Oldalak

2014. július 30., szerda

73.rész-Happy end

Hello emberek! :)
Fontos dolgot közlök most veletek.
A blognak elérkezett a vége. Laura élete újra sínen van, 'minden' rendben van nála. 
Elérkezett a 100. bejegyzés. Direkt ide szántam :)
A történet folytatását gondoljátok tovább fejben esetleg.
De itt ennyi volt. Sajnálom, vagy nem, nem tudom. Úgy írtam mindent, ahogy akartam. Ez remek dolog :)
Köszönöm azoknak, akik végig követték a történetet, azoknak, akik véletlenül ide tévedtek közben, és maradtak. Köszönöm az utálóknak, ők adtak nekem erőt a folytatáshoz, köszönöm az OLVASÓIMNAK, hogy kommenteltek, pipáltak, és boldogsággal töltötték meg az írásomat. Remek emberek vagytok. Mindenki egytől-egyig :) 
Ennyit szerettem volna, és akkor íme az utolsó rész:

***


December 04./Hétfő/

Reggel 7:22, Gáborral és Elizával éppen suliba tartunk. 
 - Olyan fura reggelem volt. - jelentette ki El. Gáborral nem szóltunk, csak csendben figyeltünk, ezért folytatta. - Anyu ágyba hozta a reggelit.
 - Figyelj és tanulj. - nézett rám Gábor, mire nevetve meglöktem a vállát, ő pedig átkarolta a derekam és szorosan magához húzott.
 - Kérdeztem anyut miért, de csak mosolygott. Fura. - ingatta a fejét El.
 - Mi ebben a fura? A 'muterod' kedves veled egy évben egyszer, használd ki. - mondta Gábor, nem túl bölcsen.
 - Héé! Máskor is szokott ám kedves lenni, csak az ő saját módján. - vont vállat El.
 - Szerintem nem kedvesség, ha reggel amikor felkel ő kér tőled reggelit, miközbe ennek fordítva kellene történnie. - vont vállat Gábor is.
 - Ugyan, anyu nem pont az anyaságra termett, de jó benne. - védte meg El az anyukáját.
 - Te tudod. Én mindenesetre olyan nőt akarok elvenni, aki tutira érti a dolgát. - mondta Gábor, én pedig éreztem, hogy szorosabban fog magához. 
Elmosolyodtam.
 - Laura ért a gyerekekhez. Magát is jól kezeli. - vont vigyorogva vállat El, mire felháborodottan felnevettem.
 - Eh. Nem vagyok gyerekes. - védtem magam.
 - Komolyan? - húzta fel a szemöldökét El. - Amikor ott aludtam nálad még a nyáron, nyöszörögve kértél rá, hozzá teszem az éjszaka közepén, hogy vigyem neked oda a kutyás mamuszodat, mert te kakaót akarsz inni. - felnevettem az emléken. - Valóban nem vagy gyerekes.
 - Ugyan, ilyen mindenki csinál. - próbálkoztam, persze esélytelenül.
 - Ja, nekem is van egy unikornisos mamuszom. A neve Koni. - improvizált Gábor, én pedig hangosan felnevettem.
 - De komolyan, biztos nektek is volt állatos mamuszotok. - néztem felváltva rájuk.
 - Ez az Lau. - nézett rám El. - Volt.
Javíthatatlanok.
Megérkeztünk a sulihoz, és egyből bementünk, mert kint semmi érdekes nem foglalt le minket.

Angol óra, ülök a helyemen, mellettem El sunyiba körmöt fest az angol könyvével eltakarva magát, én pedig csendben figyelek, hol a tanárra, hol Elo-ra.
 - Pszt! - pisszegtem oda Elizának, mert észrevettem, hogy a tanár (aki egyébként egy bamba alak, csodálkozok, hogy felvették tanárnak) egyre többet sandít felé.
 - He? - nézett rám nem túl kulturáltan.
 - Fesd majd szünetbe. Ne most. - suttogtam.
 - Ugyan. - legyintett.
Aha, a tanár ebben a pillanatban észrevette.
 - Eliza kisasszony megtudhatnám, hogy mit csinál maga az én órámon? 
 - Kiszínesítem az életemet. - nem törődött a tanárral, folytatta a körömfestést.
 - A termet pedig bebüdösíti. -  állt a tanár karba font kézzel a táblánál.
 - Eddig se volt itt rózsaillat. - a teremben ülők felnevettek.
 - Kérem fejezze be, amit csinál.
 - Már csak a kis körmöm van. - hunyorgott El. - Kész. - jelentette ki diadalmasan. 
 - Megtisztelne vele, ha elrakná. Valaki nyisson ablakot, kérem. - mutatott ránk, az ablaknál ülőkre. - Eliza kérem, m..-kezdte a tanár, de ekkor kicsöngettek.
 - Sajnálom tanár úr, majd máskor dumcsizunk. - mosolygott bájosan El a tanárra, majd kisietett a teremből.
 - Kérem nézze el neki, a reggele fura volt. - jegyeztem meg a tanárnak, amikor elhaladtam előtte, majd én is kisiettem a teremből, és a folyosón várakozó Elizához léptem.
 - Menjünk le a büfébe, ott elvegyülhetek. - fogta meg a karom, és a lépcső felé vezetett.
 - Amúgy hogy vagy? - kérdeztem.
 - A betegségemre gondolsz, vagy az órán tett aktivitásomra? - felnevettem.
 - Az órai dolog is érdekelne, de most a betegségedre gondolok.
 - Ja, semmi. Már minden oké.-legyintett.
Egy érintést éreztem a derekamon, majd ajkakat az arcomon.
 - Mi a téma? - pillantottam meg Gábort magam mellett, egyik karjával átkarolta derekam, másikkal a hanyagul vállán lévő táskát tartotta.
 - Elo tegnapi betegsége. - mondtam.
 - Tegnap beteg voltál? Akkor lehet azért kaptál ágyba reggelit, nem? - van benne igazság.
 - A francba! Pedig már azt hittem megváltozott. Eh, a büfébe leszek kaját venni. Ha már azt nem hozzák ide nekem. - forgatta a szemét, én pedig nevetve néztem ahogy távolodik. 
Gábor szembe fordított magával, és mélyen a szemembe nézett.
 - Mizu? - kérdezte édes mosollyal.
Karomat a nyaka köré fonom, és úgy mosolygok gyönyörű szemeibe.
Éppen egy Gábortól kapott hosszú csók tartott, amikor Elo visszaért.
 - Szerezzetek nekem egy pasit, pls. - nyögte fájdalmasan.
 - Ott egy. - mutaott Gábor a távolba, ahol egy fiú állt, magában, kezében a könyveit tartotta, haja kuszán állt, strébernek tűnt, szemüvege szinte ferdén állt rajta.
 - Komolyan beszélsz? - hőkölt hátra El. - Jó, hogy az orrát nem túrja. - mutatott arra felé.
 - Valamit ennie kell! - tárta szét a karját Gábor, egy pillanatra elengedve a derekamat.
 - Ez hülye. - nevetett fel hangosan El.
 - Kérem halkabban, ez nem egy humor sarok, hanem egy iskola. - állt meg mellettünk a biológia tanárunk.
 - De tanár úr, ha az órán nem beszélgethetünk, akkor itt kell kiengedni magunkból. - szállt 'vitába' Eliza.
 - Most ön visszabeszél nekem? - húzta fel a tanár egy pillanat alatt a szemöldökét. Ajaj.
 - Dehogy, csak elmondom a véleményem. - vont vállat El.
 - Azt nem itt kell megtenni. 
 - Máshol meg nem kíváncsiak rá.
 - Talán azért, mert nincs tartalma a mondandójának. Először gondolkozzon mit beszél.
 - Gondolkodok. Ezért mondtam azt, amit mondtam, mielőtt maga félbe nem szakított volna. - Elo kezdett ideges lenni, ezért megragadtam a karját, és sűrű elnézések között elhúztam onnan.
A lépcsőig jutottam vele, amikor megtorpant majd így szólt.
 - Miért hoztál el? beverem a képét!
 - Elo ne csináld már, tanár. Kicsaphatnak innen, azt akarod? - kérdeztem széttárt karokkal.
 - Nem! Én azt akarom, hogy a tanárok ne legyenek ilyen önfejű, egoista barmok, és figyeljenek másokra is. Valaki hallgassa már meg a diákok véleményét is, könyörgöm basszus! - kelt ki magából, majd felrohant a lépcsőn.
 - Az a legrosszabb, hogy teljesen igaza van. - néztem utána.
 - Majd megbékél. - állt meg mellettem Gábor.
 - Igaza van. A tanároknak meg kell hallaniuk más szavát is.
 - Szeretem, amikor ilyen bölcs vagy. - mosolyodott el Gábor, mire rá néztem, és megcsókoltam.
 - Legalább az utolsó napomon ne lenne ilyenben részem. - hallottam meg egyismerős hangot, majd a zaj irányába fordultam. Ádám állt a tanári ajtó előtt.
 - Teljesen megérdemled. - mondta Gábor helyettem.
 - Hozzád senki nem szólt, barom. - fröcsögte dühösen a szavakat Ádám a fogai között. - Elvetted azt, ami számomra a világot jelentette. - címezte a szavakat Gábornak.
 - Te engedted el. Nem fogtad elég erősen. És azért marad velem, mert én szeretem, és nem engedem elmenni azt, ami számomra a legfontosabb. ilyen egyszerű.
 - Könnyen beszélsz. Téged szeret. - nézett rám a mondata végén.
 - Ne mondj ilyet. - szólaltam meg. - Téged is szerettelek.
 - Jó hagyjuk. Úgy is vége. Elmegyek. Többet nem látsz. - mondta drámaian.
 - Bárcsak így lenne, de ahogy téged ismerlek simán visszatolod a pofád, és tönkreteszel mindent. - mondta dühösen Gábor, mire óvatosan megfogtam a kezét, és ujjaimat az ujjaira kulcsoltam. Szemem sarkából láttam, ahogy elmosolyodik.
 - Hagyjad már magad, ember! Neked mindig az kell, ami másnak is. - nevetett fel Ádám. - Majd szólok, ha ki akarom köpni a rágómat, megkérdezem kéred-e, ha már ennyire érdekelnek az elhasznált cuccaim. - mondta gonosz mosollyal, majd kilépett az ajtón, és az út túloldalára igyekezett.
Gábornak nem kellett több utána rohant.
 - Gábor, ne! - kiáltottam utána, és én is futásnak eredtem.
Éppen kiértem, amikor láttam, hogy Gábor utolérte Ádámot, maga felé fordította egy egyetlen egy jobbossal a földre terítette.
 - Hogy beszélsz te rohadék? - kiáltott a földön fekvő Ádámra.
Ádám felült, és a szájához nyúlt, ami persze véres volt.
 - Te nem értékelted meg eléggé. Takarodj innen, és soha ne lássalak a közelébe te seggfej! - kiáltott Gábor idegesen, én pedig odarohantam hozzá és könnyeim között így szóltam:
 - Gábor. - suttogtam, mire kétségbeesetten hátrafordult.
 - Minden rendben van, kicsim. - ölelt szorosan magához, én pedig mélyen beszívtam az illatát.
Ádám felállt, és elment.
Az igazgató jelent meg mögöttünk.
 - Gábor, kérlek gyere velem az igazgatói irodába.
 - Kérem ne, engem védett meg. - könyörögtem az igazgatónak.
 - Sajnálom. Gábor, várom. - nézett Gáborra, majd elment.
 - Úr isten, sajnálom, én...-dadogtam, de közbe vágott életem szerelme.
 - Cssss! - elmosolyodott, majd hosszan megcsókolt.
Néztem ahogy bemegy az épületbe. Könnyes arcomat letörölve hagytam, hogy Eliza szorosan megöleljen.
 - Mi történt? - engedett el.
Elmeséltem neki mindent.
 - Gyere menjünk be megtudni mi történik. - segített be Eliza az épületbe.
Ott ültünk a tanári előtt, amikor a matek tanárunk haladt el előttem. 
  - Gyertek órára csajok. - mosolygott ránk a kedvenc tanár nőm.
 - Tanár nő maradhatnánk még egy kicsit? A barátja a tanáriban van... - mondta El.
 - Ahj, lányok-lányok...De azért órára gyertek még be. - mosolygott, majd tovább ment, egyenesen a termünkbe.
Ott ültünk, amikor egy 15 perc után végre kijött Gábor. 
 - Na? - álltam fel hirtelen. 
Gábor szomorúan a fejét rázta, én meg azt hittem azonnal elbőgöm magam. De azonnal megkönnyebbültem, amikor felnevetett.
 - Megkapta az a szemét seggfej. - vont vállat mosolyogva.
 - Kicsaptak? - kérdezte El.
 - Dehogy, sulin kívül volt már, nem tehet semmit. Csak felhívták anyám, hogy csináljon velem valamit, de ha elmondom, hogy Laura miatt tettem, semmit nem fog tenni velem. - vont ismét vállat, én meg azonnal a nyakába ugrottam. 
 - Elment. - simogatta a hajam, nekem meg potyogtak az örömkönnyeim.
 - El. Véglegesen. - sóhajtottam.
 - Végre leverhettem. De jól esett. Már régóta bennem van.
 - Kösz. - mosolyodtam el, mire letolt magától, és mélyen a szemembe nézett.
 - Mindennél jobban szeretlek. - mondta, majd hosszan megcsókolt.

Imádlak titeket, legyetek jók. Alexa.xx

2014. július 15., kedd

72.rész-Csodálatos Vasárnap

December 03./Vasárnap/

A tegnap este nagyon jól sikerült, Elizával filmeztünk, majd elmentünk sétálni, aztán játszottunk Toto-val, körmöt festettünk, hülyéskedtünk, felpróbáltuk a báli ruháimat, és úgy csináltunk, mintha nagy úri hölgyek lennénk, meg ilyenek, nagyon jól éreztem magam. Mondhatom, hogy ez volt életem legjobb születésnapja. Este természetesen felhívtam Gábort is, és mondta, hogy hívni akart már hamarabb is, csak nem akart zavarni ,meg ilyenek. Hát van ennél aranyosabb?! Beszéltem még vele is kicsit, aztán elmentem fürdeni, majd Eliza is, megnéztünk még egy filmet, utána meg már késő volt (szinte reggel lol), úgyhogy lefeküdtünk aludni, és hamar álomba is szenderültünk. 
Mondani szokták, hogy aki korán kel, aranyat lel. De ez nem így van. Aki korán kel, álmos marad. Ez történt velem és Elo-val is, ugyanis reggel arra keltünk, hogy valami eszement motoros száguldozik az úton.
 - Köcsög. - húzta a fejére Elo a párnáját.
 - Ahj, miért kellett ezt? - nyöszörögtem álmosan.
 - Aludjunk. - mormolta Elo, szinte már fél álomban.
 - Én már nem bírok. - ültem fel az ágyon, és a földön fekvő Elo-ra néztem.
 - Én..igen.. - mondta, majd már vissza is aludt, mert kérdeztem de nem válaszolt.
Nagy nehezen felkeltem, és a fürdőbe siettem, útközben pedig felkaptam a telefonomat az éjjeliszekrényemről, és babrálni kezdtem, miközben a fürdő felé tartottam. Ekkor vettem észre, hogy már fél 12 van. Volt egy nem fogadott hívásom Gábortól, és kettő mamától.  Nem háborodhattam fel, hogy korán zargattak, mert a normális ember ilyenkor már rég talpon van. Hát..Csak mi Elo-val hajnali 3-ig fel voltunk. Tehát ez nem normális. Először mami hívtam fel, három csipogás után felvette.
 - Szia, drágám. - köszönt bele, és mint mindig, most is elmosolyodtam, ahogy meghallottam a hangját.
 - Szia, mami. Miért kerestél?
 - Csak mondta apád, hogy találtál állást, és azért hívtalak, hogy megkaptad-e. Nem akartam apádat keresni ezzel, tőled akartam hallani. 
 - Igen, mami, megkaptam. 
Mami a vonal végén egy "Huhú"-t kurjantott, és hallottam, ahogy elújságolja papinak is. Ekkor papi hangját hallottam meg a telefonban.
 - Ez komoly kis aranyom? Van munkád? - kérdezgette papi.
 - Igen papi, van munkám. - mosolyogtam a reakciójukon.
 - Bár nekem az első állásom már nagyon kicsi koromban volt... - ekkor hallottam, ahogy mami azt mondja "Jajj, ezt most hagyd már!" - Hadd fejezzem be. - mondta papi maminak. - Nekem nagyon fiatalon volt már munkám, de már azóta eltelt pár év, ezért teljesen, önzetlenül mondom, hogy nagyon büszkék vagyunk rád, kicsikém. - mondta papi, én meg teljesen elérzékenyültem.
 - Köszi, papi. - szipogtam.
 - Te sírsz? - kérdezte papi, mire azonnal hallottam, hogy mami már kérdezgeti, hogy "Mi? Mi? Sír?".
 - Öröm könnyek, hogy megkaptam az állást. - hazudnom kellett, hogy ne ijedjenek meg. - Most jött ki rajtam az öröm. Tegnap nem volt időm ezzel foglalkozni. Volt egy kis öröm, amikor írtuk alá a papírokat, de amúgy nem nagyon érdekelt akkor.
 - Mi volt tegnap? - hallottam a vonal túlsó feléről papi érdes, öreges, de egyben nagyon kellemes hangját.
 - Nálam aludt Eliza, és megünnepeltük a szülinapomat. 
 - Ittatok is? - kérdezte, és éreztem a hangjából a komolyságot.
 - Nem ittunk papi. Csak facsartam narancsot. - igazat mondtam, az éjszaka egy korty alkoholt sem ittunk, emlékezni akartunk az estére. - Sétálni voltunk, meg játszottunk Toto-val, körmöt festettünk, beszélgettünk, hasonlók. - soroltam az esti programot.
A kád szélén ültem, és azon gondolkodtam, hogy milyen boldog vagyok igazán. A szerelmemtől van egy nem fogadott hívásom, ami azt jelenti, hogy vagy hiányzom neki, vagy azért hívott, hogy már felkeltünk-e, milyen volt az este további része, hogy éreztem magam, hogy vagyok, akármi. A legjobb barátnőm bent alszik a szobámban, egy fantasztikus estét tudhatunk magunk mögött, remekül éreztük magunkat. És éppen a legjobb nagyszülőkkel beszélek telefonon, akik ugyan nem tudtak eljönni a születésnapomra, de még tegnap telefonáltak (innen tudják, hogy állásinterjún voltam, mert mielőtt indultunk apuval, akkor hívtak pont). Nagyon boldog voltam, jobbat kívánni se lehetne.
 - Örülünk, hogy jól érezted magad. Na megyek, valaki csöngetett, adom a telefont a maminak. Vigyázz magadra aranyom, majd beszélünk még.
 - Oké, papi, szia. Szeretlek.
 - Én is szeretlek kicsikém. - mondta, majd hallottam kis zajt, ahogy átadja maminak a telefont, majd újra mami hangja csendült fel.
 - Ki csöngetett? - kérdeztem.
 - Öööö.. - mondta mami, gondolom közelebb menve az ajtóhoz, megnézni ki jött. - A postás. 
 - Na mami én megyek, hívott Gábor is, vissza szeretném hívni. Nem gond?
 - Dehogy gond drágám, beszéljetek nyugodtan, majd este hívom még apádat, akkor lehet tudunk beszélni még kicsit.
 - Okés, mami.
 - Jó legyél.
 - Az leszek.
 - Szeretünk.
 - Én is titeket. - majd leraktuk.
 Nem vártam, szinte azonnal hívtam is Gábort, ő viszont nem vette fel. Megpróbáltam még egyszer, de akkor sem vette fel. Hirtelen belém csapott az idegesség, de azonnal szerte foszlott, mert rájöttem, én sem vettem fel, amikor ő hívott, mégsem történt velem semmi komoly. Ha később sem hív még, meg próbálom még egyszer, ha akkor sem veszi fel, elmegyek hozzá személyesen. Igen, ezt fogom tenni. Leraktam a telefonomat a kézmosó csap melletti polcra, aztán a fogamat kezdtem mosni. Szeretem reggel elhúzni az időt ilyenekkel, ezért is nem jó, ha suliba kell menni, és sietni kell. A fogmosás nekem azaz eljárás, ami időt igényel, és nem szeretem, ha belezavarnak, vagy siettetnek. Fogat mostam, megfésültem a nagy loboncomat, bekentem az arcom krémmel (kel, ha nem akarok bitang pattanásokat a fejemre), majd visszacsoszogtam a szobába. Elo még aludt, ezért nem akartam felkelteni, felfogtam az éppen aktuális könyvet amit olvastam (Csillagainkban a hiba; rengeteget bőgök rajta) a könyvespolcomról, majd lementem a nappaliba. Még pizsama volt rajtam, meg a kis kutyás mamuszom, nem szoktam hamar felöltözni, ha nem muszáj. Sárát találtam lent, éppen TV-t nézett.
 - Jó reggelt. - köszöntött mosolyogva.
 - Jó reggelt. - vágtam le magam mellé a kanapéra, és egy cuppanós puszit nyomtam az arcára.
 - Mit olvasol? - érdeklődött.
 - Csillagainkban a hiba. - mutattam felé a borítót.
 - Én is szeretem a csillagászatot. - mondta teljesen normálisan, mire felnevettem. - Mi az? Nem így mondják? - értetlenkedett aranyosan, mire megráztam a fejem.
 - Deee, így mondják, csak ez nem csillagászati könyv. - néztem rá mosollyal arcomon.
 - Hát akkor? - meresztette rám hatalmas, kék szemeit.
 - Egy lányról szól, aki beteg.
 - Akkor miért csillag? Az a neve a lánynak? - kérdezgetett tovább, én meg visszafojtott nevetéssel válaszoltam.
 - Nem, ezt így nem tudom neked elmagyarázni. Majd ha nagyobb leszel, kölcsönadom, és meg tudod miért ez a címe. - mondtam neki, mire mosolyogva bólintott.
  - Várom, hogy nagyobb legyek. - nézett a TV-re.
 - Ne várd. - lapoztam fel a könyvem, és megkerestem hol van a könyvjelző
 - Miért ne? - nézett rám egy pillanatra.
 - Mert jó gyereknek lenni. - vontam vállat, majd olvasni kezdtem.

Gábor még egy óra után se hívott, ezért felmentem az emeletre, és felhívtam még egyszer.
Felvette.
 - Mondjad kicsim. - szólt bele érdes hangon. Bizonyára felkeltettem.
 - Felkeltettelek? - kínosan éreztem magam. Én sem szeretem, ha felkeltenek. Emlékszem egyszer jött fel anyu, és felkeltett, én akkor se nagyon örültem, de menni kellett suliba, csak nem szólt az ébresztőm. Oké, hogy akkor jó, hogy felkeltett, de annak sem örültem. Nem még most szegény Gábort felkeltettem, miközben aludhatott volna gondtalanul.
 - Igen, de nem gond, mondjad nyugodtan. - nyöszörgött, amiből arra következtettem, hogy nyújtózkodott.
 - Te kerestél. - mondtam furcsán.
 - Zolikaaaaa. - kiáltotta Gábor eltartva a telefont. Hallottam, ahogy Zoli benyit Gáborhoz, és kérdezi miért kiabált. - Te hívtad Laurát?
 - Aha. - hallom Zolika halk hangját, mire lesütöm a szemem.
 - Bocs szívem, nem én kerestelek, csak Zolika hülyéskedett. - kért elnézést Gábor.
 - Nem hülyeség, Sárával akartam beszélgetni.
 - Mondjad neki, hogy nyugodtan átjöhet, ma itthon van Sára.
 - Zolika van kedved átugrani Sárához? - kérdezi Gábor Zolikát.
 - Igeeeen. - nagyon boldog lett hirtelen :)
 - Mindjárt indulunk, kicsim. - hallottam ismét Gábor hangját, majd a zajt, ahogy Zolika kirohan a szobából és becsukja maga mögött az ajtót.
 - Okés. - mosolyodtam el, majd leraktuk, én meg bementem a szobámba megnézni Eliza felkelt-e már.
Eliza már ébredezett, ezért odamentem hozzá, és leültem az ágy szélére.
 - Hazamegyek Lau, rosszul érzem magam. - mondta, és tényleg láttam, hogy elfehéredett az arca.
 - Okés, hazakísérjelek? - simogattam meg a takaró alól kilógó karját.
 - Nem kell, köszi, már jön értem anyu. Előbb hívtam. - ült fel. - Kérhetek valami ruhát? Kölcsönbe.
 - Persze, válassz valamit. - mutattam a gardróbom felé. - Mág ehet Gáborral is találkozol, meg a tesójával.
 - Mert? - hallottam a hangját a gardróbból.
 - Hamarosan itt lesznek. - mosolyodtam el.
Elo felöltözött, és még az előtt elment, hogy Gáborék jöttek volna. Szegény tényleg nagyon rosszul volt, az anyukája már a ház előtt várta őt, felvette, és már ott se voltak. Úgy gondoltam visszamegyek a házba, még megfésülködök, elkészülök, mire jönnek Gáborék, de amikor indultam volna be, láttam, hogy éppen jönnek ki a kapun.
 - Szia, kicsim. - jött felém Gábor édes mosolyával, majd egy hosszas csókkal köszöntött.
 - Sziasztok. - mosolyogtam rájuk.
Zolika is adott nekem arcra puszit, majd bementünk a házba.
 - Anyu megjöttek. - kiáltottam legelöl menve.
 - Hát sziasztok. - jött ki anyu a hálóból.
 - Csókolom. - köszönt aranyosan Zolika.
 - Szóval te vagy a híres Zolika. - mosolygott rá anyu, majd kezet nyújtott. - Szia. - kezet ráztak.
 - Menj csak, Sára fent van. - simítottam meg Zolika hátát, mire alsó ajkába harapva bólintott, majd elindult felfelé.
Anyut lent hagytuk, és mi is felmentünk a szobámba Gáborral.
A teraszhoz léptem, és kinyitottam az ajtót, hogy egy kis friss levegő jöjjön be.
 - Hú. - fújtam ki a levegőt, és becsukott szemmel élveztem a friss szellőt. Karokat éreztem a derekam körül, elmosolyodtam, majd ráraktam a kezem Gábor derekam körül pihenő kézfejére. Belepuszilt a nyakamba, amitől összerezzentem, és halk kuncogás hagyta el számat. Gábor maga felé fordított, majd vadul csókolni kezdett. Hajába túrva éreztem, hogy haja frissen mosott, ujjaim csak úgy siklottak haja között. Gábor felkapott, és megpörgetve ledobott az ágyra. Kajául rám mosolygott, mire felnevettem. Gábor fölém mászott, és úgy csókolt tovább, kezei a fejem mellett pihentek. Amikor abba hagyta a vad csókolást, mellém vágódott, és gyönyörű szemeivel engem nézett. Felé fordultam, így szemezni kezdtünk.
 - Olyan gyönyörű vagy. - mosolyogta a szavakat suttogva, miközben a hajamat birizgálta. Elmosolyodtam, és megsimítottam az arcát, mire közelebb húzott magához, és gyengéden megcsókolt.
 - Szeretlek, Laura. - mondta halkan, úgy hogy csak én halljam, mintha azt akarná ezzel jelezni, hogy ez senki másra nem tartozik csak rám és rá.
 - Szeretlek, Gábor. - suttogtam vissza, és szorosan a mellkasához bújtam. Átölelt, és a hátamat simogatta, én meg kezemmel a derekén összegyűrődött pólót birizgáltam.
 - Le akarod venni rólam? - kérdezte, és hallottam, hogy vigyorog, én meg hangosan felkacagtam.
 - Tudom, ha rajtad múlna, már rég nem lenne rajtad. - mondtam nevetve.
 - De tudod, hogy ehhez ketten kellenek. - tolt el magától, és mélyen a szemembe nézett.
 - Tudom, de én.. - kezdtem, de Gábor tudta mit akarok mondani, ezért félbeszakított.
 - Tudom, Laura. Ne kezdj bele. Megmondtam, hogy várok rád, és tartom a szavam. Nem hagylak el csak azért, mert te még nem akarod ezt. Azt mondtam várok, és várok is, amíg azt nem mondod, hogy oké. - igazította a fülem mögé a halántékomnál lógó hajtincsemet.
 - Nálad jobb nincsen az egész világon. - szakadt ki belőlem teljesen őszintén.
 - Akkor én vagyok a legszerencsésebb, hogy enyém lehet a világ legtökéletesebb lánya, és még én is vagyok a legjobb fiú az egész világon. - mondta, én pedig felnevettem. - Elárulok egy titkot. Imádom, ha nevetsz. - elmosolyodtam.
 - Én is mondok egy titkot. Ez a nevetés csak akkor van, ha veled vagyok. - Gábor is elmosolyodott, majd újra megcsókolt.
Gáborral beszélgettünk egymást nézve, aztán valamikor elaludhattunk, mert amikor felkeltem, Gábor mellettem feküdt, már az ablak felé fordulva. Mosolyogva pásztáztam, hogy ténylegesen alszik, majd amikor felálltam, és az ajtó felé igyekeztem, meglepetten ért Gábor érdes, álmos hangja.
 - Hova mész? - nyöszörögte.
 - Csak megnézem Sáráékat, aludj nyugodtan. - néztem vissza mosolyogva a még mindig mozdulatlan Gáborra.
Gábor nem válaszolt, így kimentem, és egyenesen Sára szobája felé vettem az irányt. Bekopogtam, majd egy "Gyere be" után be is nyitottam.
 - Szia Lau. - köszönt vidáman Sára. A látvány, ami fogadott, mosolyt csalt az arcomra. Ott ültek a szoba közepén lévő szőnyegen, és kirakóztak.
 - Zolika már lassan 7 óra, haza kellene menned. - húztam el a számat.
 - Gábor? - nézett fel rám a 100 egy kis kutyás puzzle-ből.
 - Elaludt, átviszlek, aztán majd megy Gábor is, ha felkelt. A szüleid már otthon vannak, láttam a kocsit a ház előtt.
 - Oké.. - mondta szomorúan, majd Sárára nézett, aki ugyancsak bánatos fejjel nézett vissza rá, megölelték egymást, majd megígérték, hogy még mindenképp találkoznak, aztán már Zolikával kint is voltam a házuk előtt.

2014. július 6., vasárnap

71.rész-Enyém az állás!

December 02./Szombat/

Még csak reggel 9 van, ülök az ebédlőben, de már teljesen izgalomba vagyok, hogy milyen lesz. Természetesen a munkahelyre gondolok, eléggé megremeg a térdem, ha csak rá gondolok. Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből a tegnapi napot sem, talán életem legjobb születésnapja volt. Ott volt a szerelmem, a legjobb barátnőm, a barátaim, aztán jött ez a munka, anyuékkal a közös vacsora, Sára tánca..Hú! Észre sem vettem, hogy elbambultam, apu zökkentett ki.
 - Kislányom, minden rendben van? - legyintette meg előttem a kezét.
 - Mi? - eszméltem fel.
 - Hol jársz, aranyom? - kérdezte anyu.
 - Jaa, csak a tegnapra gondoltam. - kaptam be egy falat rántottát.
 - Jó volt? - mosolygott Sára.
 - A nap is csodás volt, de a te táncod különösen tetszett. - mosolyogtam rá, mire szégyenlősen "el bújt" a kanala mögé.
 - És nem is mondtad még, Ati mit szervezett neked. Csak annyit mondtál, hogy volt valami.
 - Hát, igazából Gábor szervezte nekem. - mondtam, és a gondolat, hogy a barátom szervezett nekem ilyet, önkéntelenül is mosolyt csalt az arcomra.
 - Ó, valóban? - húzta fel a szemöldökét anyu.
 - Mindenképp meg kell már ismernem közelebbről ezt a fiút. Áthívhatnád vacsorázni. - javasolta apu.
 - Ma Eliza jön, bulizni. - emlékeztettem őket, hiszen tegnap említettem nekik.
 - Téényleg. - jutott apunak eszébe.
 - De Vasárnapra áthívhatom. - ajánlottam.
 - Rendben van. - bólintottak rá a szüleim.
 - Ádám jön? - kérdezte Sára, mire szomorúan elmosolyodtam.
 - Nem Ádám jön. - rázta meg a fejét anyu, miközben ő is Sára kíváncsi tekintetét nézte.
 - Akkor Lau miért néz ilyen szerelmesen? - kérdezte ismét Sára, én meg lecsuktam a szemem.
 - Most már Gábor a szerelme. Ádám megbántotta, és átverte Lau-t. - magyarázta neki anyu.
 - Elváltatok? - nézett rám Sára, én meg felnevettem, ahogy eszembe jutott az a bizonyos beszélgetés,amikor erről volt szó.
 - Igen. - válaszoltam én, mert anyuék amúgy sem értenék meg.
 - Bocsi. - mondta szomorúan, gondolom arra, hogy szóba hozta.
 - Semmi gond, meg kellett tudnod neked is. - mosolyogtam rá.
 - Akkor már Gábort szereted? - kérdezte.
 - Igen. - bólintottam.
 - Ennyire nagyon? - kérdezte, miközben karjait kitárta, amennyire csak tudta.
 - Jobban.
 - Hú. - ámult Sára. - Akkor Vasárnap megismerem? - nézett rám kíváncsian.
 - Aha. - bólintottam.
 - Hű. - ámult. - Engem szeretni fog?
 - Biztos vagyok benne. - nevettem fel.
 - Na egyél kicsim, mert nem nősz majd. - mondta anyu Sárának, mire enni kezdett, én pedig bejelentettem, hogy jól laktam, köszönöm, majd távoztam az asztaltól, és felsiettem a szobámba, hogy készülődjek.

Valami olyan ruhát akartam, ami nem kihívó, de azt sugallja, hogy "Hé, én alkalmas lennék erre a melóra!", tehát ami azt mutatja, nem vagyok elhanyagolt, ápolt vagyok, stb. Nehéz volt, nem tudtam azonnal dönteni, elmentem közben fürdeni, fogat mosni, de mivel még nem döntöttem el, így törülközőt csavartam magamra és úgy mentem vissza. Éppen a gardróbomban ültem, amikor eszembe jutott, hogy Gábort fel kellene hívnom, így hát megtettem.
 - Szia, életem. - köszönt bele. Ettől mindig olyan jó kedvem lesz, hogy tudom, van aki szeret, és hogy csak az övé vagyok,senki másé. 
 - Szia, életem. - köszöntöttem én is hasonlóképpen, bár számomra ő mondja a legeslegszebben. - Vasárnap lenne kedved velünk vacsorázni? - kérdeztem.
 - Naná.
 - Szuper. - mosolyodtam el. A szüleim és a barátom végre megismerhetik egymást. :)
 - Vigyek valamit? - kérdezte udvariasan.
 - Dehogy is, vendég leszel. - ráztam a fejem. Erről le kellene szoknom, hiszen semmit nem ér, neki mondom de nem látja, semmi értelme. Na, majd odafigyelek ezután rá.
 - Rendben van. Azért magamat elvihetem? - kérdezte aranyosan, mire elnevettem magam.
 - Leköteleznél.
 - Akkor mindenképp megteszem ezt, érted. Ez még nagyon jó dolog. ha alaki érted tesz meg valamit. Oké, ez most csak hülyülés, de olyan jó hallani, hogy "Érted". Főleg, ha az mondja ki, neked, akit a világon legjobban szeretsz, és te is hasonlóképpen érzel iránta.
 - Amúgy mit csinálsz? - kérdezte.
 - A gardróbomban ülök, és fogalmam sincs mit vegyek fel.

Még beszélgettem kicsit Gáborral, majd nagy nehezen eldöntöttem mit veszek fel, így készülődni kezdtem. 
Nem igazán voltam benne biztos, jó-e ez a ruha, így hát elküldtem Elizának Facebook-on.
 "jo lesz igy? |kép csatolva|
Nem sokkal később jött a válasz.
 "dogleszto vagy szivi(Y)"
Nem tudom ezeket honnan szedi, de nagyon be jön ez a stílusa :D
 "koszi(Y)"
 "allas bigyora mesz?"
Ja, igen. Ha SMS-be, vagy fb-n beszélünk, sosem használunk ékezetet. De komolyan. Egyikőnk sem. 
 "aham, mar itt ulok a kocsiba apuval"
Éppen akkor kanyarodtunk ki a kocsi felhajtóról. Nagyon izgultam, remegett mindenem, remélem megfelelőnek találnak a munkára, mert tényleg jól jönne, ha magam is szereznék egy kis pénzt, nem csak anyuék segítenének ki. 
 "sok sikert bebi."
 "koszi bebi majd hivlak csuma"
 "okezsoke puszi"
 - Drágám megértelek, hogy a 21. században élünk, de kérlek, elraknád a telefont, amikor hozzád beszélek? - esett nekem apu. 
 - Upsz. - raktam a telefont a táskámba. - Bocsi apu, csak Eliza írt, hogy sok sikert.
 - Én ezt értem, csak éppen neked magyaráztam, te meg rám se hederítettél.
 - Mit mondtál? - kérdeztem.
 - Hogy ha végeztünk hívd fel anyut, mert kíváncsi. Mondtam neki, nem-e ér rá addig, amíg haza érünk, de azt mondta nem. Szóval őt híd elsőnek.
 - Ó, okés. - mondtam, de többet nem is beszélgettünk, mert megérkeztünk a szendvicseshez.
 - Itt is agyunk. - állította le apu a motort.
 - Félek. - mondta, dermedten előre bámulva az épületre. Csodás volt, a bejárat mellett padok, asztalok, székek, bentről pedig halk zene hallatszott ki.
 - Nem kell, drágám, gyere. - szállt ki apu a kocsiból, így hát követtem a példáját.

Amint beértünk, eltátottam a számat. Rengetegen voltak. Akkor én hogy-hogy nem hallottam még erről soha eddig? 
 - Jó napot. - mentünk oda a pénztároshoz.
 - Segíthetek valamiben? - mosolygott ránk kedvesen a csaj. Idősebb volt nálam ( pár évvel talán ), de kifejezetten nem anyuka típus volt. Talán olyan 20-25 között lehetett.
 - Én már jártam itt korábban a feleségemmel, és beszéltünk a főnökével, állás interjúra jöttünk.
 - Ó, igen, említette a főnök. - mosolygott rám kedvesen, mire visszamosolyogtam. - Itt bemennek a folyosón, elfordulnak jobbra, és rögtön ott az ajtó.
 - Köszönjük szépen. - mondta apu, majd elindult, így követtem, de ekkor a csaj megfogta  karom.
 - Itt fogsz dolgozni? - kérdezte kedvesen.
 - Ha minden igaz, igen. - vontam vállat.
 - Remélem. - mosolygott rám, mire nem tudtam mit mondjak, így csak mosolyogtam. - Na menj csak, majd trécselünk ha jössz melózni, menj ne várjanak rád. - mondta, mire elindultam apu után.

Igazából nem is értem miért izgultam annyira. Az interjú gyorsan meg volt, alá kellett írni néhány papírt, aztán már mehettünk is. Ja, igen...ENYÉM AZ ÁLLÁS! Rajtam kívül még két lány ment, és egy fiú, a fiút felették, a lányokat nem. Sajnáltam őket, de amikor oda mentem hozzájuk, hogy vigasztaljam őket, rájöttem miért nem ők kapták az állást.
 - Úgy sajnálom, lányok. - mentem oda hozzájuk, egyedül én.
 - Mit sajnálod? Inkább örülj, hogy tiéd az állás. Nem kell sajnálni, foglalkozz magaddal.
 - De hát, én csak...
 - Kérdezd már meg érdekel-e. - nézett rám az egyik (a másik mellette bőgött, és csak annyit mondogatott foglalkozzak magammal), én meg fogtam magam, és visszamentem apuhoz.
 - Na? - kérdezte apu.
 - Goromba paraszt mind a kettő.
 - Csak rájuk kell nézni, drágám. Oda se kellett volna menned.
 - Tudom,de..
 - Tudom, kicsim. - karolta át apu egyik kezével a vállam.

Amint kiértünk felhívtam anyut,hogy megkaptam az állást (természetesen örjöngött, stbstb), aztán Gábort, majd Elizát, hogy pontosan mikorra jöhet.
 - Na mehetünk? - kérdezte apu a kocsi felé indulva.
 - Aha. - mondtam lerakva a telefont. Beültünk a kocsiba, és hazamentünk. Eliza 2-re jött át, hozott enni, inni, mintha itt nem lenne. Szóvá is tettem.
 - Azt hiszed itt nem kapsz enni? - kérdeztem, miközben néztem ahogy kipakolja a chipseket, édességeket, csokikat a konyha pultra.
 - Deeee, csak ezek nasik. És mivel te állás bigyón voltál, gondolom nem vettél semmit se. - nézett rám csípőre tett kézzel.
 - Okéé, jó, hogy hoztál, tényleg nem vettem semmit. - adtam meg magam. - Viszont én szolgáltatom a helyet.
 - Ez fontos. - bólintott El.
 - Eléggé.
 - Filmezzünk? - kérdezte.
 - Filmezzünk. - vontam vállat.
 - Mik vannak? - kérdezte,miközben oda ment a DVD-s polchoz. Hanyatt vágtam magam a kanapén, és vártam, Elo mit választ.
 - Három méterrel a felhők fölött? - kérdezte felém sem fordulva.
 - Oké. - mondtam, de szerintem nem erre várt, mert már rakta be a DVD bejátszóba. 

2014. július 4., péntek

70.rész-Munka a láthatáron



Éppen vacsoráztunk, a brokkolit tuszkoltam le a torkomon (blah), amikor anyu két falat között megszólalt.
 - Kicsim, gondoltál már arra, hogy munka után nézz?
 - Mármint diák munka? - kérdeztem furcsán, hiszen még csak 17 lettem. Pont ma. Sőt, még meg sem születtem hivatalosan (18:26 volt, én pedig 21:43-kor születtem körülbelül).
 - Persze, arra gondoltam. - bólogatott anyu.
Mivel elég furcsán néztem rá, nem értettem miért kérdezi most ezt, apu kisegített.
 - Anyád úgy érti, lenne-e kedved pénzt szerezni, egy kis munkával.
 - Itthon kellene segítenem? Mondtam már, tőletek nem fogadok el pénzt. - ráztam meg a fejem, és a brokkolimban kezdtem turkálni, ami elég undin nézett ki, meg sem ettem mindet, csak arrébb túrtam mindig, hogy úgy tűnjön, fogyott belőle.
 - Nem, drágám, nem itthon. Csak tudnánk neked egy állást. - mondta anyu, mire azonnal felfigyeltem.
 - Igen?-húztam fel a szemöldökömet. - Hallgatlak.
 - Lenne egy szendvicses. - kezdte anyu. - Ahol munka erőt keresnek.
 - Diák munka erőt? - kérdeztem.
 - Pontosan. - bólintott apu.
 - Honnan gondoljátok? - kérdeztem.
 - Utána jártunk. - válaszolta apu.
 - Ó. - bólintottam.
 - Szóval egy szendvicsesben keresnek segítőt. Az asztalokat kellene leszedned, takarítani, esetleg megcsinálni a szendvicseket a konyhán, italokat tölteni, s a többi. - ecsetelte anyu.
 - Hol lenne? - kérdeztem, mert az elég fontos azért, hogy esetleg busszal kell mennem, vagy oda érek gyalog, korán kell-e kelnem, hasonlók. 
 - Nincsen messze, 20 perc gyalog, de megnéztük, megy busz is. - mondta apu.
 - Gondolom a buszt választod. - nézett rám apu.
 - Természetesen. - mondtam, mire felnevettek.
 - Akkor Lau nem lesz itthon? - kérdezte Sára szomorú ajkakkal.
 - Attól függ hogy osztanak be. Lehet lesz olyan nap, amikor nem kell mennem. - vigasztaltam.
 - Természetesen iskola után lenne. - mondta anyu.
 - Gondoltam. Akkor holnap benézek. - "ettem" tovább a brokkolimat.
 - Elviszlek. - mondta apu. - Megmutatom merre van.
 - Köszi. - mosolyogtam rá.

Vacsora után felmentem a szobámba, majd megcsörgettem Gábort jelezve, hogy ha rá ér, visszahívhat.
Kicsit pakolgattam a szobámban, elrendezgettem a körömlakkokat a polcon, ilyesmik, mert arra gondoltam, ha dolgozni fogok, ilyenekre nem lesz időm. Tanulni is nehezebben tudok majd. Mi lesz Gáborral? Ezekbe bele sem gondoltam. De biztosan tudunk majd találkozni, nem lesz ez olyan durva meló. Majd tanulok suliba,vagy a buszon munkába menet, aztán a szabad napokon Gáborral vagy a barátaimmal leszek. Igen, ez lesz.

Gábor 21:00 körül hívott fel.
 - Szia. - köszöntem bele mosolyogva a telefonba.
 - Szia, kicsim, bocsi, hogy nem hívtalak, csak anyummal mentem el meglátogatni a mamát.
 - Jaa, semmi gond, addig pakolgattam. 
Már az ágyamon ültem, úgy beszélgettünk. Mesélt kicsit milyen volt a mamájánál, aztán beszélgettünk úgy a semmiről, majd rátértem a lényegre.
 - Jövőhéttől dolgozni fogok.
 - Ez tök jó. - hallottam, hogy mosolyog.
 - Igen, tökre megörültem neki én is.
 - Hogy van a beosztásod?
 - Hát, igazából még nem tudom, holnap visz el apu.
 - Holnap nem bulizol Elo-val? - kérdezte, én meg a homlokomra csaptam-
 - Úr isten, mi lenne velem nélküled.
 - Ez egy remek megállapítás. - mondta, de belenevetett.
 - Haha. - persze én is vigyorogtam. - Akkor felhívom, majd visszahívlak.
 - Várom. - mondta, majd kinyomtam, és gyorsan tárcsáztam Elo-t.

Három csöngés után vette fel.
 - Allllohhaaaa! - köszönt boldogan.
 - Öhm, azt hiszem rossz számot hívtam. - mondtam, majd mindketten felnevettünk.
 - Mondjad, bébim.
 - De jó kedved van neked. - nevettem fel.
 - Eléggé, most hívott kereszt anyum, hogy megszületett a kis unoka tesóm.
 - Ez tök jó. - virultam én is.
 - Most akartalak hívni, de már megint a fejemben turkálsz.
 - Bocsi, fogalmam sincs hogy csinálom.
 - Telepátia, vagy mi a szösz.
 - Ja, hasonló.
 - Miért kerestél?
 - Mi?
 - Miért hívtál most fel?
 - Ja. - hirtelen el is felejtettem. - Holnap nekem csak délután lenne jó a "buli".
 - Oké, amúgy is úgy gondoltam, hogy átmegyek délután, aztán ott alszok.
 - Ezt jól megbeszélted magaddal. - mondtam nevetve, mire felkacagott.
 - Bocs, de tutira megengeditek, annyit aludtam már ott, szinte ott lakok.
 - Ebben igazad van. - nevettem fel ismét.
 - Amúgy miért nem lenne jó egész nap? Mentek valahová? - kérdezte sorban.
 - Nyugi, mondom már. - mondtam jelezve, hogy kicsit türelmetlen, mire felnevetve lecsillapodott, majd már meséltem is neki, mik történtek itthon vacsi közben. 
 - De jóóó! - mondta, miután elmeséltem neki mindent. - Nekem is most talált anyum munkát, valami cukrászdába. - mondta, mire eltátottam a számat.
 - Remélem nem beszéltek össze.
 - Mert?
 - Mert engem szendvicsesbe küldtek.
 - Hát nem tudom, de sebaj. Majd telefonálgatunk. - mondta, de hallottam, hogy vigyorog.
 - Persze, már ha lesz időm a sok szendvics készítése közben. - mondtam szarkasztikusan, mire Eliza vette a poént, és azonnal viccelődni kezdett.
 - Majd hívlak, felveszed: "Ó bocsi, nem tudok beszélni, éppen vajazom a zsömlét!". - játszotta túl, mire nevetni kezdtem. 
 - Te nem vagy normális. - töröltem le a nevetés hatására keletkezett könnyeimet.
 - Na jól van, újságold el a barátodnak is.
 - Előbb beszéltünk, csak mondtam neki várjon, mert hívlak téged, hogy nem jó a holnap.
 - Okés, akkor majd beszélünk még holnap, mikorra menjek.
 - Rendicsek, majd hívlak, ha végeztünk a szendvicsesnél.
 - Rendben. Üdvözlöm az urad.
 - Átadom.
 - Jó éjt. - köszönt el.
 - Neked is. - mondtam én is, majd leraktuk, és azonnal vissza is ívtam Gábort.

 - Na megbeszéltétek? - szólt bele kedvesen.
 - Igen,mindent. - bólintottam mellé, bár nem tudom miért, hiszen ő ezt nem látta. - Amúgy üdvözöl.
 - Én is őt, majd ha beszélsz vele.
 - Holnap átadom mindenképp. - mosolyogtam.
 - Ja, amúgy mielőtt még elfelejtem, Boldog megszületést. - először nem értettem mire mondja, aztán amikor az órára néztem megértettem: 21:42.
 - Hát megjegyezted? - kérdeztem meghatottan.
 - Hát persze. Ez olyan, mintha a gyerekem születését jegyezném meg. Teljesen alap dolog. - mondta, nekem meg már szinte bekönnyezett a szemem.
 - Tudom, hogy mondtam már, de szeretlek. 
 -Én is téged, életem. - szerettem nagyon, amikor becézgetett, hiszen mindenki azt becézgeti, ami az övé. És én az övé vagyok, ezek szerint ő is így gondolja :)

Beszélgettünk még, aztán anyu berontott, hogy holnap fél 11 körül indulunk, ne maradjak fel sokáig. Mondtam Gábornak, hogy holnap felhívom, ha végeztem, ő meg mondta, hogy inkább eljön ide. Természetesen mondtam, hogy oké, ennek sokkal jobban örültem én is. :)