69.rész-H.B.D.L.

Van az a pillanat, amikor kiszaladnál a világból magányodban, egyedül lennél örökké, és nem érdekel senki és semmi. Hát ez volt bennem, teljesen addig, amíg meg nem fordultam, és megláttam a többieket, ahogy  ott állnak lufikkal kezeikben, ajándékokkal, és középen elől pedig a legjobb barátom, Eliza áll, kezében a tortával.

-BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!-kiáltották mind egyszerre.

-Jézusom, skacok.-raktam kezem a szám elé.-El, te azt mondtad, hogy..

-Hazudtam, hogy a többiekkel tudjunk készülni.-mosolygott rám.

-Úristen..-még most sem bírtam felfogni, hogy a többiek milyen űber rendesek velem.-Mivel érdemeltem ezt ki?-néztem végig rajtuk, és a tekintetem megállapodott a hüledező Atin.

-Ezt komolyan kérdezed?-kérdezte felhúzott szemöldökkel, amit ha valaki meglát, a hideg rázza.

Mivel továbbra is tanácstalanul álltam ott, válaszolt.

-Nagyon sokat tettél a csapat érdekében, remek táncos vagy, beragyogod az órákat, segítőkész vagy, és még sorolhatnám estig, de nem érünk rá, mert éppen felköszöntünk. Isten éltessen.-mosolygott rám, mire szinte már-már könnyes szemmel válaszoltam.

-Nagyon köszönöm. Mindenkinek.-néztem végig minden jelen lévőn. Egy valaki hiányzott, de csak később jegyeztem meg, amikor Elizát kérdeztem.

-Boldogoooooot.-jött oda hozzám, és szorosan átölelt.-Mi még később bulizunk, ezt remélem tudod.-tolt el magától, mire felnevettem.

-Persze, tánc után nálam buli.-mosolyogtam.-Gábor?

-Gondoltam,hogy észreveszed.-hajtotta le fejét mosolyogva.-Azt mondta lehet bejön a végére, de nem ér rá, elment valahova.-nézett rám.

-Ó, értem..-lettem szomorú egy pillanat alatt. Kihagyja a szülinapomat?!

-Biztosan fontos dolga van, különben itt lenne.-próbált vigasztalni El.

-Biztos.-mosolyogtam Elizára könnyes szemekkel.

Eléggé elszomorított a tudat, hogy Gábor nincs köztünk, de hála a többieknek voltak pillanatok, amikor elfelejtettem, és önfeledten buliztam velük. Táncoltunk, hoztak inni (persze csak alkohol nélkül!), kaját, ettünk ittunk, jól éreztem magam. Rengeteget nevettünk, mindenkihez kicsit közelebb kerültem, ahogy a többiek is. Ez a buli megmutatta, hogy össze tudnak fogni egy ügy érdekében, és tudnak együtt dolgozni. Ez hatalmas kincs volt Ati számára, így azon kívül, hogy éppen buli volt (az én szülinapi bulim, yee), én láttam rajta, hogy más miatt is boldog. Méghozzá a többiek miatt. És ez nagyban befolyásolta a buli hangulatát, mind jól éreztük magunkat :)

-Ideje felvágni a tortát!-kurjantott Ati, miközben meggyújtotta a tortámon lévő gyertyákat.

-Ajj, srácok nem kellett volna.-lépkedtem oda a gyönyörű tortámhoz.

-Gábor csináltatta az anyukájával.-jegyezte meg Ati, és amint meghallottam ezt a nevet, könny szökött a szemembe.-Öröm könnyek?-kérdezte Ati, mire azonnal bólintottam. Persze, hogy nem csak öröm könnyek, de ezt ő nem tudhatta, remekül érezte magát, nem akartam elrontani semmit sem.

-Kívánj.-mosolygott rám, majd felemelte a kezében lévő fényképezőt, és lekapta, ahogy elfújom a gyertyákat. El ne felejtsem facebookon elkérni tőle a képet!

Hogy mit kívántam? Szerintem nem nehéz kitalálni. Azt kívántam, hogy Gábor velem legyen, most. Itt legyen velem, és velem együtt örüljön.

Az biztos, hogy ezek után nem kételkedek a kívánságokba! Eliza lépett oda hozzám.

-Nézd meg a telefonod.-mosolygott rám, mire a zsebemből előhalásztam a telefonom. Mindig némán van, a rezgés is ki volt kapcsolva, ezért nem hallhattam, hogy SMS-em jött.

-Gábor.-suttogtam, majd megnyitottam az üzenetet.

"Megérkeztem."

Elizára néztem, aki csak vigyorgott rám, és amint felfogtam a történteket én is elvigyorodtam, és már rohantam is kifelé a suli elé.

Kis híján felbuktam a saját lábamba, úgy rohantam, de egy biztonságos kar ölelt át az iskola előtt, és már tudtam, vigyáz rám , semmi okom a pánikra.

Először meg sem szólaltam, csak öleltem szorosan, egy perc telhetett bele, amikor végre szó jött ki a számon.

-Azt hittem már sose jössz.-öleltem még mindig.

-Itt vagyok, veled.-simogatta folyamatosan a hajam.

-Velem.-mosolyodtam el.

-Ennyire hiányoztam neked?-nevetett fel.

-El sem tudod képzelni mennyire.-néztem komolyan a szemébe.

Gábor elmosolyodott,  majd közelebb hajolva hozzám gyengéden megcsókolt.

-Boldog születésnapot!-mosolygott bele.

-Most már boldog.-vigyorodtam el, mire Gábor is édes mosolyra húzta száját, átkarolta vállam, és befelé igyekeztünk a suliba.

-Milyen már, hogy suliba ünnepled a szülinapod.-jegyezte meg viccesen Gábor.

-Elég para.-nevettem fel.-De a legklasszabb, amit valaha kaptam.

-Sulis szülinapot? Igazad van, ilyet nem kap minden ember.-mondta szarkasztikusan, mire a hasába ütöttem egy aprót, de elkapta a csuklóm, és magához húzva még egy apró csókot nyomott ajkamra.

A tornaterem ajtóhoz érve megálltam mielőtt benyitottunk volna.

-Várj.-szóltam rá.

-Miért?-vágott rémült fejet.

-Kitudja hogy várnak rád, Eliza már tuti szólt mindenkinek, hogy jössz.

-már tudják, hogy jövök, ez így lett megbeszélve.-vigyorgott.

-Tessék?-hüledeztem.

-Ati most rohant ki, mielőtt kiértél hozzám, hogy behozza az ajándékodat.-nevetett.-Gyorsnak kellett lennie, mert eléggé száguldottál kifelé.

-Hé!-ütöttem meg a vállát.-Csak siettem hozzád.

Ahogy beléptünk egy csomó konfetti zuhant ránk, kattantak a fényképezők, és az ámulattól megszólalni se tudtam. Gábor maga felé fordított, és mélyen a szemembe nézett.

-Még egyszer Boldog Szülinapot életem!suttogta úgy, hogy csak én halljam.

Elmosolyodtam, majd szorosan magamhoz öleltem.

-Nekem van a legjobb barátom a világon.-suttogtam vissza, mire Gábor szorított az ölelésén.

Hallottam, hogy Ati közben is fotózott, el kell kérnem a képeket! :)

Hirtelen felcsendült a zene (INNA-COLA SONG), Gábor eltolt magától, a többiek ajándékokkal halmoztak el, amiket nem győztem megköszönni.

-Nem fogadhatom el, már ez is nagyon sok, amit értem tettetek. Úgy érzem nem érdemlek meg ennyi mindent.-tartottam kezemben egy gondosan becsomagolt dobozt.

-Laura ne beszélj már hülyeséget, ez a szülinapod, jó hogy kapsz ajándékot, és ne aggódj, mindent megérdemelsz az utolsó ajándékig, sőt még többet is megérdemelnél.

-Nagyon kedvesek vagytok.-mosolyodtam el az ajándékot nézve amit a kezemben tartottam.

-Na bontsd már ki!-mondta Ati, mire felnevettem, és bontani kezdtem az első ajándékot, és sorban a többit.

Minden ajándékot végig néztem, de egy még hiányzott.

-És a tiéd?-néztem Gáborra, mire ő csak felnevetett, és a tornaterem másik végébe mutatott, ahol már a falon lógott az ajándékom. Egy plakát, amire ez van írva színes, csodaszépen megrajzolt betűkkel:

"H.B.D.L-Happy BirthDay Laura <3 Isten éltessen, szívem! <3"

Azt hittem elsírom magam, és nem csak azért, mert a rajz (alá voltam rajzolva Gáborral, ahogy éppen megcsókol) tökéletes lett, meg a felirat, meg minden, hanem, mert a barátomtól kaptam, akit szeretek, és imádok.

-Gábor..-suttogtam, kezemet a számhoz raktam, és sűrűn pislogtam, hátha bent maradnak a könnyeim a helyén.

-Tetszik?-kérdezte, kissé félénken.

-Hogy tetszik-e?-néztem rá immáron könnyes szemekkel, majd odasiettem hozzá, és szó szerint a nyakába ugrottam.-Imádom.

-Én meg téged.-mondta aranyosan, mire még jobban a karjaimba zártam.

Hihetetlenül boldog voltam, hogy a többiek gondoltak rám, ott volt a kedvenc tánc tanárom, a legjobb barátom, és a szerelmem is. A mosoly még hazafelé menet sem ment le az arcomról, Gábor kezét fogva, másik kezemben az ajándékok egy ajándék táskában ballagtunk hazafelé. Elizát hazavitte az anyukája, azt mondta holnap találkozunk. Ezen csodálkoztam, hogy miért találkozunk holnap, hiszen Szombat lesz, de rájöttem megígérte, hogy még mi bulizunk. Hát..Oké, bulizzunk :D

Egész úton csöndben voltunk, én csak virultam, mint a tejbe tök, Gábor meg gondolom nem akarta megzavarni ezt a pompás tevékenységemet. Amikor azonban a kapuhoz értünk megszólaltam végül.

-Köszönök mindent.-néztem mosolyogva a szemébe.

-Ugyan már, Laura.-rázta meg a fejét, miközben halkan nevetve lehajtotta a fejét.

-Tudom, tudom, nem kell köszönni semmit, de ezt akkor is muszáj!-szálltam viccesen "vitába".-Ez azért mégsem semmi. Elég nagy dolog.

-Oké, ezzel nem vitatkozok, elég nagy dolog, de megérdemled, nem kell köszönnöd. Születésnapod van, ennyi jár.-mosolygott rám.

-Ki szervezte meg?

-Az én ötletem volt, Eliza segített nagyon sokat nekem. Ati összehívta a többieket. De ezt gondolom tudod, mert szült neked is.-vigyorgott.

-Ó, hát akkor azért volt!-csettintettem.

-Igen.-nevetett fel Gábor.-Neked nem kellett volna szólnia, téged úgy hívtunk volna oda, de elfelejtette.-nevetett fel ismét.-Annyira beleélte magát...Nézd el neki.

-Tipikus.-nevettem fel én is.-Nem tudom, hogy hálálhatnám meg ezt nektek.

-Sehogy. Tedd azt, amit eddig tettél. Légy önmagad, mert mi így szeretünk. Ennyi.-vont vállat, mire mosolyogva átöleltem.

-Szeretlek.-mondtam egyszerűen.

-Én is téged, szívem.

Mélyen beszívtam az illatát, és arra gondoltam ez az az illat, amit örökké érezni akarok.

Miután bementem a házba, megígértem anyuéknak, hogy később lejövök, és felköszönthetnek, de előbb ki akarok még pakolni. Azt mondták erről szó sem lehet, mindenképpen most akarnak felköszönteni, mert megolvad a torta, stbstb. Mondtam, hogy oké, de az ajándékokat mindenképp fel szeretném vinni. Ebbe belementek, csoda.

Persze nem csak a csomagokat vittem fel (majd azt mondom wc-re mentem, lol), bekapcsoltam még a gépet. Gyorsan felmentem Facebook-ra, és lenyitottam az értesítéseket. Az első dolog amit megláttam, hogy Ati felrakott rólam egy képet, ahogy éppen meglátom őket, a szám elé teszem a kezem, és teljesen meglepett az arcom.

-Jézusom.-néztem meghatottam a képet.

Többet nem rakott fel, de azonnal írtam Atinak, hogy küldje el a képeket.

Nem tudtam megvárni, hogy ír-e, mert le kellett mennem anyuékhoz ünnepelni.

Szerencsére anyuék már 2 éve letettek arról, hogy én felvegyem a Birthday feliratos buli csákót, úgyhogy ez idén is elmaradt, viszont a színes torta, konfetti, és trombita megmaradt. Ahogy leértem a lépcsőn már hallottam, ahogy apu fújja az a műanyag kis vackot, anyu kezében a tortával, Sára pedig örömében ugrálni kezd. Gyorsan lerendeztem, ettünk tortát, anyuék ecsetelték, hogy egyre csak növök, már 17 éves lettem, blablabla. Meg értem, hogy ők ezt kész traumaként élik meg, de én már kevésbé.

Miután végeztünk Sára még át adta ajándékát (gyönyörű tánccal készült nekem, rettentően ügyesen fejlődik:) ), anyuék is ideadták, majd miután megnéztem őket, és mindre mondtam, hogy nagyonnagyonnagyonnagyon....nagyon tetszik, fel engedtek a szobámba, és végre megnézhettem írt-e Ati.

Írt, tehát megírtam neki, hogy köszönöm, és már is rákattintottam az első képre.

68.rész-Minden új

December 01./Péntek/

Életem legrosszabb hónapja volt ez a November, de végre vége van, új hónap kezdődik, új esélyek, új remények, minden új.

Tegnap még elég nyomorult hangulatban voltam úgymond, de mára már mintha újjá éledtem volna. Nagyjából. A reggelimet nem kértem, nehezen keltem ki az ágyból, viszont miután Elizával találkoztam, és együtt mentünk a sulihoz, máris új erőre kapott a szervezetem.

-Na?-tette fel első kérdését.

-Mi na?-értetlenkedtem.

-Volt még tegnap valami?

-Azon kívül, hogy eret vágtam, semmi más.

-Na, komolyan.-nevetett fel El, mire én is elmosolyodtam.

-Nem volt semmi. lefeküdtem aludni miután hazaértem, nem is fürödtem, csak most reggel, jó volt, kialudtam magam azt hiszem.

-Akkor már rendben van minden?-mosolygott rám.

-Nagyjából.-mosolyogtam vissza kedvesen, de egyben "Úr isten mindjárt meghalok" hangnemmel is.

(...)

A sulihoz érni olyan, mintha bedobnának egy tóba víz nélkül. Próbálsz kiúszni, de sehol egy kijárat, lehetőség a menekülésre, csak vergődsz, és semmi esélyed.

Először úgy volt, hogy maradunk egy kicsit a többiekkel a suli előtt, de semmi kedvem nem volt, így mondtam El-nek, hogy én bemegyek, de ő maradhat nyugodtan. Maradt is, mert ott volt az a fiú is, aki neki tetszik :)

Éppen a lépcsőn indultam volna fel, amikor kicsapódott az igazgató ajtaja, és maga Ádám lépett ki rajta. Ádám megállt amint meglátott, így én is hasonlóan tettem. Ha El itt lett volna tuti megyünk tovább, de én maradtam még.

-Minden készen áll arra, hogy elmenj a suliból?-kérdeztem hirtelen felindulásból.

-Örülnél neki,mi?-vigyorodott el.

-Őszintén? Igen.-bólintottam keserű ízzel a torkomban.

-Akkor boldog lehetsz, miden papírom rendben van.-bólintott Ádám.

-Remek.-mutattam fel a nagy ujjam egy fogkrém reklám mosoly kíséretében, majd felsiettem a lépcsőn.

A homlokomat fogva sietős léptekkel haladtam a szekrényem felé. Kivettem minden könyvem, de amint becsuktam az ajtót Gábor állt ott, és halálra ijesztett.

-Jézus.-kaptam kezem a szívemhez.

-Megijesztettelek?-húzott magához a derekamat fogva, miközben folyamatosan édesen mosolygott.

-Igen, eléggé kivert a víz.-nevettem fel halkan.

-Elnézést.

-Ugyan.-legyintettem, majd a nyaka köré fontam karom, és hagytam, hogy gyengéden megcsókoljon.

-Látlak később?-súgta halkan.

-Ha teszel érte, igen.

-Akkor mindenképp.-mosolygott rám, adott még egy apró puszit, majd már ment is órára.

Mosollyal arcomon néztem utána, majd észrevettem, hogy Ádám a lépcső tetejénél áll a korlátnál, és engem bámul. Ez egy horror filmben elment volna egy ijesztő résznek, de most éppen a való életben voltam, nem valami horror film kellős közepén.

Éppen el akartam indulni a terem felé, amikor hirtelen megindult felém, és a következő pillanatban már ott állt előttem.

-Most komolyan?-állt meg előttem idegesen.-Miatta hagytál el?

-Egy, nem én hagytalak el, kettő semmi közöd hozzá.

-De Laura alig mentünk szét, de máris összejöttél ezzel? Azt hittem többet jelentettem neked.

-Én is.

-Most meg te kezded ezt? Hagyjuk, oké? Úgyis elmegyek, nekem ehhez már semmi közöm.

-Semmi.-ráztam meg a fejem.

-Ezt megbeszéltük.-bólintott, majd ott hagyott.-Azért-fordult vissza.-azt elmondhatnád miért? Miért ilyen hamar? Kezdem azt érezni, hogy miközben velem voltál,közben is őt szeretted.

-Döntsd el te.-vontam vállat utánozva az ő, tegnapi viselkedését.

-Rendben. Legyen.-bólintott véglegesen, majd ott hagyott. Talán örökre.

Amikor már nem láttam vettem egy hatalmas levegőt nehogy elsírjam magam esetleg, majd beléptem a terembe,és vártam, hogy kezdődjön az óra.

(...)

Harmadik óra után leszaladtam gyorsan a büfébe venni valami kaját, de akkora sor volt, hogy örültem, ha még szünetben oda jutok. Ennek nem láttam nagy esélyét, de azért maradtam, és türelmesen várakoztam.

Egyszer csak feltűnt a placcon Ati, azaz éppen belépett az ajtón. Amint meglátott boldogan intett egyet, majd odasietett hozzám.

-Ó, Lau, de jó, hogy látlak, legalább téged már nem kell megkeresselek.-ért oda.

-Igen?

-Ma lenne próba, ha neked is jó. A szokott időben, fél háromtól.

-Rendben, nekem oké. Csak lehet kések kicsit.

-Az nem gond, de akkor tudsz jönni, ugye?

-Igen, persze.-mosolyodtam el az idegeskedő Ati láttán.

-Remek, akkor szólók a többi 14 személynek is. Huhh, rohanok is.-fújta ki a fáradt gőzt Ati, majd már ott sem volt.

Mosolyogva fordultam vissza a sorhoz, de amint megláttam hányan állnak még előttem, azonnal lehervadt a mosoly az arcomról. Itt állok még egy darabig úgy érzem...

(...)

Becsengetés előtt kb 2 perccel sorra is kerültem,tehát még éppen felértem becsöngetésre.

-Jajj.-huppantam le a helyemre.

-Minden oké?-súgott oda El a mellettem lévő padból.

-Ahha, csak nagy volt a sor. beszéltél Atival?-kérdeztem, miközben elpakoltam a büfében vett szenyámat és üdítőmet.

-Igen, idejött, megtalált.-bólintott.

-Akkor oké.-mondtam, majd elővettem az infó cuccom. Rendszerit az infó teremben lennénk, de most valami vezetéket cserélnek ott, így nem mehettünk oda, ami azt jelenti, hogy nincs szabad óra gépezéssel, hanem itt ülünk, szabad óra, ami azzal egyenlő, hogy mindenki ül és punnyad.

-Hello!.-lépett be a laza infó tanárunk.

-Csókolom.-kiáltotta oda neki egyik osztály társam, Dávid.

-Inkább ne.-vágott savanyú képet a tanár úr, mire mind felnevettünk.-Na gyerekek, ma sz..-kezdte a tanár úr, de Dávid ismét közbe szólt.

-Szabad óra?-csillant fel valamennyiünk szeme.

-Nem.-rázta meg a fejét tanár úr, mire válaszul "Ajj!", "Ne már!", "Most komolyan?", és hasonlókat kapott.-Szeretnék kicsit tanulni is veletek, hogy évvégén, ha valaki megnézi a naplót ne azt lássa, hogy semmi jegyetek nincs.

-Tessék mindenkinek bevágni egy ötöst.-kiáltotta be Dávid.

-Díjaznám az ötletet, de sajnos ez nem így megy.

-Pedig milyen zsír lenne már. Nem kellene tanulni, hhohoooo!-dúlt hátra vagányan nevetve.

-Nem mintha most tanulnál..-jegyezte meg a tanár úr inkább magának, de persze mindenki hallotta, így hatalmas nevetésben törtünk ki.

A diákok már csakígy működnek. Inkább elbeszélgetünk a tanárral a semmiről, csak tanulni ne keljen. Ez jó az infó tanárban, hogy nem kell megjátszani, vele tényleg jól el lehet beszélgetni.

-Úgy érzem a tanár úr nem szeret engem.-mondta Dávid szomorúan.

-Jók a megérzéseid.-bólintott a tanár úr a naplót lapozgatva, fel sem nézve, lazán. Hangos nevetésünk után  Dávid továbbra sem hátrált.

-De szeressen már engem a tanár úr. Én is szeretem magát!-törtek elő Dávidból a megjátszott érzelmek.

-Jesszus..-vágott idétlen ijedt fejet a tanár úr, amin önkéntelenül is felnevetett az, aki látta.

-Hát én akkor már nem mondok semmit!-dőlt hátra székén Dávid megjátszott sértődéssel.

-Lekötelezel.-sóhajtott a tanár úr, majd becsukta a naplót, és mit sem törődve azzal, hogy éppen hangosan nevetünk, így szólt:

-Akkor tanuljunk is valamit.-állt fel, és a táblához lépett.

(...)

Órák után úgy volt, hogy Elizával megyek haza, de az anyukájával mentek vásárolni, így egyedül indultam haza. Gábor nem hívott, nem keresett, gondolom valami más dolga van.

Haza érve már csak az anyukámra, apukámra és testvéremre számíthattam, de ebből mindhárom kilőve, ugyanis apu meg anyu dolgozott (a hűtőre volt kiírva), Sára pedig táncon volt. Gyorsan összeszedtem magam, átöltöztem, letusoltam, majd már indultam is. Nem is ettem, nem voltam éhes...

Amikor a sulihoz értem már kezdtem furcsállani, hogy senki nincs se a portánál, se az aulában, se a suli előtt, se a tornateremben...Már éppen gondoltam, hogy kimegyek, és felhívom Atit, de inkább maradtam, és lepakoltam a cuccom. Aztán...Amikor megfordultam, hihetetlen dolognak lettem tanúja...