Egy 'felesleges' bejegyzés

Halihóóó! :) 

A napokban érkezik az új rész :) Minden helyre jött az életemben, talán még ennyire soha nem voltam boldog. A családom jól van, a barátaim a legjobbak a világon, és még a szerelem is kopogtat :) :3
Ó, tényleg, mielőtt el nem felejtem. Akik esetleg 8-osok, és felvételiztek, azoknak gratulálok, ha felvették, akit meg esetleg nem oda mehet, ahova szeretett volna, annak azt üzenem ne csüggedjen, megtalálja helyét az életben :) Ha nem is álmai iskolájában, de olyan helyre sodorja majd az élet, ahol jól meg lesz, és rettentően boldog lehet majd :)
Még egy nagyon fontos dolog! TÚL A 100000-en!!! ♥ Imádlak titeket ♥
Ennyit szerettem volna csak, és szerintem ennek a bejegyzésnek semmi értelme nem volt, de gratulálni szerettem volna azoknak, akik esetleg most felvételiztek :D
Egy zenével búcsúzok. Most ez a kedvenc zeném, gondolom érti mindenki, hogy miért is :3 Aki nem, az esetleg olvassa el magyar szöveggel ha érdekli :) Nagyon szép zene ♥

 Legyetek jók.

Alexa.xx

63.rész-Brave heart

Sziasztok manók! ♥

Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog. Tetszéseteket (és persze nem tetszéseteket) pipálással fejezhetitek ki. Megkérlek titeket (már ha van aki még olvas) ,hogy pipáljatok, vagy írjatok komit, mert így nem tudom ki olvassa, tetszik-e valakinek is, vagy csak magamnak írogatok itt. 

Köz érdekű közlemény! Végre itt a szünet :) (nekem legalább is, de olvastam, hogy van ahol még nincs szünet). Teljesen happy vagyok, lehet holnap is hozok még részeket nektek :)

Ennyi lettem volna, csók.xx

November 29./Szerda/

Jesszusom, el sem hiszem, hogy ma megint suli. A tegnapi nap eléggé 'lájtos' volt, de így kellett történnie. Viszont, a mai napot nagyon nem akartam. Ráadásul reggel ki sem aludhattam magam teljesen, ugyanis Ati (a tánc tanárom ) SMS-ére keltem. Lényegében ráért volna, mondjuk nem reggel 6-kor írnia, hiszen csak annyit közölt üzenetében, hogy ma tánc lenne..Remek, Gábor veszély.
A tükörbe nézve egy "jobb állapotú" Laurát láttam, de a karikás szemem megpillantva elszállt a jó kedvem. Francokat..Azok a kenőcsök semmit nem érnek. Pedig tegnap este gondoltam erre, és gyorsan bekentem valami kenceficével. De semmit nem értem el vele. Yeeeee(Y)
Ruhának valami egyszerűt de nagyszerűt választottam.

Se túl kihívó, de túl unalmas. Pont jó a mai naphoz :)
Miután felöltöztem felhívtam Elizát, hogy megyünk-e együtt. Megbeszéltük, hogy a kisboltnál találkozunk (mindig itt találkozunk. na jó, általában), aztán már le is raktuk, mert ő is készült, meg én is.
Gyorsan elintéztem magam a fürdőben (fogmosás, fésülködés, smink, szokásos..), leszaladtam anyuhoz pénzt kérni a büfére, mert már nem volt tegnap ideje nekem kaját venni. Az utóbbi időben már nem csinál nekem reggelente kaját. Hanem veszi.Egyszer már megkérdezem miért tesz így, hogy talán megunta-e, hogy nekem készítsem kaját reggel, vagy csak nincs ideje, vagy spontán nem akar és ennyi.
Felvettem a kulcsomat, ami éppen a bejárat melletti kis asztalon pihent, majd beköszöntem apunak a hálóba, és anyunak a fürdőbe (már kora reggel mosást rakott be a gépbe, nem értem akkor a szenyámat hogy nem tudja megcsinálni, de mindegy, délután rákérdezek), Sára éppen reggelizett, szóval nyomtam csak egy puszit a fejére, és már indultam is. Eliza várt :)

***

-És akkor feküdtem le aludni.-fejeztem be mondandómat. Elizával éppen a suli felé trappoltunk, és éppen azt a csomag gumicukrot majszoltuk, amit Eliza hozott suliba, de megkívántuk, szóval úgy döntöttünk megesszük útközben.

-Szóval a tegnapi napod drasztikusan más volt, mint az előzőek.-értette meg a lényeget.

-Igen, azt hiszem.

-Ez azért jó jel.

-Igen, mondom tök vidám voltam, miután rájöttem, hogy semmi értelme szomorkodnom. Ráérek majd szomorkodni, ha öreg leszek, és visszagondolok, hogy "Mi lett volna, ha..", de most vagyok fiatal, most élek igazán. Majd ha nyugdíjba vonulok, ráérek foglalkozni ilyenekkel. Most nem kell.

-Pontosan.-mosolygott rám egy pillanatra.

-Na de más téma...-mondtam, amin felnevettünk.-Írunk ma valamiből?

-Fizika kis doga.

-Ó, de jó, hogy tanultam!-emeltem az ég felé a tekintetem.

-Mi a fene?-nevetett fel.

-Mondom, hogy drasztikusan más nap volt tegnap.-bólogattam, és nevetve fordultunk be a suli utcájába.

***

 Kicsit elidőztünk a suli előtt a haverokkal, beszélgettünk, szokásos, majd csak utána mentünk be a suliba. Sütött a nap, tök jó volt :) Elizával gyorsan elszaladtunk a büfébe, ugyanis az ő anyukája sem csinált Elizának kaját (lázadnak az anyukák, vagy mi a franc?!). Vettünk szenyát, én egy fanta-t Eliza egy pepsi-t, meg persze édességet. Én mondtam Elizának, hogy csokit vegyünk, mivel az előbb gumicukrot ettünk, akkor most jöna  csoki, de azt mondta már nagyon megkívánta a savanyú cukros gumicukrot, szóval olyat vegyünk. Nekem aztán tök mindegy, édesség, édesség..
-Föciből volt házi?-fordult felém Eliza, amikor már a lépcsőn mentünk felfelé a terembe.
-Psszt, figyeld!-biccentettem oldalra a fejem, jelezve neki, hogy nézzen oda. Gábor állt ott, nekitámaszkodva a szekrényének, búskomoran előre bámult. Láthatóan várt valakire, és csak reménykedni tudtam, hogy nem rám.
Éppen előtte mentünk volna el, amikor leszólított.
-Laura!
-Órára megyünk.-mondtam hátra sem fordulva.
-Figyelj már.-fordított vissza.
-Elkésünk, Gábor!-néztem végül rá.
-Rendben. Délután megvárlak és beszélünk.
-Ezt nagyon elhitted tesó.-állt meg mellettünk ...Ádám.-Én akarok veled beszélni.
-Mi van?-nevettem fel kínomban.
-Beszélni akarok veled. Kérlek.-vette át a szót Gábor.
-Hagyjad már magad.-legyintette le Ádám.-Az én barátnőm volt. Engem illetne meg. Én voltam, aki szerette. És aki szereti.-nézett mélyen a szemembe, amitől amúgy elolvadtam volna, de most valahogy nem hatott meg.
-Milyen jogon beszélsz így vele?-mutattam Gáborra.
-Te most az ő pártján állsz? Mi a franc?-túrt idegesen a hajába. A folyosó kiürült, mindenki ment órára. Nekünk is oda kellett volna..
A szemem sarkából láttam, hogy Gábor egy pillanatra megörült, de sajnos el kellett, hogy szomorítsam.
-Én senki pártján nem állok.-mondtam határozottan.-De Gábor is ember, senkivel nem beszélhetsz így.
-A lényeg, hogy beszélnünk kell, Laura.-vette könyörgőre a stílusát Ádám.-Rájöttem, hogy tévedtem, és hogy egy ilyen hülyeség miatt nem akarlak elveszíteni az életemből. Sokat jelentesz nekem, érted?
-Ezzel kicsit elkéstél.-mondtam rezzenéstelen arccal.
-Időre volt szükségem, hogy rájöjjek..-magyarázkodott.
-Mire? Arra, hogy szeretsz-e vagy sem? Azt mondtad szeretsz. Bár ezt már mások is mondták.-néztem óvatosan Gáborra, aki értette a célzást, és inkább lehajtotta a fejét.
-Persze, hogy szeretlek!
-Ilyennel ne dobálózz, ha közben nem igaz. Ezeknek a szavaknak nagy a súlya.-szólalt meg Eliza mellettem.
-Te mit szólsz bele?-nézett rá Ádám.-Kérlek, ne.
-Maradj már csöndben, és hagyd békén! Azt hiszem, ennek a beszélgetésnek semmi értelme.-fordultam meg Elizával, és elindultunk a terem felé.
-Akkor megvárhatlak?-kiáltott utánam Gábor, mire vissza sem fordulva elmosolyodtam.
-Majd én megvárlak Laura!-kiáltott utánam Ádám, de ezen már kicsit sem mosolyogtam...

***

Elizával leugrottunk a büfébe. Tökre titkos ügynöknek éreztük magunkat. úgy kellett, hogy se Ádám, se Gábor ne vegyen észre. Ezért azt csináltuk, hogy Eliza mindig előre ment, hogy tiszta-e a levegő, és ha tiszta volt, akkor mentünk.
-Meddig lesz ez?-kérdezte Eliza. Bent ültünk a teremben, ahol viszonylag veszélymentes volt a terep. Bár az igaz, hogy minden normális kint volt az udvaron, mert rohadt jó idő volt, de sebaj, mi bent maradtunk.
-Mire érted?-kérdeztem, de persze tudtam mire gondol.
-Erre az egészre. Erre a Gábor-Ádám harcra. Erre a viszálykodásra. Erre a helyzetre közted és a fiúk között. Mégis meddig?
Hát igen...Eliza mindig is híres volt a nagy szavakról, és a tökéletes szónoklatokról.
-Fogalmam sincs..
-Jó lenne, ha tudnád. Mert ez a hangulat kihat a körülötted lévőkre is. Elég durván.
-Elhiszem, de nem tudok vele mit kezdeni.-vontam vállat az asztalomon ülve. Eliza velem szemben ült, szintén a padon.
-De tudnál, ha nagyon akarnál.
-Akkor segíts, mert nekem semmi nem jut eszembe.-vontam vállat.
-Mond meg nekik, hogy hagyjanak békén, és felejtsenek el mindketten.
-Folyamatosan ezt pofázom nekik.-mondtam idegesen, ahogy eszembe jutott, hogy egyszerűen nem értik meg...Egyik sem.-Viszont elfelejteni meg én sem tudnám őket. Hiszen mindkettőjükkel...Voltak dolgaim.-húztam el a szám.
-Igen, ebben van valami... De ők legalább felejtsenek el. Hagyjanak békében.-és ez volt az utolsó szó, mert becsöngettek, szóval a helyünkre kellett ülni.

***

Végre eltelt a nap, utolsó óráról is kicsöngettek, mehettünk haza.
-Akkor jössz táncra?-kérdezte Elizától már a suli előtt állva.
-Ahha, remélem most nem találja ki anyum, hogy menjünk vásárolni mindenfélét.
-Én is. Nem akarok egyedül lenni. Meg mindig olyan jó, ha jössz te is. Összeöltözünk meg ilyenek.-nevettem fel, mire Eliza is elmosolyodott.
-Pink felsős szerkó?-nézett rám.
-Legyen. Nekem rózsaszín.
-Kék. Pá.-hajolt közelebb, majd szorosan megölelt.
-Pápá.-integettem, majd elindultam haza. Eliza még megvárta a matek tanárt, mert a dogája kicsit rosszul sikerült és javítani szeretne. Uppsz :D

***

Hazaérve gyorsan elmentem fürdeni, magamra kaptam az egyen szerkónk darabjait, cipőt húztam és már mentem is táncra. Elizával úgy beszéltük, hogy ott találkozunk, mert még rokonokhoz mennek, és nem akarja, hogy sokat kelljen várnom. Így mondta, hogy menjek, és ha késik szóljak Atinak, hogy jön, csak késik egy kicsit.
Az utcára kilépve örültem, hogy ilyen zsír ruhába léptem ki, mindenki felfigyelt rám. Már csak Eliza hiányzott mellőlem, hogy együtt villogjunk. Ja, meg egy napszemüveg, mert eléggé sütött nap. De már nem mentem vissza.
Ahogy beértem a tesi terembe (Ati lefoglalja a helyet, mindig itt van az óra) mindenki aki bent volt, rám bámult.
-Tyuhúú, Laura!-dícsért meg elsőként Ati.
-Igen?-vigyorogtam.
-Nagyon csini.-kacsintott rám.
-Eliza is ilyen lesz. Csak kékben.-mondtam gyorsan.
-Akkor majd Elizát is megdicsérjük.
-Meg is.-mondtam, majd felültem. Most nem tudtam a helyemre ülni, mert két lány elfoglalta, így kettővel feljebb mentem.
Szétnéztem, hogy kik vannak jelen, és meg kellett, hogy állapítsam kevesebben vagyunk, mint szoktunk. Lesiettem Atihoz, hogy megkérdezzem mi ez?!
-Ati.-értem oda hozzá. Éppen a CD-ket rendezgette, keresgette, és hangolta a hifin.
-Mondjad.-fordult felém kedvesen.
-Miért vagyunk ennyien?
-Örülök, hogy ennyien is vagyunk..-sóhajtott.
-Mert? Történt valami?
-Tudod sokan rájöttek, hogy ez nem az ő pályájuk, és nem fizetnek azért, hogy átlagosak legyenek a sokban. Azt mondták rájöttek, hogy nekik az kell, ha valaki folyton dicséri őket, én meg mondtam, hogy olyan nincs. Mert akkor mindenkit meg kellene dicsérnem állandóan. Akkor felhoztak téged, hogy téged miért dicsérlek? Meg Elizát is, Gáborral együtt.-a név hallatán azonnal megugrott a szívem..-Mondtam, hogy volt, amikor csak ti képviseltétek ezt az egészet, szóval egy szavuk sem lehet, mert ők nem tettek ezért semmit. Hogy itt az legyen, ami van. Nektek köszönhetek mindent, nekik meg semmit.
Boldogság töltött el, ahogy Ati azt ecsetelte, hogy mennyire hálás nekünk. Jó volt érezni azt, hogy értékeli amit adunk.
-Sajnálom.-ennyit tudtam csak mondani. Atinak igaza volt. Mindenben.
-Ne sajnáld. Nem a te hibád, hogy néhány ember ennyire céltudatlan, és lusta.
-Hát igen..Ez ezt tükrözi. Nem harcolnak azért, hogy jobbak és jobbak legyenek.Magukra vessenek.
-Végre valaki egyetért!-mosolyodott el.
-Így gondolom én is.-mosolyogtam rá.
-Kösz, Laura.
-Én köszönöm.-mondtam, mire Ati szorosan magához ölelt.
-Jól van, engedj el, mielőtt elsírom magam.-tolt el magától, én meg nevetve visszamentem a cuccomhoz.
Eliza kis késéssel, de megérkezett. Nem kellett szólnom Atinak, mert még nem olvasott névsort. Kicsit, el volt csúszva..
-Nyomassunk már egy selfiet.-mondtam vigyorogva, mire Eliza elnevetve magát bólintott. Előhúztam az IPhone-om és ellőttünk egy selfiet.
-Facebook-ra vele.-hajolt oda Eliza, hogy lássa mit ügyködök a telefonomon.
-Jó, csak megszerkesztem előbb.
-Okés. Gábor nem jön?-kérdezte Eliza.
-Ott ül. Nem messze, balra.-suttogtam, mire Eliza elég feltűnően arra bámult.-Ne mááár!-löktem meg alig láthatóan a vállát.
-Bocs.-nevetett fel.
-Halihó!-kiáltott Ati integetve, mire vissza integettem. Igen, csak én..-Szia Laura.-mosolyodott el szomorúan. Szegény..-Akkor kezdjük is.-tapsolt kettőt, mire mind lezúdultunk.
Beálltam hátulra, mert már amúgy is mindenki pikkel rám.
-Laura! Előre.-szólt rám Ati azonnal.
-Inkább hátul maradnék.-húztam be a nyakam.
-Jól van.-mosolygott rám kedvesen. Megértette.:)
-Először is bemelegítünk.-mondta Ati, majd benyomta a LITTLE MIX-WORD UP! című számát.

62.rész-Végre egy 'jó nap'!

Hogy mégis mire volt jó ez a pár lépésnyi séta? Magam sem tudom, csak azt tudom, hogy többet nem megyek utcára ilyen érzelmi állapotban.
Hazaérve szóltam anyunak, hogy megérkeztem, aki először csak furcsán nézett rám, majd miután kiböktem a "Majd később elmondom." mondatomat, azonnal bólintott.
A szobámba érve megcsapta az orromat a magány és a csalódás bűze. Ott álltam, háttal az ajtómnak, és arra gondoltam ez így nagyon nem helyes. Gyorsan az ablakhoz léptem, és nem érdekelt, hogy kint milyen az idő (amúgy ahhoz képest, hogy November van, eléggé süt kint a nap...), hó esik vagy süt a nap, én akkor is kinyitom az ablakot. Ahogy a friss levegő megcsapta az arcom azonnal jobb kedvem lett.
Úgy döntöttem kicsit összeszedem magam, és kicsit pakolnom is kellene.
Beraktam egy HAPPY zenét, és az ment a laptopon, amíg én kicsit rendet raktam az ágyamon. Zsepik ezrei (tiszta és használt változata is) hevert szét dobálva. Azokat összeszedtem, kidobtam, húztam új ágyneműt (vidámabb, narancs sárga színűt), végig ugrálva, táncolva mentem mindenhová. A zene ismétlésen volt, tehát azzal sem kellett bajlódnom, hogy újraindítsam. Amikor elpakoltam mindent büszkén néztem végig a szobán, majd a hatalmas tükrömre terelődött a tekintetem, amiben magamat pillantottam meg, és azonnal lefagyott rólam a mosoly. Szürke, élettelen, csapzott, bánatos lány nézett vissza rám.
"Ezen sürgősen változtatnom kell!"-gondoltam magamban.
 Bementem a gardróbomba, és valami színes ruhát kerestem. Egyszerűbb lenne, ha gondolnék valamire, és már a kezemben is teremne. De sajnos ez nem egy tündérmese, szóval nekem kell megkeresnem.
Arra gondoltam, hogy mivel kint nagyon jó idő van felveszek egy szoknyát, és csinálok a facebook-ra pár
"vidám vagyok" képet, hogy lássák, túltettem magam rajta. Még a telefon tokomat is lecseréltem, hogy menjen az öltözékemhez. Remek lettem!
Dobtam fel Facebook-ra egy "vigyorgós" képet, amire azonnal érkeztek a lájkrohamok. Rengeteg "gyönyörű vagy", "látom jobban vagy már", és hasonló kommentek smilek tömkelegével kidíszítve. Gyorsan válaszolgattam párra "köszönöm", "igen, sokkal jobban vagyok", és ilyesmikkel.
Gyorsan kerestem pörgős zenéket a laptopomon, és most a Timber tökéletes volt, erre a célra.
Táncoltam kicsit a piros ruhámban, pörögtem, forogtam, és szerintem aki most látott volna, tuti hülyének nézne. De nem érdekel, senki nem látott. Még szólt a zene, úgy mentem ki a teraszomra. A nap hét ágra sütött, így visszamentem, felvettem a piros napszemüvegemet. Megérintettem a korlátot, és szememet behunyva a nap felé emeltem fejem.
"Isteni!"-gondoltam magamban. Semmi másra nem vágytam abban a pillanatban, csak hogy a nap soha ne tűnjön el az égről. Hát igen, ez a kívánság is elúszott, ugyanis forog a föld. Na mindegy..
Miután eleget nassoltam a Napból, visszamentem a szobámba, és kinyomtam a laptopomból szóló zene listát. Lecsuktam a tetejét, és lementem anyuhoz. Még mindig a virító piros ruhámban voltam, virult a fejem, mosolyogtam, és sugárzott rólam a határozottság.
-Anyu segítsek valamit?-mentem be hozzá a konyhába.
-Hát igazából...-fordult felém, de amint meglátott elakadt a szava.-Kicsim..-mosolyodott el halványan. Boldog, győztes mosoly lebegett arcomon.
-Jó? Nem túlzás?-pörögtem egyet.
-Nem, sőt ellenkezőleg!-rakta szája elé a kezét.
-El ne sírd magad, anyu!-mondta aggódó hangon.
-Olyan jó végre így látni téged.-mosolygott rám, és gondolom visszatartotta az öröm könnyeit, nagy nehezen.-Annyi szenvedés ért téged az elmúlt időkben, annyira színtelen, és szürke voltál...Jó így látni téged, Laura.-nézett rám büszkén.
-Oké, sírjunk együtt.-borultam meghatottan a vállára.

***

Ebéd után felmentem vissza a szobámba, és úgy döntöttem tanulok kicsit holnapra, hogy javítsak a jegyeimen. Amióta ilyen rossz az állapotom nem igazán gondoltam a jegyeimre, pedig az kell, ha el akarok érni valamit is..Először is megnéztem az órarendem:

Földrajz könyvemet azonnal előcsaptam, mert abból brutál rosszul állok. Fizika dettó, osztály főnökire nem kell tanulni, rajz|rajz sem kell.
Először a földrajzot néztem át...Éppen az Az adósság válság hihetetlenül izgalmas tényeiről olvasgattam a tankönyvben, amikor apu nyitott be.
-Minden rendben?-jött be, amikor meglátta, hogy semmi drasztikus nincs rajtam, nyugodt vagyok, szabad a pálya.
-Igen, azt hiszem.-mosolyogtam apura.
-Jól van akkor.-mosolygott vissza.-Mit tanulsz?
-Az adósság válság.-emeltem fel a földrajz tankönyvemet.
-Minek ezeket nektek tanulni?
-Ez jó kérdés..
-Tanulja meg az, aki ezzel fog foglalkozni. Neked semmi hasznod belőle.
-Pontosan!-helyeseltem.-Szerintem el kellene beszélgetned a földrajz tanárommal. Humoros egy fickó. Szerinte ennek van értelme.
-Ferde hajlamú.-mondta apu "szebb" szó használattal.
-Igen.-nevettem a kijelentésén.-Ahogy mondod.
-Az, vagy csak képletesen mondjátok rá.
-Passz.-vontam vállat.-A szavazatok száma megoszlik.
-50-50%?
-Igen, körülbelül.
-Akkor biztos az. Ha van, aki azt mondja, akkor az úgy van. Különben nem mondaná.
-Igazad van.-bólintottam.
-Na megyek, nem zavarlak. Én csinálom most a vacsorát.-nézett vissza már az ajtóból.
 -És mit?
-7 körül kész lesz, majd meglátod.-mondta,. majd kiment, én meg tanulmányoz hattam tovább Az adósság válság izgalmas történéseit. Yeeeee (Y)

***

Miután kivégeztem a földrajzot, és megtanultam amit csak lehetett (komolyan, szinte mindent megtanultam fejből!!), neki vetettem magam a fizikának, ami már keményebb dió volt. Csomót görcsöltem vele, de végül én lettem a nyertes. Bár a harcot nem nyertem meg, mivel nem leszek fizikus, tehát nem tudok mindent...De mivel a fejezetet megtanultam, a csatát megnyertem, és ez hatalmas boldogsággal fogott el. Örömömben lesiettem anyuhoz, hogy fel mondjam neki, amit megtanultam.
-Anyuuuuuuu.-szaladtam le a lépcsőn.
-Ég a ház?-jött ki apu a hálószobájukból.
-Nem, csak lejöttem.-álltam ott bénán a lépcső alján, mert nem tudtam hova tenni ezt. Csak leszaladtam. Nem ég a ház.
-Ne ijesztgess, kérlek.
-Rendben, majd óvatosan szaladok le legközelebb.-mondtam grimaszolva, miközben a konyha felé haladtam tovább.
-Jobb lenne, ha nem is szaladnál.
-Bocs.-suttogtam halkan, mert már semmi kedvem nem volt ehhez. Végre jó kedvem van, és akkor egy ilyen dologgal elcseszi. Már ahhoz se volt kedvem, hogy anyunak felmondjam, úgyhogy inkább visszafordultam.
-Most hova mész?-kérdezte furcsán.
-Visszafelé.-vontam vállat.
-A konyhába igyekeztél.
-Igyekeztem..-nyomtam meg a "keztem" részt.
-Most mi történt?-kérdezte értetlenül.
-Semmi, a lényeg, hogy nem ég a ház.-vetettem oda, mielőtt végleg felmentem a lépcsőn.
Azért ez durva. Egy apa lánya napokig rossz kedvű, azt sem tudja mit kezdjen magával, legszívesebben kirohanna a világból bánatában, akkor az a minimum, hogy ha egy apa nem is tud mit kezdeni férfi létére a helyzettel, legalább tolerálja a lánya viselkedését. Ez eddig oké. De most, amikor már a lánya végre boldog, és van kedve élni, akkor jön a szokásos "Te egy kis taknyos vagy, én vagyok a felnőtt!" viselkedés, amivel egy másodperc töredéke alatt el cseszheti a lánya kedvét, és kb ott tart a lány, mint az elmúlt napokban. Ehhez azért nem kell nagy tehetség.. De apunak most ezzel sikerült rekordot döntenie. Bekerült a "ki cseszi el hamarabb a lánya kedvét!" rekord tartók közé, wow!
Elég ramaty állapotban értem vissza a szobámba, és már úgy kb semmihez nem volt kedvem, ezért levágtam magam a fotelembe, elővettem a legközelebbi könyvet, fellapoztam, és belemerültem a sorokba.
Már körülbelül a könyv 10. oldalán járhattam, amikor kicsit fel tudtam nézni a sorok közül, és megnéztem, egyáltalán mi az, amit ennyire belemerülve olvasok. A Szent Johanna Gimi című könyv kerített hatalmába, és annyira tetszett, hogy nem bírtam lerakni! De komolyan! Még vacsoránál is siettem, hogy gyorsan egyek, és siethessek fel olvasni. Eszméletlen mit tud veled tenni egy könyv. Főleg egy jó könyv! Csodákra képes pár sor. Az ember máris átveszi a könyv hangulatát, stílusát és történetét. Főleg, ahogy olvastam tovább teljesen beleéltem magam Reni szerepébe. De nagyon durván! Teljesen olyan volt, mint ha én lennék Reni, a történet pedig olyan, mintha az életem egy darabja lenne. Ez a Leiner Laura tud valamit! :)

***

Már nyolc óra felé járt az idő, amikor anyu bekopogott.
-Te még nem mentél fürdeni? Reggel iskola van már. Persze csak ha jobban vagy.
-Igen, igen, jobban..-legyinthettem a tekintetem fel sem emelve a könyvből.
 Abban a természet elenni pózban voltam, amit szerintem sokan választanak ha a fotelben ülnek. Lábak fel, könyv a kézbe! Hát..Én sokat szoktam hasznosítani. Talán mivel sokat olvasok...És talán mivel van egy fotelem. ((Y))
-Mit olvasol?-ült le anyu a fotel karfájára.
-SzJG-t.
-Mit?-értetlenkedett anyu.
-A Szent Johanna Gimi. Ez a címe.-emeltem fel kicsit a könyvet, de még mindig olvastam.
-Mesélj már kicsit róla.-lökött meg finoman, de ez elég volt ahhoz, hogy kizökkentsen. Így tehát felültem, és mesélni kezdtem neki. Reniről, Virágról, a rock-erekről, Dave-ről, Ricsiről és persze Cortezről :)
-Szóval ez egy gimnázium?-kérdezte anyu, miután nagyjából elmondtam neki miről is szól eddig, ameddig elolvastam.
-Igen. A Szent Johanna Gimnázium.
-És Budapesten játszódik a történet?
-Így van.-bólintottam.
-Azt hiszem én is elolvasom majd. Hány részes?-fordult vissza már az ajtóból.
-Hét, plusz a nyolcadik rész kettőben van meg. Meg van egy ilyen Kalauz. Kimaradt részek, rajzok vannak benne.
-És neked melyik részek vannak meg?
-Első kettő.
-Szólj és veszem a többit.-mondta, majd kiment. De zsííír. Hát akkor irány még olvasok kicsit, aztán 'tente baba tente'..Zzzzz..

Alexa.xx

61.rész-Lábadozás|Walk

Sziasztok!

Megkésve, kicsit későn hozom az új részt, amiért hatalmas élezéseteket kérem. De komolyan! Semmi időm nincs, ott a suli, ami mellett azért élnem is kell, tehát a magánéletemre is figyelnem kell, hogy közben ne gubózzak be, és ne váljak később remetévé vagy hasonlók (phuu de szar poén volt ez, Alexa).

Kis változás..Mostantól mindig oda írom a történet végére, hogy "Alexa".

1) mert így tudjátok mi a becenevem

2) így már tudjátok, hogy csak én írom ezt a blogot, senki más

3) mert tetszik és kész :D

Aztán..

Mint láthatjátok, már nincs zenepanel. Ennek több oka is van (csak 2, haha). 

1) mindenki azt hallgat, amit szeret

2) nem biztos, hogy mindenki szereti, amit én.

Kb ennyi a bejelenteni valóm:D

Nem is rizsázok tovább, gondolom amúgy sem érdekel most ez senkit.

Legyetek jók.xx 

November 28/Kedd

Végre egy új nap! Tegnap este nem tudtam magammal mit kezdeni. Mindennek a rossz oldalt láttam, nem lehetett velem normálisan beszélni, ideges voltam, fájt mindenem, elegem volt mindenből is mindenkiből. Az egész világból.
Ádám nem szeret többé, már Gábor sem, senki nem szeret, hagyjanak akkor békén. De ma kinyílt a szemem, eltűntek a könnyes tekintetek. Mindent újragondoltam, mindent más szemszögből is megnéztem. Arra jutottam, hogy valahol Ádámnak is igaza van. Valahol.. Mármint most nem azt mondom, hogy bámuljon meg mindenkit..De fiúból van, nem tud mit csinálni. Nem kötheti be a szemét, vagy hasonlók.
Nem azt mondom, hogy megértem és elnézem neki, amit tett. Erről szó sincs.. Csak megértettem. Megértettem, hogy az a lány szebbe, csinosabb és sokkal-sokkal jobb mint én. Megértettem, hogy őt választotta, ennyi. És akkor ezek szerint én nem voltam neki annyira fontos sem. Jó is, hogy kiderült, mert úgy sem lett volna jó együtt lennünk, hogy közben nem szeret igazán. Nem a legjobb, de jó ez így.
Reggel nyúzottan ébredtem, és amint megláttam magam a tükörben elment a kedvem a naptól.
Tovább feküdtem, hanyatt fekve, bámulva a plafont. Semmi érdekes nem volt rajta, de ha az ember lusta, akkor minden érdekesebb, mint amit csinálnia kellene.
Kis idő múlva (volt az fél óra is) erőt vettem magamon, és felültem. Aztán rossz ötletnek tartottam, és visszafeküdtem.
-Nem kellene már kelned?-nyitott be apu, de amint meglátott változtatott a mondandóján.-Feküdj csak nyugodtan, kicsim.-majd kiment. Két másodperc sem telt belé, már vissza is nyitott.-De ha kell valami, bármi akkor szólj.
-Egy új szív.-nyögtem szomorúan.
Apu halványan elmosolyodott, majd távozott.

Azon gondolkoztam, hogy a nap további részében ezt a hihetetlenül izgalmas tevékenységet fogom csinálni, és ki sem kelek az ágyból, csak bámulom a plafont. Ekkor eszembe jutottak Eliza szavai, és rájöttem, hogy rohadtul rossz az, amit csinálok. Hiszen éppen elfelejtenem kellene ezt az egészet, nem feküdni, és agyalni. Így hát kipattantam, és gyorsan (csoszogva) bementem a gardróbomba. Ruhák tömkelege várt arra, hogy kiválasszam arra, hogy ma viselni fogom. Végül a szerencsés nyertesek egy fehér atléta, szürke pulcsi, szürke cicanadrág, és a nyuszis mamuszom lett. Igen, nekem is feltűnt, hogy az élénk ízlésem drasztikusan megváltozott, de most ez van. Amint lementem a konyhába, hogy azért éhen ne halljak világfájdalmamban, anyu ezt meg is jegyezte.
-Kicsit sötét vagy ma.
-Inkább mond azt, hogy úgy nézek ki, mint aki már meghalt, és csak az idegek tartják össze.-nyitottam ki a hűtőt, hogy benézzek van-e valami kívánatos. Persze semmi nem volt, de azért még egyszer visszanéztem, biztos, ami biztos alapon. A hűtő olyan, mint a Facebook. Tudod, hogy semmi új nincs benne, de azért többször megnézed.
-Ilyet nem mondok. Viszont az igen, hogy enned kell valamit.-ült le anyu az étkezőasztalhoz.
-Nincs étvágyam.-ültem le vele szembe.
-Pedig enned kellene. Legalább egy kevés...Valamit, bármit.
-Komolyan nem kell. Semmi.
-Van csoki a szekrényben.
-Na, viszont azt felviszem akkor.-álltam fel hirtelen. Höhöhöhööööö, CSOKII!

***

Éppen fent majszoltam az elcsórt csokimat, zene szólt a laptopomról, és éppen Facebook-on beszélgettem Elizával.

Igen, ő suliba van. És igen, gondolom akkor ezek szerint nem figyel az órára. És igen, én mondtam neki, hogy akkor ne, majd ha szünet lesz, de azt felelte, hogy úgy is telefonozna, akkor már inkább velem beszél addig is. Mondom oké, felőlem..

"E: amúgy h vagy?? :)

L: háát megvagyok csak alig élek 

E: szomorú mit tett veled az a fiú

L: fiúk*

E: ja igen tényleg

L: milyen órán is vagy??

E: asszem matek

L: ???:D

E: aktív vagyok órán(Y)

L: azt látom

E: na de rád visszatérve. micsinálsz??

L: zene+fb+csoki

E: perfekt

L: yes. találtam józenét majd elküldöm

E: küld el most

L: órán vagy:'D

E: nemzavar az senkit

L: hát oké..https://www.youtube.com/watch?v=usXhiWE2Uc0

E: dubstep??

L: ahhaamm. nagyon rászoktam

E: mióta??

L: egyhete kb..

E: nem vettem észre

L: mert ez a hetem borzalmasan sűrű volt

E: igaz, alig találkoztunk sulin kívül

L: jah,elégfos

E: bepótoljuk:)

L: na milyen??

E: tetszik

L: hihető

E: ROHADT JÓ ZENE LAU! NAGYON TETSZIK!

L: jobb:D

E: jóvan

L: amúgy hogyhogy írsz telefonról ékezetet?? nemszoktál

E: autocorrect vagy miaszar

L: jatudom

E: na megyek csöngettek megyek büfébe

L: oké:)

E: nélküled tökszar

L: hnap már megyek ha minden igaz

E: jobban vagy már??

L: ahhamm:)

E: akkor oké:)

L: :)

E: na majd írok puszipá ♥

L: csövi ♥" /részlet/

***

Még alig történt valami ezen a napon, de már most nincs kedvem semmihez, pedig még csak fél 11.

Gondoltam egyet, lementem, felkaptam az új, Vans-es cipőmet, szóltam anyunak, hogy kimegyek kicsit, és fogtam magam elmentem sétálni egyet. Azt azért gondolhattam volna, hogy mivel most suliba kellene lennem jól megnéznek majd, de nem érdekelt. Nézzenek. Mit látnak? 

Viszont ami történt, eléggé meglepett. Éppen az egyik csendes utcán sétáltam ( a mi környékünk elég jó, csendes), amikor Gábort pillantottam meg nem messze előttem. Jött velem szemben, lehajtott fejjel, fülhallgatóval a fülében, zsebre dugott kézzel.

Gondoltam, hogy mi van, ha csak úgy elmegyek mellette, de mi van, ha felnéz rám? Gondoltam arra is, hogy bedugom a fülesem, lehajtom a fejem, és én is csak úgy elmegyek mellette. Aztán egy harmadik lehetőséget választottam, és megfordulva elindultam visszafelé.

Viszont amikor megfordultam, Ádám közeledett felém, ugyan olyan testhelyzetben, mint Gábor. Ez nem lehet a véletlen műve!!

Oldalra néztem, és pechemre semmilyen kis utca, vagy elágazás sem volt. Remek!

Döntenem kellett. De hogyan? Merre menjek? Végül úgy döntöttem megállok, és meg várom mi lesz. Ekkor viszont ők is megálltak, felemelték a fejüket és rám néztek. Felváltva néztem rájuk, hogy mégis mit akarnak, amikor megindultak felém. Összerándult bennem minden izom, és hihetetlen idegesség fogott el. Talán Gábor elmondta Ádámnak a csókot? Vagy Ádám elmondta Gábornak, hogy szakított velem, ő meg most úgy gondolja akkor neki zöld a jelzés, és rám mászhat? Mi van??

Amikor odaértek kicsit hátrébb álltam, hogy mindkettőjüket lássam. Elém álltak, majd Ádám így szólt:

-Beszélnünk kell veled.

Mi a rák?? Velem?? Minek?? 

-Mit akartok tőlem?-kérdeztem idegesen.

-Nyugi, semmi komoly.-nyugtatott azonnal Gábor.

-Ne nyalizz.-nézett rá Ádám.

-Csak kedves volt, ellentétben veled.-néztem Ádámra, aki a kijelentésemre egyáltalán nem számítva, komoly tekintettel nézett rám.

-Szóval beszélnünk kell.-mondta Gábor.

-Igen?-húztam fel a szemöldökömet.-Szerintem egyikőtökkel sincs megbeszélni valóm. 

-Pedig van.-mondta Ádám.

-Mégis mi?-néztem rá.-Veled? Semmi.

-Ne kezd megint.-nézett rám.

-Nem kezdem. Ezért megyek most el.-kerültem ki őket, és indulni készültem, amikor Gábor megragadva a karom, nem engedett.

-Választanod kell.-nézett mélyen a szemembe.

-Mi??-vágtam értelmetlen fejet.

-Köztünk.-mutatott magára, majd Ádámra.

-Köztetek???-esett le az állam.-Miért kellene nekem választanom? Köztetek??

-Igen. Kit választasz?-kérdezte Ádám.

-Ez nem így megy.-nevettem fel kínosan.

-Pedig de. Muszáj.-mondta Ádám.

-Állj le, oké? Belőled elegem van, egy jó ideig.-mondtam Ádámnak.

-Elég már.-szólt ránk Gábor, mielőtt eldurvulnak a dolgok.

-Igaza van. Ha veszekszünk semmivel nem lesz jobb. Szóval inkább megyek is.-mondtam, és gyorsan arrébb léptem, mielőtt Gábor utánam kaphatott volna.

-Akkor melyikőnk?-kiáltott utánam Ádám.

-Egyikőtök sem.-fordultam vissza. Mindketten csak némán néztek rám.-Mit vártatok?-tártam szét a karom, majd elindultam haza. Ez a séta mégsem volt a legjobb ötlet.

-Várj már.-kiáltott utánam Gábor, majd utánam szaladt.

-Nem érdekel, nem választok senkit!-mondtam gyorsan.

-Nem, dehogy.-állt meg előttem.-Én amúgy is elleneztem ezt, Ádám akarta, de mindegy is. Mit szeretnél, az a lényeg.

-Nyugalmat.

- Úgy lesz.-bólintott, majd visszament Ádámhoz, megragadta a karját, és magával húzta, majd elmentek. Na ez fura volt.

Alexa.xx