Oldalak

2014. június 1., vasárnap

68.rész-Minden új

December 01./Péntek/

Életem legrosszabb hónapja volt ez a November, de végre vége van, új hónap kezdődik, új esélyek, új remények, minden új.
Tegnap még elég nyomorult hangulatban voltam úgymond, de mára már mintha újjá éledtem volna. Nagyjából. A reggelimet nem kértem, nehezen keltem ki az ágyból, viszont miután Elizával találkoztam, és együtt mentünk a sulihoz, máris új erőre kapott a szervezetem.
-Na?-tette fel első kérdését.
-Mi na?-értetlenkedtem.
-Volt még tegnap valami?
-Azon kívül, hogy eret vágtam, semmi más.
-Na, komolyan.-nevetett fel El, mire én is elmosolyodtam.
-Nem volt semmi. lefeküdtem aludni miután hazaértem, nem is fürödtem, csak most reggel, jó volt, kialudtam magam azt hiszem.
-Akkor már rendben van minden?-mosolygott rám.
-Nagyjából.-mosolyogtam vissza kedvesen, de egyben "Úr isten mindjárt meghalok" hangnemmel is.
(...)
A sulihoz érni olyan, mintha bedobnának egy tóba víz nélkül. Próbálsz kiúszni, de sehol egy kijárat, lehetőség a menekülésre, csak vergődsz, és semmi esélyed.
Először úgy volt, hogy maradunk egy kicsit a többiekkel a suli előtt, de semmi kedvem nem volt, így mondtam El-nek, hogy én bemegyek, de ő maradhat nyugodtan. Maradt is, mert ott volt az a fiú is, aki neki tetszik :)
Éppen a lépcsőn indultam volna fel, amikor kicsapódott az igazgató ajtaja, és maga Ádám lépett ki rajta. Ádám megállt amint meglátott, így én is hasonlóan tettem. Ha El itt lett volna tuti megyünk tovább, de én maradtam még.
-Minden készen áll arra, hogy elmenj a suliból?-kérdeztem hirtelen felindulásból.
-Örülnél neki,mi?-vigyorodott el.
-Őszintén? Igen.-bólintottam keserű ízzel a torkomban.
-Akkor boldog lehetsz, miden papírom rendben van.-bólintott Ádám.
-Remek.-mutattam fel a nagy ujjam egy fogkrém reklám mosoly kíséretében, majd felsiettem a lépcsőn.
A homlokomat fogva sietős léptekkel haladtam a szekrényem felé. Kivettem minden könyvem, de amint becsuktam az ajtót Gábor állt ott, és halálra ijesztett.
-Jézus.-kaptam kezem a szívemhez.
-Megijesztettelek?-húzott magához a derekamat fogva, miközben folyamatosan édesen mosolygott.
-Igen, eléggé kivert a víz.-nevettem fel halkan.
-Elnézést.
-Ugyan.-legyintettem, majd a nyaka köré fontam karom, és hagytam, hogy gyengéden megcsókoljon.
-Látlak később?-súgta halkan.
-Ha teszel érte, igen.
-Akkor mindenképp.-mosolygott rám, adott még egy apró puszit, majd már ment is órára.
Mosollyal arcomon néztem utána, majd észrevettem, hogy Ádám a lépcső tetejénél áll a korlátnál, és engem bámul. Ez egy horror filmben elment volna egy ijesztő résznek, de most éppen a való életben voltam, nem valami horror film kellős közepén.
Éppen el akartam indulni a terem felé, amikor hirtelen megindult felém, és a következő pillanatban már ott állt előttem.
-Most komolyan?-állt meg előttem idegesen.-Miatta hagytál el?
-Egy, nem én hagytalak el, kettő semmi közöd hozzá.
-De Laura alig mentünk szét, de máris összejöttél ezzel? Azt hittem többet jelentettem neked.
-Én is.
-Most meg te kezded ezt? Hagyjuk, oké? Úgyis elmegyek, nekem ehhez már semmi közöm.
-Semmi.-ráztam meg a fejem.
-Ezt megbeszéltük.-bólintott, majd ott hagyott.-Azért-fordult vissza.-azt elmondhatnád miért? Miért ilyen hamar? Kezdem azt érezni, hogy miközben velem voltál,közben is őt szeretted.
-Döntsd el te.-vontam vállat utánozva az ő, tegnapi viselkedését.
-Rendben. Legyen.-bólintott véglegesen, majd ott hagyott. Talán örökre.
Amikor már nem láttam vettem egy hatalmas levegőt nehogy elsírjam magam esetleg, majd beléptem a terembe,és vártam, hogy kezdődjön az óra.
(...)
Harmadik óra után leszaladtam gyorsan a büfébe venni valami kaját, de akkora sor volt, hogy örültem, ha még szünetben oda jutok. Ennek nem láttam nagy esélyét, de azért maradtam, és türelmesen várakoztam.
Egyszer csak feltűnt a placcon Ati, azaz éppen belépett az ajtón. Amint meglátott boldogan intett egyet, majd odasietett hozzám.
-Ó, Lau, de jó, hogy látlak, legalább téged már nem kell megkeresselek.-ért oda.
-Igen?
-Ma lenne próba, ha neked is jó. A szokott időben, fél háromtól.
-Rendben, nekem oké. Csak lehet kések kicsit.
-Az nem gond, de akkor tudsz jönni, ugye?
-Igen, persze.-mosolyodtam el az idegeskedő Ati láttán.
-Remek, akkor szólók a többi 14 személynek is. Huhh, rohanok is.-fújta ki a fáradt gőzt Ati, majd már ott sem volt.
Mosolyogva fordultam vissza a sorhoz, de amint megláttam hányan állnak még előttem, azonnal lehervadt a mosoly az arcomról. Itt állok még egy darabig úgy érzem...
(...)
Becsengetés előtt kb 2 perccel sorra is kerültem,tehát még éppen felértem becsöngetésre.
-Jajj.-huppantam le a helyemre.
-Minden oké?-súgott oda El a mellettem lévő padból.
-Ahha, csak nagy volt a sor. beszéltél Atival?-kérdeztem, miközben elpakoltam a büfében vett szenyámat és üdítőmet.
-Igen, idejött, megtalált.-bólintott.
-Akkor oké.-mondtam, majd elővettem az infó cuccom. Rendszerit az infó teremben lennénk, de most valami vezetéket cserélnek ott, így nem mehettünk oda, ami azt jelenti, hogy nincs szabad óra gépezéssel, hanem itt ülünk, szabad óra, ami azzal egyenlő, hogy mindenki ül és punnyad.
-Hello!.-lépett be a laza infó tanárunk.
-Csókolom.-kiáltotta oda neki egyik osztály társam, Dávid.
-Inkább ne.-vágott savanyú képet a tanár úr, mire mind felnevettünk.-Na gyerekek, ma sz..-kezdte a tanár úr, de Dávid ismét közbe szólt.
-Szabad óra?-csillant fel valamennyiünk szeme.
-Nem.-rázta meg a fejét tanár úr, mire válaszul "Ajj!", "Ne már!", "Most komolyan?", és hasonlókat kapott.-Szeretnék kicsit tanulni is veletek, hogy évvégén, ha valaki megnézi a naplót ne azt lássa, hogy semmi jegyetek nincs.
-Tessék mindenkinek bevágni egy ötöst.-kiáltotta be Dávid.
-Díjaznám az ötletet, de sajnos ez nem így megy.
-Pedig milyen zsír lenne már. Nem kellene tanulni, hhohoooo!-dúlt hátra vagányan nevetve.
-Nem mintha most tanulnál..-jegyezte meg a tanár úr inkább magának, de persze mindenki hallotta, így hatalmas nevetésben törtünk ki.
A diákok már csakígy működnek. Inkább elbeszélgetünk a tanárral a semmiről, csak tanulni ne keljen. Ez jó az infó tanárban, hogy nem kell megjátszani, vele tényleg jól el lehet beszélgetni.
-Úgy érzem a tanár úr nem szeret engem.-mondta Dávid szomorúan.
-Jók a megérzéseid.-bólintott a tanár úr a naplót lapozgatva, fel sem nézve, lazán. Hangos nevetésünk után  Dávid továbbra sem hátrált.
-De szeressen már engem a tanár úr. Én is szeretem magát!-törtek elő Dávidból a megjátszott érzelmek.
-Jesszus..-vágott idétlen ijedt fejet a tanár úr, amin önkéntelenül is felnevetett az, aki látta.
-Hát én akkor már nem mondok semmit!-dőlt hátra székén Dávid megjátszott sértődéssel.
-Lekötelezel.-sóhajtott a tanár úr, majd becsukta a naplót, és mit sem törődve azzal, hogy éppen hangosan nevetünk, így szólt:
-Akkor tanuljunk is valamit.-állt fel, és a táblához lépett.
(...)
Órák után úgy volt, hogy Elizával megyek haza, de az anyukájával mentek vásárolni, így egyedül indultam haza. Gábor nem hívott, nem keresett, gondolom valami más dolga van.
Haza érve már csak az anyukámra, apukámra és testvéremre számíthattam, de ebből mindhárom kilőve, ugyanis apu meg anyu dolgozott (a hűtőre volt kiírva), Sára pedig táncon volt. Gyorsan összeszedtem magam, átöltöztem, letusoltam, majd már indultam is. Nem is ettem, nem voltam éhes...
Amikor a sulihoz értem már kezdtem furcsállani, hogy senki nincs se a portánál, se az aulában, se a suli előtt, se a tornateremben...Már éppen gondoltam, hogy kimegyek, és felhívom Atit, de inkább maradtam, és lepakoltam a cuccom. Aztán...Amikor megfordultam, hihetetlen dolognak lettem tanúja...

2 megjegyzés:

  1. Sziaaa (ismét) nagyon jó lett ez a rész (is)!! Bocsi hogy mindig ilyen hamar írok csak szinte minden nap megnézzem hogy van e új rész és mindig örömmel veszem észre hogy mostanság egyre sűrűbben írsz!! Ez nagyon jó!! Várom a következő részt!! :)

    VálaszTörlés