd beléptem a terembe,és vártam, hogy kezdődjön az óra.

(...)

Harmadik óra után leszaladtam gyorsan a büfébe venni valami kaját, de akkora sor volt, hogy örültem, ha még szünetben oda jutok. Ennek nem láttam nagy esélyét, de azért maradtam, és türelmesen várakoztam.

Egyszer csak feltűnt a placcon Ati, azaz éppen belépett az ajtón. Amint meglátott boldogan intett egyet, majd odasietett hozzám.

-Ó, Lau, de jó, hogy látlak, legalább téged már nem kell megkeresselek.-ért oda.

-Igen?

-Ma lenne próba, ha neked is jó. A szokott időben, fél háromtól.

-Rendben, nekem oké. Csak lehet kések kicsit.

-Az nem gond, de akkor tudsz jönni, ugye?

-Igen, persze.-mosolyodtam el az idegeskedő Ati láttán.

-Remek, akkor szólók a többi 14 személynek is. Huhh, rohanok is.-fújta ki a fáradt gőzt Ati, majd már ott sem volt.

Mosolyogva fordultam vissza a sorhoz, de amint megláttam hányan állnak még előttem, azonnal lehervadt a mosoly az arcomról. Itt állok még egy darabig úgy érzem...

(...)

Becsengetés előtt kb 2 perccel sorra is kerültem,tehát még éppen felértem becsöngetésre.

-Jajj.-huppantam le a helyemre.

-Minden oké?-súgott oda El a mellettem lévő padból.

-Ahha, csak nagy volt a sor. beszéltél Atival?-kérdeztem, miközben elpakoltam a büfében vett szenyámat és üdítőmet.

-Igen, idejött, megtalált.-bólintott.

-Akkor oké.-mondtam, majd elővettem az infó cuccom. Rendszerit az infó teremben lennénk, de most valami vezetéket cserélnek ott, így nem mehettünk oda, ami azt jelenti, hogy nincs szabad óra gépezéssel, hanem itt ülünk, szabad óra, ami azzal egyenlő, hogy mindenki ül és punnyad.

-Hello!.-lépett be a laza infó tanárunk.

-Csókolom.-kiáltotta oda neki egyik osztály társam, Dávid.

-Inkább ne.-vágott savanyú képet a tanár úr, mire mind felnevettünk.-Na gyerekek, ma sz..-kezdte a tanár úr, de Dávid ismét közbe szólt.

-Szabad óra?-csillant fel valamennyiünk szeme.

-Nem.-rázta meg a fejét tanár úr, mire válaszul "Ajj!", "Ne már!", "Most komolyan?", és hasonlókat kapott.-Szeretnék kicsit tanulni is veletek, hogy évvégén, ha valaki megnézi a naplót ne azt lássa, hogy semmi jegyetek nincs.

-Tessék mindenkinek bevágni egy ötöst.-kiáltotta be Dávid.

-Díjaznám az ötletet, de sajnos ez nem így megy.

-Pedig milyen zsír lenne már. Nem kellene tanulni, hhohoooo!-dúlt hátra vagányan nevetve.

-Nem mintha most tanulnál..-jegyezte meg a tanár úr inkább magának, de persze mindenki hallotta, így hatalmas nevetésben törtünk ki.

A diákok már csakígy működnek. Inkább elbeszélgetünk a tanárral a semmiről, csak tanulni ne keljen. Ez jó az infó tanárban, hogy nem kell megjátszani, vele tényleg jól el lehet beszélgetni.

-Úgy érzem a tanár úr nem szeret engem.-mondta Dávid szomorúan.

-Jók a megérzéseid.-bólintott a tanár úr a naplót lapozgatva, fel sem nézve, lazán. Hangos nevetésünk után  Dávid továbbra sem hátrált.

-De szeressen már engem a tanár úr. Én is szeretem magát!-törtek elő Dávidból a megjátszott érzelmek.

-Jesszus..-vágott idétlen ijedt fejet a tanár úr, amin önkéntelenül is felnevetett az, aki látta.

-Hát én akkor már nem mondok semmit!-dőlt hátra székén Dávid megjátszott sértődéssel.

-Lekötelezel.-sóhajtott a tanár úr, majd becsukta a naplót, és mit sem törődve azzal, hogy éppen hangosan nevetünk, így szólt:

-Akkor tanuljunk is valamit.-állt fel, és a táblához lépett.

(...)

Órák után úgy volt, hogy Elizával megyek haza, de az anyukájával mentek vásárolni, így egyedül indultam haza. Gábor nem hívott, nem keresett, gondolom valami más dolga van.

Haza érve már csak az anyukámra, apukámra és testvéremre számíthattam, de ebből mindhárom kilőve, ugyanis apu meg anyu dolgozott (a hűtőre volt kiírva), Sára pedig táncon volt. Gyorsan összeszedtem magam, átöltöztem, letusoltam, majd már indultam is. Nem is ettem, nem voltam éhes...

Amikor a sulihoz értem már kezdtem furcsállani, hogy senki nincs se a portánál, se az aulában, se a suli előtt, se a tornateremben...Már éppen gondoltam, hogy kimegyek, és felhívom Atit, de inkább maradtam, és lepakoltam a cuccom. Aztán...Amikor megfordultam, hihetetlen dolognak lettem tanúja...

67.rész- Vásár, ecetera-ecetera- ecetera (2)

Egy lány valami elképesztő oknál fogva rettentően tud örülni, ha valami egyedit, és felbecsülhetetlent, utánozhatatlant lát. Épp ilyet láttam meg én is.

-Azok ott ékszerek?-mutattam a távolba, ahol egy néni ült magányosan, előtte egy asztal, tele pakolva csecsebecsékkel.

Azonnal megrohamoztuk, de erre sajnos mások is felfigyeltek, viszont hamar el is mentek, amikor rájöttek, hogy csak fából készültek találhatók itt, és semmi értékes arany, ezüst.

-Mennyibe kerülnek?-kezdtem kérdezgetni az öreg hölgyet.

-Attól függ melyiket szeretné kisasszony.-állt fel nehezen a néni a székéből, amiben már biztosan régóta ülhetett.

-A nyakláncokat nézegettem. De lehet karkötő, nem tudom még.-vonogattam a vállam.

-Itt vannak az ártáblák.-mutatott rájuk a néni.

-Ó, nem is láttam, köszönöm szépen.-mosolyogtam.

Végül én vettem nyakláncot, karkötőt, egyben volt, ilyen szett vagy micsoda.

Elizának nem igazán nyerték el a tetszésüket, de azért vett egy karkötőt.

-Ezeket ön készítette?-kérdeztem a nénit, amikor már kifizettem, és kezemben tartottam az ékszereket.

-Igen, magam csiszoltam, faragtam.-bólintott a néni.

-Ügyes munka.

-Köszönöm.-mosolygott vissza a néni rám.

-Köszönjük szépen, csókolom.-köszöntem el, majd vissza indultunk.

Felmentünk volna a terembe, de addigra már mások mentek oda, így keresnünk kellett egy másikat.

Arra gondoltunk megnézzük a termünket, és tádá' üres volt, tehát bementünk. Én levágtam magam a helyemre, és azonnal a megszerzett nyakláncot kezdtem nézegetni.

-Nem is tudják mit vesztettek azok, akik nem jöttek oda.-vigyorogtam győztesen.

-Azért annyira nem nagy cucc.-vont vállat El.

-Mi?? Mert te tudsz ilyet csinálni?

-Nem, de azért egy ezüst, vagy akár egy bizsu cuccnak jobban örültem volna.

-Nekem ez is tetszik.

-Wiggle?-kezdte nyomkodni a telefonját El, és még bólintani sem volt időm, már benyomta Jason Derulo-Wiggle című számát.

-De imádom.-mosolyogtam El-re.

-Dance?-kérdezte, én meg bólintva felálltam, és a teremben táncolni kezdtünk. Erre csinálunk most koreográfiát, szóval jó volt egyszerre mozogni :)

Meglepetésemre egyszer csak Gábor termett mellettünk, és táncolni kezdett velünk. Teljesen új felállást csináltunk, de jó volt, összhangban voltunk. Szinte tökéletesek voltak a helyezkedések, a ritmus, a mozdulatok, egyenesen WOW.

-Azta'.-ámult a zene végén El, majd a telefonjához lépve kinyomta a következő zenét.

-Durva.-nevetett fel Gábor.

-Pacsi!-tartotta El a kezét, mire mindketten belecsaptunk, és ahogy Gábor és a kezem összeért, éreztem valami megnyugvást magamban, hogy újra itt van velem...Fura ez, de ezek szerint nem csak nekem, mert Gábor is azonnal rám nézett, és szerintem ugyanarra gondolhattunk. Hogy ez így nem mehet tovább.

Eleget szenvedtem már fiúk miatt, az elmúlt kevés időben, holott szerintem nem ezt érdemlem. Hanem egy jó kapcsolatot, egy olyan fiúval, aki szeret és megbecsül. Lehet Gábor az, aki már régóta tetszik, csak eddig nem vettem észre? Igen, szerintem igen.

Gyorsan, úgy, hogy El ne lássa küldtem egy SMS-t, majd halkan figyeltem, ahogy Gábor előveszi a telefonját, megnyitja az üzenetet, és rám mered. Bólintottam, és halványan elmosolyodtam, majd Gábort néztem, ahogy mosolyogva nekem pötyög.

Ezt írtam neki: "ez igy nem oke beszelnunk kellene!" Igen, telefonon rettentő lusta vagyok ékezetet írni.

A telefonom rezgett, és azt néztem, hogy El-nek fel sem tűnt, hogy mi talán egymással beszélgetünk.

Ezt írta: "benne vagyok. mikor, hol?"

Fel sem nézve visszaírtam: "ez a vacak vasar utan bent maradok, mondom elizanak es akkor tudunk beszelni.oke?"

Felnéztem, és figyeltem, ahogy El csendben a telefonját babrálja, és fel sem tűnik neki semmi sem.

Hirtelen Gáborra néztem, aki éppen ekkor írhatott vissza, mert már rezgett is a telefonom.

Ezt írta: "nekem oke. El?"

Visszaírtam: "nemtudom xd"

Írt: "akkor a vasar utan varlak a suli elott :)"

Írtam: "rendben :)"

Írt: "hianyzol mar. most odamennek megolelni ha nem lenne itt El. bar lehet az sem tunne fel neki"

Írtam: "en mar azon sem lepodnek meg:D"

Írt: "na megyek, nem zavarlak titeket. bar látom jol elvagytok:'D"

Írtam: "haha:D oke akkor majd beszelunk"

Ekkor Gábor, amint elolvasta az üzenetet szólt, hogy megy, és már ki is ment a teremből. Hirtelen felindulásból mondtam El-nek, hogy kimegyek a mosdóba azonnal jövök, és Gábor után szaladtam.

-Várj!-kiáltottam utána.

-Már másodjára szaladsz utánam.-mondta nevetve,miközben megállt, hogy engem bevárjon.

-Megesik.-vontam meg a vállam.

-Igen?-kérdezte jelezve, hogy miért szaladtam utána.

-Ne menj el.-ráztam meg a fejem.

-Hová?

-Sehova. Maradj ott velünk.

-Miért?-kérdezte meglepetten, de láttam a szája sarkában megjelenő nevető ráncot.

-Mert...Mert jobban szeretném, ha ott lennél velünk. Te sem unatkoznál.

-Mennem kell, anyumhoz indultam amúgy. De sietek vissza.-fogta meg a csuklóm kedvesen, mire elmosolyodtam.

-És a vásár?

-Amúgy is ellógtam volna, így meg legalább igazolja.-mondta, mire felnevettem.-Gyönyörű vagy ha nevetsz.-mosolygott rám, mire lábujjhegyre álltam, és adtam egy apró csókot a szájára.-Hiányoztál.-ölelt át szorosan.

-Ott jön anyukád.-mosolyogtam a válla felett, és egy női alakot láttam közeledni, aki az anyukája volt.

-Jó legyél, sietek.-mosolygott rám, majd megsimítva az arcom adott egy gyors csókot, és az anyukájához sietett. Intettem egyet az anyukájának, aki mosolyogva visszaintegetett, majd kimentek az épületből.

Én visszamentem Elo-hoz, aki a terem ajtóban már várt rám.

-Igen?-húztam fel a szemöldököm Elo-ra nézve, aki karba font kézzel állt, és nem engedett be.

-Jól láttam, amit láttam?-vigyorgott rám.

-Hogy kijöttem a mosdóból? Igen, jól.-bólintottam, de persze tudom mit látott..

-Jajj, ne játszd már magad Lo!-szólt rám nevetve, mire felsikoltottam.

-Igeeeeen! Jól láttad El, és szétvet a boldogsááág!-ugráltam.

-Úúúú,de hogyan, vagy mikor?-vigyorgott rám folyamatosan.

-Tegnap.-vigyorogtam.

-Wáááááá!-sikoltozott.

-Lányok, ti mit kerestek itt?-jött be maga az igazgató asszony, feltételezem a hangos jókedvünkre.

-Bocsánat, halkan leszünk.-húztam be a nyakam.

-Komolyan beszéltek? Nyomás az udvarra!-mutatott mérgesen a tanár nő.

Lehajtott fejjel baktattunk csendben lefelé, mögöttünk a tanár nővel.

Az udvaron alig voltak amikor leértünk, s ez biztosan a tanár nőnek is feltűnt valamelyest. ugyanis arról kezdett karattyolni nekünk, hogy ő intézi nekünk a tanítás nélküli napokat, semmit nem kell csinálnunk, hiszen csak egy piac, és még erre sem vagyunk képesek, blablabla...

-De tanár nő, mi voltunk lent. Pont rossz embereket tetszett tetten érni. Mi voltunk lent, vettünk is dolgokat, csak felmentünk, hogy együnk valamit.-próbáltam magunkat kihúzni a pácból.

-Valóban?-húzta fel vastag, de gondosan kiszedett szemöldökét.

-Igen.-bólogattunk, majd felmutattok a megvásárolt termékeinket.

-Rendben van, akkor elnézést kérek kirohanásomért.-szabadkozott.

-Ne vegye a szívére tanár nő. Hiszen nem tudhatta.-puhatolóztam kicsit.-Akkor visszamehetünk?

-Persze menjetek nyugodtan, és még egyszer elnézést, hogy úgy leordítottalak benneteket.-sajnálkozott ismét.

-Semmi gond tanár nő, viszlát!-intettünk, majd besiettünk a suliba.

-Whoa, Lo, ez nem volt semmi!-bámult rám kitágult szemekkel drága barátnőm, aki csupán csak állt mellettem a történtek közben, és minden szavamra bólintott.

-Így kell ezt.-vetettem hátra büszkén a hajam, miközben már a lépcsőn mentünk fel.

A terembe visszaérve folytattuk azt, ahol abbahagytuk. Gábornál.

-Szóval akkor mi is történt?-kezdte suttogva, hogy még egyszer ne törjenek ránk, én meg halkan felnevettem, és csendben elkezdtem mesélni neki a tegnapi napot...

***

 A vásár lassan a vége felé közeledett, így Elizával fogtuk magunkat, és elindultunk lefelé.

-Szóval akkor most együtt vagytok?-mosolygott rám El.

-Hát..Igazából nem tudom még. De azt hiszem, igen.-bólintottam boldogan, majd kilöktem a bejárati ajtót magam előtt, és ahogy megéreztem a friss levegőt éreztem, hogy teljesen átjár a boldogság.

Igen, ez kb 3 másodpercig tartott, ugyanis éppen, hogy kiértünk, máris megpillantottam azt a személyt, aki talán eddigi életemben a legrosszabbat tette velem.

-Beszélhetnénk?-lépett hozzánk Ádám.

-Nem.-mondtam egyszerűen.

-Szóval most nem tudott fogadni a pszichológus?-kérdezte szarkasztikusan Eliza, mire halkan felnevettem, Ádámnak meg azt hiszem felforrt a feje.

-Ez a liba megint itt van?-mutatott El-re.

-Hogy nevezted?-húztam fel a szemöldököm.

-Oké, bocs, csak már idegesít.

-Ez durva volt.-jegyeztem meg a liba kijelentésére.

-Jó, elnézést, kicsúszott a számon.

-Egyre mélyebben vagy már Ádám. Én vigyáznék mit mondok, mert a pokolba nem hiszem, hogy befér egy ekkora állat.-El igazán szarkasztikus kedvében van, aminek én nagyon örülök, Ádám meg talán ebbe fog belehalni :D

-Befognád, kérlek?-szólt rá ingerülten Ádám.

-Nem.-mondta El nyugodt hangnemben.

-Szóval beszélhetnénk? Kettesben.-címezte a kettesben kijelentést El-nek.

-Nem.-mondta El helyettem, hasonlóan nyugodt hangon.

-Ki kérdezett?

-Te.

-De nem hozzád beszéltem.

-De akihez beszéltél, annak már nem érdemled meg a válaszát.-védett meg El.

-Egy utolsó beszélgetés még belefér azt hiszem.-nézett felváltva hol rám, hol Elizára Ádám. Inkább lehajtottam a fejem, és a cipőmet bámultam, minthogy többet Ádám szemébe nézzek.

-Szerintem már most sem kellene itt lennünk.-ragadta meg a kezem Eliza, és magával rántott.

-Nem neked kellene eldöntened, hogy mit tegyen Laura.-szólt utánunk, mire Eliza megtorpant, és hátrafordult.

-Szerintem neked meg nem kellene élned se. Tudod örülök, hogy Laura befejezte veled a dolgokat, mert úgy érzem rossz hatással voltál rá. Sose bírtalak úgy, mint akár mondjuk Gábort. Na ő jó fej, és megérdemli Laurát, ami rólad nem mondható el. Te választottad ezt magadnak, idd a levét, rohadék.-mondta meg a magáét Ádámnak El.

-És te ezt nevezed igaz barátnak?-nézett El-re Ádám felhúzott szemöldökkel.-Kijelented, hogy nem bírtad a volt pasiját, de közben mindig nyaliztál, hogy "Jajj Lau, milyen jó fej, ez az Ádám!". Szerintem szánalmas vagy, és inkább ásnád el magad, minthogy Laurával foglalkozol. Laura te meg ahelyett, hogy mellettem állnál, őt véded, az ő pártját fogod. Mert ki ő neked? Jajj, öri bari, blablabla..-nézett unalmas arckifejezéssel az égre.-A kapcsolatunk másról sem szólt, csak, hogy te most nem érsz rá, mert Elizával mentek ide-oda. Amikor velem voltál, az vagy kevés idő volt, vagy róla beszéltél.-vetette oda.

-Ez nem így volt!-lábadt könnybe a szemem.-Szinte tökéletes barátnő voltam, ezt te mondtad!

-Azért mondtam, mert ezt akartad hallani.-mondta ki, nekem meg összeszorult mindenem.

-Ha ezt most komolyan mondod, nem is értem miért voltál velem addig ameddig.

-Addig a kis időre gondolsz, amit veled szenvedtem át?-húzta fel a szemöldökét, én meg elbőgtem magam.-Félreismertelek, és erre akkor jöttem rá, amikor elmondtam, hogy más lány után nézelődtem, és nem tettél semmi forradalmit. Csak kiabáltál velem.

-Arra vártál, hogy megveregessem a vállad, hogy "Ó, köszönöm, hogy megcsaltál, ügyes vagy!"

-Nem, hanem valami olyanra, amitől azt érzem melletted a helyem, és én vagyok a rohadék, amiért rosszat tettem veled.

-Ha igazán szerettél volna ezt akkor kellett volna érezned, amikor megtetted.

-De nem éreztem.-rázta meg a fejét, belőlem meg előtört a keserű sírás. Senki nem volt már a környéken sem, még jóval a vásár előtt elhúztak onnan.

-Akkor sosem szerettél igazán.

-Ezt nem mondom, mert az elején szerettelek. Amikor vártam rád, türelmesen, mindent megtettem volna érted. De te észre sem vettél.

-Mert csak egy srác voltál, akitől fagyit vettem.

-Számodra csak egy srác, de számomra már akkor te jelentetted a jövőt. Emlékszel, amikor a szobádban beszélgettünk erről? Azt hittem megmaradt benned.

-Megmaradt, de amióta ilyen vagy velem, próbálok elfelejteni minden veled kapcsolatos dolgot.

-Akkor ezek szerint nem jelentett annyit neked ez az egész.

-Ezt hogy érted?

-Vége lett, tehát nem jelentett annyit.

-Úgy érted az én hibám, amiért vége lett?-csodálkoztam.

-Értsd ahogy akarod, de tudd, ha akkor teszel valamit, amitől úgy érzem mindennél fontosabb vagy nekem, akkor még mindig együtt lennénk, mert soha nem engedtelek volna el magam mellől.

-Ez hihető azok után, amit most a fejemhez vágtál.-ráztam meg a fejem sajnálkozóan.

-Az egész kapcsolatunk alatt éreztem rajtad a kételyt, és a bizalmatlanságot. Nem voltam biztos semmiben. Úgy még nem is voltunk együtt, és bántott, hogy nem tudok biztosat.

-Tehát azt mondod, ha lefeküdtem volna veled azonnal az elején, mert azért valljuk be olyan sokat nem voltunk együtt, két hét rohadt kevés idő, akkor most még együtt lennénk, és nem lenne semmi baj?

-Ezt.-bólintott.

-Te taplóbb vagy, mint gondoltam.-tártam szét a karom tehetetlenül.-Tehát te nem is érzed magad hibásnak?

-De, persze, hogy én is hibás vagyok, de ha te nem hisztizel be azonnal, és mutatsz valamifajta reményt nekem, akkor most nem lennénk itt.

-Kezdjük ott, hogy ha nem nézel a csaj után, most nem tartanánk itt.

-Férfiból vagyok, a nemem kötelez.

-Nem erre kötelez, hanem arra, hogy légy hű önmagadhoz, a nemedhez akár, de a barátnődet ne hagyd ott, ha szereted.

-Ha szereted...

-Most megint azzal jössz, hogy nem is szerettél?-gyűltek össze megint a könnyeim?

-Te mondtad, hogy két hét nem sok idő.

-De én arra értettem, hogy nem kell azonnal az elején lefeküdnünk, de én már akkor jobban szerettelek bárminél.

-Ennek már sajnos semmi jelentősége.

-Szerintem se.-töröltem meg a szemem.-Itt befejeztem veled. Mindent.

-örülök, hogy megbeszéltük, ezt akartam tudni.

-Te nem is azért jöttél, hogy megbeszéld velem, hogy tudd végleg szakítottam-e veled?-esett le az állam teljesen.

-Szerintem ezen már nincs mit beszélni. Azt akarom még mondani, hogy elköltözünk, szóval lehet soha többet nem látsz.

-Ennek igazán örülök.-töröltem le sokadszorra a szemem.

-Az én döntésem volt, hogy menjünk, el akarok már innen takarodni.

-Jól döntöttél.-bólintottam könnyes szemmel.

-Magam mögött hagyok mindent. Azt is, aki valamikor a mindent jelentette számomra.

-Gondolom az lennék én.

-Igen.-bólintott.-De már nem vagyunk együtt, így gond nélkül elmehetek innen.

-Menj csak.-tártam szét a karom.

-Így visszagondolva úgy érzem sok volt veled ez a két hét.-erre nem tudtam mit mondani már, nem akartam, hogy tovább alázzon, így inkább kitört sírással lehajtottam a fejem.

-A szánalom szó téged illet, és nem értem miért vagyunk még mindig itt, már rég nem kellene veled foglalkoznunk.-rázta meg a fejét El.

-De itt vagytok, mert érdekellek titeket.-mondta Ádám gúnyos mosollyal.

-Hidd el, a legkevésbé sem.

-Ugyan.-legyintett Ádám.

-Van az a mondás, hogy ha egy lány már nem sír utánad, az azt jelenti, hogy valaki más már megnevettette.

-Ki lenne az, akit Laura szeret annyira, hogy elfeled engem?-kérdezte egoistán Ádám, mire felemeltem a fejem, és így szóltam:

-Gábor.-mondta kissé rekedtes hangon, a sok hallgatás után. Mivel Ádám nem szólt semmit, csak megrökönyödve állt ott, gondoltuk már nincs más mondani valója, így elindultunk hazafelé.

Kissé szorongva, de egyben megkönnyebbülten baktattam hazafelé.

-Jól vagy?-simította meg a karomat El.

-Nem.-ráztam meg a fejem.-Tudod milyen szar, ha a fejedhez vágják, hogy az egész kapcsolat alatt te voltál a szar, te tehetsz mindenről, és még csak nem is szerettek igazán? Hogy egy hatalmas átverés volt minden, és totál megaláztak?

-Próbálj megnyugodni.-állított meg, és szorosan megölelt, amitől csak jobban potyogni kezdtek a könnyeim.