73.rész-Happy end

Hello emberek! :)

Fontos dolgot közlök most veletek.

A blognak elérkezett a vége. Laura élete újra sínen van, 'minden' rendben van nála. 

Elérkezett a 100. bejegyzés. Direkt ide szántam :)

A történet folytatását gondoljátok tovább fejben esetleg.

De itt ennyi volt. Sajnálom, vagy nem, nem tudom. Úgy írtam mindent, ahogy akartam. Ez remek dolog :)

Köszönöm azoknak, akik végig követték a történetet, azoknak, akik véletlenül ide tévedtek közben, és maradtak. Köszönöm az utálóknak, ők adtak nekem erőt a folytatáshoz, köszönöm az OLVASÓIMNAK, hogy kommenteltek, pipáltak, és boldogsággal töltötték meg az írásomat. Remek emberek vagytok. Mindenki egytől-egyig :) 

Ennyit szerettem volna, és akkor íme az utolsó rész:

***

December 04./Hétfő/

Reggel 7:22, Gáborral és Elizával éppen suliba tartunk. 

 - Olyan fura reggelem volt. - jelentette ki El. Gáborral nem szóltunk, csak csendben figyeltünk, ezért folytatta. - Anyu ágyba hozta a reggelit.

 - Figyelj és tanulj. - nézett rám Gábor, mire nevetve meglöktem a vállát, ő pedig átkarolta a derekam és szorosan magához húzott.

 - Kérdeztem anyut miért, de csak mosolygott. Fura. - ingatta a fejét El.

 - Mi ebben a fura? A 'muterod' kedves veled egy évben egyszer, használd ki. - mondta Gábor, nem túl bölcsen.

 - Héé! Máskor is szokott ám kedves lenni, csak az ő saját módján. - vont vállat El.

 - Szerintem nem kedvesség, ha reggel amikor felkel ő kér tőled reggelit, miközbe ennek fordítva kellene történnie. - vont vállat Gábor is.

 - Ugyan, anyu nem pont az anyaságra termett, de jó benne. - védte meg El az anyukáját.

 - Te tudod. Én mindenesetre olyan nőt akarok elvenni, aki tutira érti a dolgát. - mondta Gábor, én pedig éreztem, hogy szorosabban fog magához. 

Elmosolyodtam.

 - Laura ért a gyerekekhez. Magát is jól kezeli. - vont vigyorogva vállat El, mire felháborodottan felnevettem.

 - Eh. Nem vagyok gyerekes. - védtem magam.

 - Komolyan? - húzta fel a szemöldökét El. - Amikor ott aludtam nálad még a nyáron, nyöszörögve kértél rá, hozzá teszem az éjszaka közepén, hogy vigyem neked oda a kutyás mamuszodat, mert te kakaót akarsz inni. - felnevettem az emléken. - Valóban nem vagy gyerekes.

 - Ugyan, ilyen mindenki csinál. - próbálkoztam, persze esélytelenül.

 - Ja, nekem is van egy unikornisos mamuszom. A neve Koni. - improvizált Gábor, én pedig hangosan felnevettem.

 - De komolyan, biztos nektek is volt állatos mamuszotok. - néztem felváltva rájuk.

 - Ez az Lau. - nézett rám El. - Volt.

Javíthatatlanok.

Megérkeztünk a sulihoz, és egyből bementünk, mert kint semmi érdekes nem foglalt le minket.

Angol óra, ülök a helyemen, mellettem El sunyiba körmöt fest az angol könyvével eltakarva magát, én pedig csendben figyelek, hol a tanárra, hol Elo-ra.

 - Pszt! - pisszegtem oda Elizának, mert észrevettem, hogy a tanár (aki egyébként egy bamba alak, csodálkozok, hogy felvették tanárnak) egyre többet sandít felé.

 - He? - nézett rám nem túl kulturáltan.

 - Fesd majd szünetbe. Ne most. - suttogtam.

 - Ugyan. - legyintett.

Aha, a tanár ebben a pillanatban észrevette.

 - Eliza kisasszony megtudhatnám, hogy mit csinál maga az én órámon? 

 - Kiszínesítem az életemet. - nem törődött a tanárral, folytatta a körömfestést.

 - A termet pedig bebüdösíti. -  állt a tanár karba font kézzel a táblánál.

 - Eddig se volt itt rózsaillat. - a teremben ülők felnevettek.

 - Kérem fejezze be, amit csinál.

 - Már csak a kis körmöm van. - hunyorgott El. - Kész. - jelentette ki diadalmasan. 

 - Megtisztelne vele, ha elrakná. Valaki nyisson ablakot, kérem. - mutatott ránk, az ablaknál ülőkre. - Eliza kérem, m..-kezdte a tanár, de ekkor kicsöngettek.

 - Sajnálom tanár úr, majd máskor dumcsizunk. - mosolygott bájosan El a tanárra, majd kisietett a teremből.

 - Kérem nézze el neki, a reggele fura volt. - jegyeztem meg a tanárnak, amikor elhaladtam előtte, majd én is kisiettem a teremből, és a folyosón várakozó Elizához léptem.

 - Menjünk le a büfébe, ott elvegyülhetek. - fogta meg a karom, és a lépcső felé vezetett.

 - Amúgy hogy vagy? - kérdeztem.

 - A betegségemre gondolsz, vagy az órán tett aktivitásomra? - felnevettem.

 - Az órai dolog is érdekelne, de most a betegségedre gondolok.

 - Ja, semmi. Már minden oké.-legyintett.

Egy érintést éreztem a derekamon, majd ajkakat az arcomon.

 - Mi a téma? - pillantottam meg Gábort magam mellett, egyik karjával átkarolta derekam, másikkal a hanyagul vállán lévő táskát tartotta.

 - Elo tegnapi betegsége. - mondtam.

 - Tegnap beteg voltál? Akkor lehet azért kaptál ágyba reggelit, nem? - van benne igazság.

 - A francba! Pedig már azt hittem megváltozott. Eh, a büfébe leszek kaját venni. Ha már azt nem hozzák ide nekem. - forgatta a szemét, én pedig nevetve néztem ahogy távolodik. 

Gábor szembe fordított magával, és mélyen a szemembe nézett.

 - Mizu? - kérdezte édes mosollyal.

Karomat a nyaka köré fonom, és úgy mosolygok gyönyörű szemeibe.

Éppen egy Gábortól kapott hosszú csók tartott, amikor Elo visszaért.

 - Szerezzetek nekem egy pasit, pls. - nyögte fájdalmasan.

 - Ott egy. - mutaott Gábor a távolba, ahol egy fiú állt, magában, kezében a könyveit tartotta, haja kuszán állt, strébernek tűnt, szemüvege szinte ferdén állt rajta.

 - Komolyan beszélsz? - hőkölt hátra El. - Jó, hogy az orrát nem túrja. - mutatott arra felé.

 - Valamit ennie kell! - tárta szét a karját Gábor, egy pillanatra elengedve a derekamat.

 - Ez hülye. - nevetett fel hangosan El.

 - Kérem halkabban, ez nem egy humor sarok, hanem egy iskola. - állt meg mellettünk a biológia tanárunk.

 - De tanár úr, ha az órán nem beszélgethetünk, akkor itt kell kiengedni magunkból. - szállt 'vitába' Eliza.

 - Most ön visszabeszél nekem? - húzta fel a tanár egy pillanat alatt a szemöldökét. Ajaj.

 - Dehogy, csak elmondom a véleményem. - vont vállat El.

 - Azt nem itt kell megtenni. 

 - Máshol meg nem kíváncsiak rá.

 - Talán azért, mert nincs tartalma a mondandójának. Először gondolkozzon mit beszél.

 - Gondolkodok. Ezért mondtam azt, amit mondtam, mielőtt maga félbe nem szakított volna. - Elo kezdett ideges lenni, ezért megragadtam a karját, és sűrű elnézések között elhúztam onnan.

A lépcsőig jutottam vele, amikor megtorpant majd így szólt.

 - Miért hoztál el? beverem a képét!

 - Elo ne csináld már, tanár. Kicsaphatnak innen, azt akarod? - kérdeztem széttárt karokkal.

 - Nem! Én azt akarom, hogy a tanárok ne legyenek ilyen önfejű, egoista barmok, és figyeljenek másokra is. Valaki hallgassa már meg a diákok véleményét is, könyörgöm basszus! - kelt ki magából, majd felrohant a lépcsőn.

 - Az a legrosszabb, hogy teljesen igaza van. - néztem utána.

 - Majd megbékél. - állt meg mellettem Gábor.

 - Igaza van. A tanároknak meg kell hallaniuk más szavát is.

 - Szeretem, amikor ilyen bölcs vagy. - mosolyodott el Gábor, mire rá néztem, és megcsókoltam.

 - Legalább az utolsó napomon ne lenne ilyenben részem. - hallottam meg egyismerős hangot, majd a zaj irányába fordultam. Ádám állt a tanári ajtó előtt.

 - Teljesen megérdemled. - mondta Gábor helyettem.

 - Hozzád senki nem szólt, barom. - fröcsögte dühösen a szavakat Ádám a fogai között. - Elvetted azt, ami számomra a világot jelentette. - címezte a szavakat Gábornak.

 - Te engedted el. Nem fogtad elég erősen. És azért marad velem, mert én szeretem, és nem engedem elmenni azt, ami számomra a legfontosabb. ilyen egyszerű.

 - Könnyen beszélsz. Téged szeret. - nézett rám a mondata végén.

 - Ne mondj ilyet. - szólaltam meg. - Téged is szerettelek.

 - Jó hagyjuk. Úgy is vége. Elmegyek. Többet nem látsz. - mondta drámaian.

 - Bárcsak így lenne, de ahogy téged ismerlek simán visszatolod a pofád, és tönkreteszel mindent. - mondta dühösen Gábor, mire óvatosan megfogtam a kezét, és ujjaimat az ujjaira kulcsoltam. Szemem sarkából láttam, ahogy elmosolyodik.

 - Hagyjad már magad, ember! Neked mindig az kell, ami másnak is. - nevetett fel Ádám. - Majd szólok, ha ki akarom köpni a rágómat, megkérdezem kéred-e, ha már ennyire érdekelnek az elhasznált cuccaim. - mondta gonosz mosollyal, majd kilépett az ajtón, és az út túloldalára igyekezett.

Gábornak nem kellett több utána rohant.

 - Gábor, ne! - kiáltottam utána, és én is futásnak eredtem.

Éppen kiértem, amikor láttam, hogy Gábor utolérte Ádámot, maga felé fordította egy egyetlen egy jobbossal a földre terítette.

 - Hogy beszélsz te rohadék? - kiáltott a földön fekvő Ádámra.

Ádám felült, és a szájához nyúlt, ami persze véres volt.

 - Te nem értékelted meg eléggé. Takarodj innen, és soha ne lássalak a közelébe te seggfej! - kiáltott Gábor idegesen, én pedig odarohantam hozzá és könnyeim között így szóltam:

 - Gábor. - suttogtam, mire kétségbeesetten hátrafordult.

 - Minden rendben van, kicsim. - ölelt szorosan magához, én pedig mélyen beszívtam az illatát.

Ádám felállt, és elment.

Az igazgató jelent meg mögöttünk.

 - Gábor, kérlek gyere velem az igazgatói irodába.

 - Kérem ne, engem védett meg. - könyörögtem az igazgatónak.

 - Sajnálom. Gábor, várom. - nézett Gáborra, majd elment.

 - Úr isten, sajnálom, én...-dadogtam, de közbe vágott életem szerelme.

 - Cssss! - elmosolyodott, majd hosszan megcsókolt.

Néztem ahogy bemegy az épületbe. Könnyes arcomat letörölve hagytam, hogy Eliza szorosan megöleljen.

 - Mi történt? - engedett el.

Elmeséltem neki mindent.

 - Gyere menjünk be megtudni mi történik. - segített be Eliza az épületbe.

Ott ültünk a tanári előtt, amikor a matek tanárunk haladt el előttem. 

  - Gyertek órára csajok. - mosolygott ránk a kedvenc tanár nőm.

 - Tanár nő maradhatnánk még egy kicsit? A barátja a tanáriban van... - mondta El.

 - Ahj, lányok-lányok...De azért órára gyertek még be. - mosolygott, majd tovább ment, egyenesen a termünkbe.

Ott ültünk, amikor egy 15 perc után végre kijött Gábor. 

 - Na? - álltam fel hirtelen. 

Gábor szomorúan a fejét rázta, én meg azt hittem azonnal elbőgöm magam. De azonnal megkönnyebbültem, amikor felnevetett.

 - Megkapta az a szemét seggfej. - vont vállat mosolyogva.

 - Kicsaptak? - kérdezte El.

 - Dehogy, sulin kívül volt már, nem tehet semmit. Csak felhívták anyám, hogy csináljon velem valamit, de ha elmondom, hogy Laura miatt tettem, semmit nem fog tenni velem. - vont ismét vállat, én meg azonnal a nyakába ugrottam. 

 - Elment. - simogatta a hajam, nekem meg potyogtak az örömkönnyeim.

 - El. Véglegesen. - sóhajtottam.

 - Végre leverhettem. De jól esett. Már régóta bennem van.

 - Kösz. - mosolyodtam el, mire letolt magától, és mélyen a szemembe nézett.

 - Mindennél jobban szeretlek. - mondta, majd hosszan megcsókolt.

Imádlak titeket, legyetek jók. Alexa.xx