Hazafelé bedugtam a fülesemet, amiből hangosan szólt a zene. Bizonyára a körülöttem lévők is hallották milyen zene megy, mert amikor megálltam az egyik zebránál, mind rám meredtek. De akkor nem igazán érdekelt senki és semmi. Egy valamit akartam, a párnám amibe kisírhatom magam. Erős voltam, és teljesen addig, amíg be nem értem a lakásba, és le nem dobtam a táskám, nem is sírtam. De hogy akkor ami rám tört, és amilyen rémültem nézett rám anyu, azt hittem soha nem múlik el a könny zápor.
Anyu próbált szót érteni velem, de semmi értelmeset nem tudtam kinyögni, csak hogy "Én nem így akartam!", "Minden rossz velem történik meg!", "Miért pont ma?!", és hasonlók..Anyu nagyon kitartó volt, de egy idő után feladta, és inkább ott hagyott a kanapén, egyedül, magamban, a kínjaimban vergődve.
A hasamon feküdtem, párnába temetve a fejem, karjaim az oldalam mellett pihentetve. Egyszer csak ajtó csapódásra lettem figyelmes, léptekre, majd egy kéz érintésére a lapockám környékén.
-Mi történt?-hallottam Eliza kedves, selymes hangját. Felemeltem a fejem, és amint megláttam a megkönnyebbülés érzése fogott el. Felálltam, és szorosan magamhoz ölelve így szóltam.
-Honnan tudtad, hogy valami bajom van?-sírtam le a vállát.
-Találkoztam az utcán Gáborral, és kérdeztem hol vagy, de csak annyit mondott, hogy nem igazán érdekli, hogy mi van most veled. Eléggé meglepett, és már ebből a kijelentésből tudtam, hogy valami gond van. Azonnal idejöttem.
-Ez nagyon kedves tőled.-mosolyodtam el könnyes, kisírt szemekkel.-Gábor valóban ezt mondta?-toltam el magamtól, és letöröltem az arcomat.
-Igen, ezt mondta. Nem igazán értettem mi a helyzet...
-Összevesztünk.-mondtam ki hirtelen.
-Azt azonnal gondoltam.
-Nagyon durván.-ültem le a kanapéra.- Olyanokat vágott a fejemhez, hogy talán már csak megszokásból vonzódott hozzám, meg hogy Ádám nem is szeret. Először tök jól elbeszélgettünk. Még kitűzőt is adott, azt mondta szeret, és hogy belém van esve. Aztán fordultak rosszra a dolgok..Akkor vágta ezeket az ocsmányságokat a fejemhez.
-E-miatt vagy ilyen állapotban?-ült le a kanapéra mellém.
-Nem csak ez..-sóhajtottam.-Szakítottam Ádámmal is.
-Mi a franc?????-döbbent le teljesen.-De hát olyan jól megvoltatok.
-A mai napig én is végig ezt hittem. De ma közölte, hogy látott az utcán egy csinos lányt, akire úgy nézett fel, mint dögös nőre. Azt mondta mások is érdeklik ezek szerint. Én eléggé felhúztam magam rajta, de szerintem ez érthető volt.-néztem Elizára, aki bólintott.-És akkor veszekedni kezdtünk, majd mondta, hogy ennek így semmi értelme. Mondtam, hogy én nem így akarom, hogy vége legyen! Nem lehet még vége, amikor még csak el sem kezdődött semmi!-sírtam el magam ismét.
-Shhh.-fogta karjai közé nyúzott, síró fejem, és vigasztalni kezdett.
¤ ¤ ¤
Eliza nálam volt hatig, aztán menni kellett, mert holnap ugye még iskola van.
-Hallgass zenét, de ne szomorút-emelte fel a mutató ujját.-, és próbálj megnyugodni, oké?-nyitotta ki a bejárati ajtót, távozásra készen.
-Próbálok.-mosolyodtam el szomorúan, majd Eliza gyorsan megölelt, és már el is ment.
Szomorúan fordultam vissza, becsuktam magam mögött egy ajtót, majd sóhajtottam egy hatalmasat, ezzel fojtva vissza a sírást.
Lassan felsétáltam a szobámba, a fenti fürdőben anyut pillantottam meg, aki éppen a mosást készítette elő.
-Minden rendben van?-kérdezte kedvesen. Én csak a fejemet ráztam, szó nem jött ki a számon.-Ha gondolod holnapra írok egy felmentést. Órákon sem figyelnél oda rendesen. Pihend ki magad, majd mész Szerdán.-mondta, mire halványan elmosolyodtam, és szorosan magamhoz öleltem a világ legjobb anyukáját.
A tökéletes kapcsolat olyasmi, mint a miénk anyuval. Szavak sem kellenek, de mindent ért a másik. Nem kellenek nagy szavak, folytonos "Szeretlek", és hasonló kijelentések, elég egy ölelés, egy csodás pillantás, és máris tudunk mindent. Ha az egyik fél szomorú, a másik ismeri, tudja mit kell tenni.
-Akarsz beszélgetni róla?-kérdezte anyu.
-Talán később.-válaszoltam kedvetlenül, és a csaphoz léptem. Ahogy éreztem arcomon a hideg vizet, kicsit felfrissültebbnek éreztem magam, de még mindig úgy, mint akit hatszor kimostak, kivasaltak, majd megint összegyűrtek, és ez folyamatosan.
Anyu mosolyt csalt arcomra, amikor a mosógépből egy eddig fehér, most már kék felsőmet.
-Ezzel meg mi lett?-vágott anyu ijedt fejet.
-Erős a tippem arra, hogy összemostad valamivel.
-De mivel?-kutakodott tovább anyu a mosógépben, majd kihúzott egy farmert.-Ó, a...
-Nyugi, nekem így kéken is tetszik. Itthonra jó lesz.-mondtam, majd adtam anyu arcára egy gyors puszit, és átléptem a szobámba.
Amikor becsuktam magam mögött az ajtót, kicsit ledermedtem. Akkora kupi volt, hogy lépni alig mertem, mert a padlót nem láttam szinte. Mindenhol tankönyvek, ruhák, és használt zsepik voltak.
-Jaj..-sóhajtottam fájdalmasan.
-Hagyd, majd holnap.-kukkantott be anyu egy pillanatra, aki bizonyára hallgatózott, majd már el is tűnt az ajtó másik oldalán.
Hallgattam anyura, és hagytam. Megkerestem az ágyamat, amit még nem lepett be a szemét tömkelege, ölembe vettem a laptopomat, és gyorsan felmentem facebook-ra.
Sosincs semmi érdekes, de ez is olyan, mint a hűtő. Nincsen benne semmi új, de megnézem.
És láss csodát! Most volt valami új. Ádám kapcsolatban van. Rámentem az adat lapjára, és azonnal betöltötte.
Egy szőke lány volt, nagy keblekkel, dús hajjal (talán mű haj?!), ápolt arc, tökéletes alak, a legdrágább ruhák. Naná, hogy Ádám felfigyelt rá. Erre még az is felfigyel, aki nem akar.
Kicsit nézegettem még az adat lapját (na jó, szinte mindent megnéztem...), és felfigyeltem rá, hogy majdnem egy évvel öregebb, mint Ádám.
-Ide süllyedt?-suttogtam a képernyőt bámulva.
Ádám még csak 16, nálam 5 hónappal idősebb. A csaj meg már 17..Oké, ez még annyira nem tragikus, de..Nem is tudom megfogalmazni mi is a gondom. Talán, ahogy kinéz (?!), vagy amiket kiposztol (?!). Nem tudom. De elég durva a csaj. Mindegy, áldásom rájuk..Pff.
-Akarsz beszélgetni róla?-kérdezte anyu.
-Talán később.-válaszoltam kedvetlenül, és a csaphoz léptem. Ahogy éreztem arcomon a hideg vizet, kicsit felfrissültebbnek éreztem magam, de még mindig úgy, mint akit hatszor kimostak, kivasaltak, majd megint összegyűrtek, és ez folyamatosan.
Anyu mosolyt csalt arcomra, amikor a mosógépből egy eddig fehér, most már kék felsőmet.
-Ezzel meg mi lett?-vágott anyu ijedt fejet.
-Erős a tippem arra, hogy összemostad valamivel.
-De mivel?-kutakodott tovább anyu a mosógépben, majd kihúzott egy farmert.-Ó, a...
-Nyugi, nekem így kéken is tetszik. Itthonra jó lesz.-mondtam, majd adtam anyu arcára egy gyors puszit, és átléptem a szobámba.
Amikor becsuktam magam mögött az ajtót, kicsit ledermedtem. Akkora kupi volt, hogy lépni alig mertem, mert a padlót nem láttam szinte. Mindenhol tankönyvek, ruhák, és használt zsepik voltak.
-Jaj..-sóhajtottam fájdalmasan.
-Hagyd, majd holnap.-kukkantott be anyu egy pillanatra, aki bizonyára hallgatózott, majd már el is tűnt az ajtó másik oldalán.
Hallgattam anyura, és hagytam. Megkerestem az ágyamat, amit még nem lepett be a szemét tömkelege, ölembe vettem a laptopomat, és gyorsan felmentem facebook-ra.
Sosincs semmi érdekes, de ez is olyan, mint a hűtő. Nincsen benne semmi új, de megnézem.
És láss csodát! Most volt valami új. Ádám kapcsolatban van. Rámentem az adat lapjára, és azonnal betöltötte.
Egy szőke lány volt, nagy keblekkel, dús hajjal (talán mű haj?!), ápolt arc, tökéletes alak, a legdrágább ruhák. Naná, hogy Ádám felfigyelt rá. Erre még az is felfigyel, aki nem akar.
Kicsit nézegettem még az adat lapját (na jó, szinte mindent megnéztem...), és felfigyeltem rá, hogy majdnem egy évvel öregebb, mint Ádám.
-Ide süllyedt?-suttogtam a képernyőt bámulva.
Ádám még csak 16, nálam 5 hónappal idősebb. A csaj meg már 17..Oké, ez még annyira nem tragikus, de..Nem is tudom megfogalmazni mi is a gondom. Talán, ahogy kinéz (?!), vagy amiket kiposztol (?!). Nem tudom. De elég durva a csaj. Mindegy, áldásom rájuk..Pff.
¤ ¤ ¤
Éppen a 3 méterrel a felhők fölött-et néztem a laptopomon, amikor megrezzent mellettem a telefonom. Elég depressziós állapotomban voltam, a telefont lenémítottam, villanyt sem kapcsoltam, behúztam a függönyeimet, és csak a laptop előtt gubbasztottam. Szerelmes blogokat olvastam, a boldogságról, idézeteket keresgettem a szakításról, a csalódásról, a magányról és stb..
A telefonom kijelzőjére néztem, ahogy a laptop bámulása közben a szemem sarkából megláttam, hogy a telefonom kijelzője kivilágosodik.Ádám..
Felvettem, de nem szóltam bele, nem köszöntem semmi.
-Beszélhetnénk?-szólt bele azonnal.
-Semmi kedvem hozzá.-mondtam kurtán.
-De jó lenne azért.
-Semmi értelmét nem látom.-szinte monoton hangon beszéltem, és meg sem moccantam, csak falamat bámultam magam előtt.
-Kérlek Laura!
-Ha ennyit akartál csak, akkor lerakom, mert dolgom van.
-Ne rakd le! Kérlek! Adj 10 percet. Csak 10 percet!-könyörgött.
-Ádám, értsd meg, hogy nem!
-Akkor most így lesz vége?
-Én sem így terveztem.-mondtam, majd mivel sem ő, sem én nem beszéltünk már, kinyomtam.
A telefonomat az ágyam másik végébe dobtam, ha esetleg megint hívna, ne essek kísértésbe felvenni esetleg.
Tovább néztem a filmet, jobban mondva néztem volna, ugyanis kopogtak.
-Gyere anyu!.-mondtam rekedtes hangon.
-Nem anyu vagyok-nyitott be Ádám.
-Ádám, hogy kerülsz te ide?-pattantam fel azonnal. Reflexből végig néztem magamon: szürke elefántos mamusz, fekete cica nadrág, szürke körülbelül negyven számmal nagyobb pulcsi, és összefogott haj, ami már bizonyára összevissza állt, csak úgy nem, ahogy kellett volna.
-Mondtam, hogy beszélnünk kell.
-Én meg szerintem elég érthetően mondtam, hogy nem!
-De muszáj!
-Én ezt értem, de..-hajtottam le a fejem, de nem fejeztem be a mondatom, mert nem igazán tudtam mit mondjak.
-Te is érzed, hogy ez így nem lesz rendben, ugye?-kérdezte, mire a mamuszomat bámulva bólintottam.-Akkor miért nem akarsz velem beszélni?
-Mert csak rosszabb lenne.-néztem Ádámra.
-Miért?
-Belém beszéled, hogy szakítottunk, de barát akarsz maradni. Szerinted ez egy lánynak milyen? Igazad van, csuda klassz érzés!-mondta szarkasztikusan.
-Kérlek ne beszélj így!
-Megpróbálok..
-Persze, tudom, hogy nem jó. És, ha nem akarod, barátoknak sem kell lennünk. Csak ne utálj ennyire.
-Nem utállak. Jobban szeretlek, mint bárkit.-láttam, hogy Ádám arcán halvány mosoly jelenik meg.-Csak hatalmasat csalódtam, és fel kell dolgoznom még, hogy nem szerethetlek. Nem szabad.
-Ne mondj ilyet, mert belehalok.
-Nekem már a síromat ássák.-céloztam arra, hogy nálam rosszabb állapotban nem lehet most.
-Azért jöttem, hogy megbeszéljük. Hogy neked se legyen ilyen rossz.
-Bármit teszel attól még rossz lesz nekem.-vontam vállat.
Úgy álltam ott, mint egy darab fa. A lábujjaimat mozgattam idegességemben, és a kezeimet is inkább a hosszú pulcsi ujja alá rejtettem, hogy Ádám ne lássa, ahogy remegnek.
-Valahogy csak megoldhatnánk.-vágott reménykedő arcot.
-Ádám, ez már így sikeredett. Mondom, én nem haragszom rád, hiszen az érzéseid ellen semmit nem tehetsz. Csak fáj..Hogy hogyan tálaltad ezt nekem. És hogy többet nem én vagyok a barátnőd, hogy nem én érintelek majd meg, hogy nem én csókollak, és bújok hozzád.-könny szökött szemembe.-Ezek fájnak nagyon. De kiheverem, elmúlik..-hajtottam le a fejem.
-Ne sírj miattam..
-Ezt most te sem gondoltad komolyan..-nevettem fel kínosan.
-De. Nem érdemlem meg a könnyeidet. Oké? Ne sírj, lesz nálam jobb, helyesebb srác. Mit adhatok én neked, amit más nem?
-Saját magadat.-néztem rá. Erre már ő sem tudott mit mondani, a szájába harapott, és a földet kezdte bámulni.
Így álltunk körülbelül fél percig. Már éppen meg akartam kérdezni, hogy akkor most mi legyen, mert már 7 óra volt, amikor Ádám hirtelen felemelte a fejét, majd így szólt:
-Szerintem nem fogunk 1-ről a 2-re jutni.
-Szerintem sem.-ráztam meg én is a fejem.
-Akkor most?-nézett rám.-Így maradunk? Ilyen köztes állapotban?
-Nem tudom..-eresztettem le újból fejemet.
-Valamit csak meg kellene beszélni.-hallottam a hangján, hogy idegesen remegett.-Tudom, elcsesztem, már bánom! Rettentően bánom!
-Nyugi Ádám. Nem haragszom!-érintettem meg óvatosan a karját.
-Mindig megnyugtat, ha hozzám érsz.-mosolygott rám halványan. Mosolyogva néztem rá én is. Nem tudom pontosan mit éreztem, de azt igen, hogy még szeretem. És szeretni is fogom.-Mit érzel most?-kérdezte hirtelen.
-Hogy nagyon nem jó, amit tettél. És amit teszünk.
-Megbántam..Pedig még egy nap sem telt el.
-Rájöttél, hogy rossz döntés volt?
-Igen.-bólintott.
-Most lehet, hogy ezt mondod, de lehet nem kellene folytatnunk, mert ha más lány is...
-Kérlek ne is emlékeztess rá!-szólt közbe.
Hát igen..És még nekem is ott van az a bizonyos "mellément puszi" Gáborral, amiről ugyebár Ádám nem tud..
-Akkor? Szüneteltessünk?-kérdezte Ádám reménykedő arc kifejezéssel.
-Nincs olyan, hogy szünet..Az a kapcsolat végét jelenti, bármit is mondanak mások. Egyszer úgy is vége lesz.
-Egyszer mindennek vége lesz.
-Tudom..-sóhajtottam.
-Barátok?-mosolygott rám Ádám, miközben kezét nyújtotta.
Hezitáltam..Barátok? De hiszen nem rég még miatta sírtam. Most meg barátok? Neem, az nem lehet. Mi van most? Nem lehetek ilyen engedékeny. Azonnal megbocsátok neki? Dehogy!
-Nem tudom, Ádám..-húztam el a számat, mire leeresztette karját és kérdőn nézett rám.-Előbb még miattad sírtam tele az összes párnám, utáltalak, azért amit tettél velem. Most meg csak úgy barátok? Ezt te sem gondolod most komolyan szerintem.
-Azt tudom, hogy nem akarok veled rosszba lenni.
-Azt én is, de nem most. Ez így túl egyszerű lenne. Nem bocsátottam még meg neked...
-Ezt megértem..De azért kérlek ne utálj.-nézett mélyen a szemembe.
-Nem mondok semmit..Kérlek menj el, mielőtt megint kitör belőlem a sírás. Ne beszéljünk erről egy ideig, arra kérlek.-néztem rá.
-Rendben van.-bólintott, majd ajtót nyitottam neki.
-Köszönöm, hogy..hogy benéztél.-néztem rá, mire némán bólintott, és már ki is ment. Halkan becsuktam a szoba ajtómat, majd háttal lecsúsztam a földre, felhúztam a térdemet, és karjaimmal átkarolva fektettem államat a térdeimre. Még ment a film, nem állítottam meg. Ádám olyan hirtelen állított be, hogy el is feledkeztem róla..Felálltam, és az ágyamon hasra vágódtam. A képernyőre néztem, ahol éppen egy csók jelenet volt. Eszembe jutott, amikor Ádám megcsókolt a koncerten..Aztán ugrálni kezdtek a fejemben a kép kockák..Ádámmal a koncerten, Gáborral a parkban, Gábor megcsókol, Ádám elém jön, szorosan magamhoz ölelem, Sára a babáit mutogatja Ádámnak, én meg nevetek rajtuk...Aztán Gáborral az udvaron állok, átnyújtja a kitűzőt, közelebb lép, és nem hátrálok. Majd ahogy Gáborral kiabálunk, hadonászunk, aztán ő lenyugszik, és majd elsétálva ott hagy..Egyedül ülök a padon, Ádámmal szemben állok. Könnyes a szemem, Ádám nyugtatni próbál..Az a bizonyos "Nem így akartam!" mondat, majd ahogy hazafelé tartok, fülemben bömböl a zene..Eliza jön, vigasztal, anyu átölel, Ádám neve a telefonom kijelzőjén, Ádám belép a szobámba...Szinte minden végig futott az agyamon, teljesen a múlttól a mai napig. Eddig a percig..Minden elcseszett, és minden értékes pillanat. De melyik pillanat melyik?!
A telefonom kijelzőjére néztem, ahogy a laptop bámulása közben a szemem sarkából megláttam, hogy a telefonom kijelzője kivilágosodik.Ádám..
Felvettem, de nem szóltam bele, nem köszöntem semmi.
-Beszélhetnénk?-szólt bele azonnal.
-Semmi kedvem hozzá.-mondtam kurtán.
-De jó lenne azért.
-Semmi értelmét nem látom.-szinte monoton hangon beszéltem, és meg sem moccantam, csak falamat bámultam magam előtt.
-Kérlek Laura!
-Ha ennyit akartál csak, akkor lerakom, mert dolgom van.
-Ne rakd le! Kérlek! Adj 10 percet. Csak 10 percet!-könyörgött.
-Ádám, értsd meg, hogy nem!
-Akkor most így lesz vége?
-Én sem így terveztem.-mondtam, majd mivel sem ő, sem én nem beszéltünk már, kinyomtam.
A telefonomat az ágyam másik végébe dobtam, ha esetleg megint hívna, ne essek kísértésbe felvenni esetleg.
Tovább néztem a filmet, jobban mondva néztem volna, ugyanis kopogtak.
-Gyere anyu!.-mondtam rekedtes hangon.
-Nem anyu vagyok-nyitott be Ádám.
-Ádám, hogy kerülsz te ide?-pattantam fel azonnal. Reflexből végig néztem magamon: szürke elefántos mamusz, fekete cica nadrág, szürke körülbelül negyven számmal nagyobb pulcsi, és összefogott haj, ami már bizonyára összevissza állt, csak úgy nem, ahogy kellett volna.
-Mondtam, hogy beszélnünk kell.
-Én meg szerintem elég érthetően mondtam, hogy nem!
-De muszáj!
-Én ezt értem, de..-hajtottam le a fejem, de nem fejeztem be a mondatom, mert nem igazán tudtam mit mondjak.
-Te is érzed, hogy ez így nem lesz rendben, ugye?-kérdezte, mire a mamuszomat bámulva bólintottam.-Akkor miért nem akarsz velem beszélni?
-Mert csak rosszabb lenne.-néztem Ádámra.
-Miért?
-Belém beszéled, hogy szakítottunk, de barát akarsz maradni. Szerinted ez egy lánynak milyen? Igazad van, csuda klassz érzés!-mondta szarkasztikusan.
-Kérlek ne beszélj így!
-Megpróbálok..
-Persze, tudom, hogy nem jó. És, ha nem akarod, barátoknak sem kell lennünk. Csak ne utálj ennyire.
-Nem utállak. Jobban szeretlek, mint bárkit.-láttam, hogy Ádám arcán halvány mosoly jelenik meg.-Csak hatalmasat csalódtam, és fel kell dolgoznom még, hogy nem szerethetlek. Nem szabad.
-Ne mondj ilyet, mert belehalok.
-Nekem már a síromat ássák.-céloztam arra, hogy nálam rosszabb állapotban nem lehet most.
-Azért jöttem, hogy megbeszéljük. Hogy neked se legyen ilyen rossz.
-Bármit teszel attól még rossz lesz nekem.-vontam vállat.
Úgy álltam ott, mint egy darab fa. A lábujjaimat mozgattam idegességemben, és a kezeimet is inkább a hosszú pulcsi ujja alá rejtettem, hogy Ádám ne lássa, ahogy remegnek.
-Valahogy csak megoldhatnánk.-vágott reménykedő arcot.
-Ádám, ez már így sikeredett. Mondom, én nem haragszom rád, hiszen az érzéseid ellen semmit nem tehetsz. Csak fáj..Hogy hogyan tálaltad ezt nekem. És hogy többet nem én vagyok a barátnőd, hogy nem én érintelek majd meg, hogy nem én csókollak, és bújok hozzád.-könny szökött szemembe.-Ezek fájnak nagyon. De kiheverem, elmúlik..-hajtottam le a fejem.
-Ne sírj miattam..
-Ezt most te sem gondoltad komolyan..-nevettem fel kínosan.
-De. Nem érdemlem meg a könnyeidet. Oké? Ne sírj, lesz nálam jobb, helyesebb srác. Mit adhatok én neked, amit más nem?
-Saját magadat.-néztem rá. Erre már ő sem tudott mit mondani, a szájába harapott, és a földet kezdte bámulni.
Így álltunk körülbelül fél percig. Már éppen meg akartam kérdezni, hogy akkor most mi legyen, mert már 7 óra volt, amikor Ádám hirtelen felemelte a fejét, majd így szólt:
-Szerintem nem fogunk 1-ről a 2-re jutni.
-Szerintem sem.-ráztam meg én is a fejem.
-Akkor most?-nézett rám.-Így maradunk? Ilyen köztes állapotban?
-Nem tudom..-eresztettem le újból fejemet.
-Valamit csak meg kellene beszélni.-hallottam a hangján, hogy idegesen remegett.-Tudom, elcsesztem, már bánom! Rettentően bánom!
-Nyugi Ádám. Nem haragszom!-érintettem meg óvatosan a karját.
-Mindig megnyugtat, ha hozzám érsz.-mosolygott rám halványan. Mosolyogva néztem rá én is. Nem tudom pontosan mit éreztem, de azt igen, hogy még szeretem. És szeretni is fogom.-Mit érzel most?-kérdezte hirtelen.
-Hogy nagyon nem jó, amit tettél. És amit teszünk.
-Megbántam..Pedig még egy nap sem telt el.
-Rájöttél, hogy rossz döntés volt?
-Igen.-bólintott.
-Most lehet, hogy ezt mondod, de lehet nem kellene folytatnunk, mert ha más lány is...
-Kérlek ne is emlékeztess rá!-szólt közbe.
Hát igen..És még nekem is ott van az a bizonyos "mellément puszi" Gáborral, amiről ugyebár Ádám nem tud..
-Akkor? Szüneteltessünk?-kérdezte Ádám reménykedő arc kifejezéssel.
-Nincs olyan, hogy szünet..Az a kapcsolat végét jelenti, bármit is mondanak mások. Egyszer úgy is vége lesz.
-Egyszer mindennek vége lesz.
-Tudom..-sóhajtottam.
-Barátok?-mosolygott rám Ádám, miközben kezét nyújtotta.
Hezitáltam..Barátok? De hiszen nem rég még miatta sírtam. Most meg barátok? Neem, az nem lehet. Mi van most? Nem lehetek ilyen engedékeny. Azonnal megbocsátok neki? Dehogy!
-Nem tudom, Ádám..-húztam el a számat, mire leeresztette karját és kérdőn nézett rám.-Előbb még miattad sírtam tele az összes párnám, utáltalak, azért amit tettél velem. Most meg csak úgy barátok? Ezt te sem gondolod most komolyan szerintem.
-Azt tudom, hogy nem akarok veled rosszba lenni.
-Azt én is, de nem most. Ez így túl egyszerű lenne. Nem bocsátottam még meg neked...
-Ezt megértem..De azért kérlek ne utálj.-nézett mélyen a szemembe.
-Nem mondok semmit..Kérlek menj el, mielőtt megint kitör belőlem a sírás. Ne beszéljünk erről egy ideig, arra kérlek.-néztem rá.
-Rendben van.-bólintott, majd ajtót nyitottam neki.-Köszönöm, hogy..hogy benéztél.-néztem rá, mire némán bólintott, és már ki is ment. Halkan becsuktam a szoba ajtómat, majd háttal lecsúsztam a földre, felhúztam a térdemet, és karjaimmal átkarolva fektettem államat a térdeimre. Még ment a film, nem állítottam meg. Ádám olyan hirtelen állított be, hogy el is feledkeztem róla..Felálltam, és az ágyamon hasra vágódtam. A képernyőre néztem, ahol éppen egy csók jelenet volt. Eszembe jutott, amikor Ádám megcsókolt a koncerten..Aztán ugrálni kezdtek a fejemben a kép kockák..Ádámmal a koncerten, Gáborral a parkban, Gábor megcsókol, Ádám elém jön, szorosan magamhoz ölelem, Sára a babáit mutogatja Ádámnak, én meg nevetek rajtuk...Aztán Gáborral az udvaron állok, átnyújtja a kitűzőt, közelebb lép, és nem hátrálok. Majd ahogy Gáborral kiabálunk, hadonászunk, aztán ő lenyugszik, és majd elsétálva ott hagy..Egyedül ülök a padon, Ádámmal szemben állok. Könnyes a szemem, Ádám nyugtatni próbál..Az a bizonyos "Nem így akartam!" mondat, majd ahogy hazafelé tartok, fülemben bömböl a zene..Eliza jön, vigasztal, anyu átölel, Ádám neve a telefonom kijelzőjén, Ádám belép a szobámba...Szinte minden végig futott az agyamon, teljesen a múlttól a mai napig. Eddig a percig..Minden elcseszett, és minden értékes pillanat. De melyik pillanat melyik?!