A tegnap este nagyon jól sikerült, Elizával filmeztünk, majd elmentünk sétálni, aztán játszottunk Toto-val, körmöt festettünk, hülyéskedtünk, felpróbáltuk a báli ruháimat, és úgy csináltunk, mintha nagy úri hölgyek lennénk, meg ilyenek, nagyon jól éreztem magam. Mondhatom, hogy ez volt életem legjobb születésnapja. Este természetesen felhívtam Gábort is, és mondta, hogy hívni akart már hamarabb is, csak nem akart zavarni ,meg ilyenek. Hát van ennél aranyosabb?! Beszéltem még vele is kicsit, aztán elmentem fürdeni, majd Eliza is, megnéztünk még egy filmet, utána meg már késő volt (szinte reggel lol), úgyhogy lefeküdtünk aludni, és hamar álomba is szenderültünk.
Mondani szokták, hogy aki korán kel, aranyat lel. De ez nem így van. Aki korán kel, álmos marad. Ez történt velem és Elo-val is, ugyanis reggel arra keltünk, hogy valami eszement motoros száguldozik az úton.
- Köcsög. - húzta a fejére Elo a párnáját.
- Ahj, miért kellett ezt? - nyöszörögtem álmosan.
- Aludjunk. - mormolta Elo, szinte már fél álomban.
- Én már nem bírok. - ültem fel az ágyon, és a földön fekvő Elo-ra néztem.
- Én..igen.. - mondta, majd már vissza is aludt, mert kérdeztem de nem válaszolt.
Nagy nehezen felkeltem, és a fürdőbe siettem, útközben pedig felkaptam a telefonomat az éjjeliszekrényemről, és babrálni kezdtem, miközben a fürdő felé tartottam. Ekkor vettem észre, hogy már fél 12 van. Volt egy nem fogadott hívásom Gábortól, és kettő mamától. Nem háborodhattam fel, hogy korán zargattak, mert a normális ember ilyenkor már rég talpon van. Hát..Csak mi Elo-val hajnali 3-ig fel voltunk. Tehát ez nem normális. Először mami hívtam fel, három csipogás után felvette.
- Szia, drágám. - köszönt bele, és mint mindig, most is elmosolyodtam, ahogy meghallottam a hangját.
- Szia, mami. Miért kerestél?
- Csak mondta apád, hogy találtál állást, és azért hívtalak, hogy megkaptad-e. Nem akartam apádat keresni ezzel, tőled akartam hallani.
- Igen, mami, megkaptam.
Mami a vonal végén egy "Huhú"-t kurjantott, és hallottam, ahogy elújságolja papinak is. Ekkor papi hangját hallottam meg a telefonban.
- Ez komoly kis aranyom? Van munkád? - kérdezgette papi.
- Igen papi, van munkám. - mosolyogtam a reakciójukon.
- Bár nekem az első állásom már nagyon kicsi koromban volt... - ekkor hallottam, ahogy mami azt mondja "Jajj, ezt most hagyd már!" - Hadd fejezzem be. - mondta papi maminak. - Nekem nagyon fiatalon volt már munkám, de már azóta eltelt pár év, ezért teljesen, önzetlenül mondom, hogy nagyon büszkék vagyunk rád, kicsikém. - mondta papi, én meg teljesen elérzékenyültem.
- Köszi, papi. - szipogtam.
- Te sírsz? - kérdezte papi, mire azonnal hallottam, hogy mami már kérdezgeti, hogy "Mi? Mi? Sír?".
- Öröm könnyek, hogy megkaptam az állást. - hazudnom kellett, hogy ne ijedjenek meg. - Most jött ki rajtam az öröm. Tegnap nem volt időm ezzel foglalkozni. Volt egy kis öröm, amikor írtuk alá a papírokat, de amúgy nem nagyon érdekelt akkor.
- Mi volt tegnap? - hallottam a vonal túlsó feléről papi érdes, öreges, de egyben nagyon kellemes hangját.
- Nálam aludt Eliza, és megünnepeltük a szülinapomat.
- Ittatok is? - kérdezte, és éreztem a hangjából a komolyságot.
- Nem ittunk papi. Csak facsartam narancsot. - igazat mondtam, az éjszaka egy korty alkoholt sem ittunk, emlékezni akartunk az estére. - Sétálni voltunk, meg játszottunk Toto-val, körmöt festettünk, beszélgettünk, hasonlók. - soroltam az esti programot.
A kád szélén ültem, és azon gondolkodtam, hogy milyen boldog vagyok igazán. A szerelmemtől van egy nem fogadott hívásom, ami azt jelenti, hogy vagy hiányzom neki, vagy azért hívott, hogy már felkeltünk-e, milyen volt az este további része, hogy éreztem magam, hogy vagyok, akármi. A legjobb barátnőm bent alszik a szobámban, egy fantasztikus estét tudhatunk magunk mögött, remekül éreztük magunkat. És éppen a legjobb nagyszülőkkel beszélek telefonon, akik ugyan nem tudtak eljönni a születésnapomra, de még tegnap telefonáltak (innen tudják, hogy állásinterjún voltam, mert mielőtt indultunk apuval, akkor hívtak pont). Nagyon boldog voltam, jobbat kívánni se lehetne.
- Örülünk, hogy jól érezted magad. Na megyek, valaki csöngetett, adom a telefont a maminak. Vigyázz magadra aranyom, majd beszélünk még.
- Oké, papi, szia. Szeretlek.
- Én is szeretlek kicsikém. - mondta, majd hallottam kis zajt, ahogy átadja maminak a telefont, majd újra mami hangja csendült fel.
- Ki csöngetett? - kérdeztem.
- Öööö.. - mondta mami, gondolom közelebb menve az ajtóhoz, megnézni ki jött. - A postás.
- Na mami én megyek, hívott Gábor is, vissza szeretném hívni. Nem gond?
- Dehogy gond drágám, beszéljetek nyugodtan, majd este hívom még apádat, akkor lehet tudunk beszélni még kicsit.
- Okés, mami.
- Jó legyél.
- Az leszek.
- Szeretünk.
- Én is titeket. - majd leraktuk.
Nem vártam, szinte azonnal hívtam is Gábort, ő viszont nem vette fel. Megpróbáltam még egyszer, de akkor sem vette fel. Hirtelen belém csapott az idegesség, de azonnal szerte foszlott, mert rájöttem, én sem vettem fel, amikor ő hívott, mégsem történt velem semmi komoly. Ha később sem hív még, meg próbálom még egyszer, ha akkor sem veszi fel, elmegyek hozzá személyesen. Igen, ezt fogom tenni. Leraktam a telefonomat a kézmosó csap melletti polcra, aztán a fogamat kezdtem mosni. Szeretem reggel elhúzni az időt ilyenekkel, ezért is nem jó, ha suliba kell menni, és sietni kell. A fogmosás nekem azaz eljárás, ami időt igényel, és nem szeretem, ha belezavarnak, vagy siettetnek. Fogat mostam, megfésültem a nagy loboncomat, bekentem az arcom krémmel (kel, ha nem akarok bitang pattanásokat a fejemre), majd visszacsoszogtam a szobába. Elo még aludt, ezért nem akartam felkelteni, felfogtam az éppen aktuális könyvet amit olvastam (Csillagainkban a hiba; rengeteget bőgök rajta) a könyvespolcomról, majd lementem a nappaliba. Még pizsama volt rajtam, meg a kis kutyás mamuszom, nem szoktam hamar felöltözni, ha nem muszáj. Sárát találtam lent, éppen TV-t nézett.
- Jó reggelt. - köszöntött mosolyogva.
- Jó reggelt. - vágtam le magam mellé a kanapéra, és egy cuppanós puszit nyomtam az arcára.
- Mit olvasol? - érdeklődött.
- Csillagainkban a hiba. - mutattam felé a borítót.
- Én is szeretem a csillagászatot. - mondta teljesen normálisan, mire felnevettem. - Mi az? Nem így mondják? - értetlenkedett aranyosan, mire megráztam a fejem.
- Deee, így mondják, csak ez nem csillagászati könyv. - néztem rá mosollyal arcomon.
- Hát akkor? - meresztette rám hatalmas, kék szemeit.
- Egy lányról szól, aki beteg.
- Akkor miért csillag? Az a neve a lánynak? - kérdezgetett tovább, én meg visszafojtott nevetéssel válaszoltam.
- Nem, ezt így nem tudom neked elmagyarázni. Majd ha nagyobb leszel, kölcsönadom, és meg tudod miért ez a címe. - mondtam neki, mire mosolyogva bólintott.
- Várom, hogy nagyobb legyek. - nézett a TV-re.
- Ne várd. - lapoztam fel a könyvem, és megkerestem hol van a könyvjelző
- Miért ne? - nézett rám egy pillanatra.
- Mert jó gyereknek lenni. - vontam vállat, majd olvasni kezdtem.
Gábor még egy óra után se hívott, ezért felmentem az emeletre, és felhívtam még egyszer.
Felvette.
- Mondjad kicsim. - szólt bele érdes hangon. Bizonyára felkeltettem.
- Felkeltettelek? - kínosan éreztem magam. Én sem szeretem, ha felkeltenek. Emlékszem egyszer jött fel anyu, és felkeltett, én akkor se nagyon örültem, de menni kellett suliba, csak nem szólt az ébresztőm. Oké, hogy akkor jó, hogy felkeltett, de annak sem örültem. Nem még most szegény Gábort felkeltettem, miközben aludhatott volna gondtalanul.
- Igen, de nem gond, mondjad nyugodtan. - nyöszörgött, amiből arra következtettem, hogy nyújtózkodott.
- Te kerestél. - mondtam furcsán.
- Zolikaaaaa. - kiáltotta Gábor eltartva a telefont. Hallottam, ahogy Zoli benyit Gáborhoz, és kérdezi miért kiabált. - Te hívtad Laurát?
- Aha. - hallom Zolika halk hangját, mire lesütöm a szemem.
- Bocs szívem, nem én kerestelek, csak Zolika hülyéskedett. - kért elnézést Gábor.
- Nem hülyeség, Sárával akartam beszélgetni.
- Mondjad neki, hogy nyugodtan átjöhet, ma itthon van Sára.
- Zolika van kedved átugrani Sárához? - kérdezi Gábor Zolikát.
- Igeeeen. - nagyon boldog lett hirtelen :)
- Mindjárt indulunk, kicsim. - hallottam ismét Gábor hangját, majd a zajt, ahogy Zolika kirohan a szobából és becsukja maga mögött az ajtót.
- Okés. - mosolyodtam el, majd leraktuk, én meg bementem a szobámba megnézni Eliza felkelt-e már.
Eliza már ébredezett, ezért odamentem hozzá, és leültem az ágy szélére.
- Hazamegyek Lau, rosszul érzem magam. - mondta, és tényleg láttam, hogy elfehéredett az arca.
- Okés, hazakísérjelek? - simogattam meg a takaró alól kilógó karját.
- Nem kell, köszi, már jön értem anyu. Előbb hívtam. - ült fel. - Kérhetek valami ruhát? Kölcsönbe.
- Persze, válassz valamit. - mutattam a gardróbom felé. - Mág ehet Gáborral is találkozol, meg a tesójával.
- Mert? - hallottam a hangját a gardróbból.
- Hamarosan itt lesznek. - mosolyodtam el.
Elo felöltözött, és még az előtt elment, hogy Gáborék jöttek volna. Szegény tényleg nagyon rosszul volt, az anyukája már a ház előtt várta őt, felvette, és már ott se voltak. Úgy gondoltam visszamegyek a házba, még megfésülködök, elkészülök, mire jönnek Gáborék, de amikor indultam volna be, láttam, hogy éppen jönnek ki a kapun.
- Szia, kicsim. - jött felém Gábor édes mosolyával, majd egy hosszas csókkal köszöntött.
- Sziasztok. - mosolyogtam rájuk.
Zolika is adott nekem arcra puszit, majd bementünk a házba.
- Anyu megjöttek. - kiáltottam legelöl menve.
- Hát sziasztok. - jött ki anyu a hálóból.
- Csókolom. - köszönt aranyosan Zolika.
- Szóval te vagy a híres Zolika. - mosolygott rá anyu, majd kezet nyújtott. - Szia. - kezet ráztak.
- Menj csak, Sára fent van. - simítottam meg Zolika hátát, mire alsó ajkába harapva bólintott, majd elindult felfelé.
Anyut lent hagytuk, és mi is felmentünk a szobámba Gáborral.
A teraszhoz léptem, és kinyitottam az ajtót, hogy egy kis friss levegő jöjjön be.
- Hú. - fújtam ki a levegőt, és becsukott szemmel élveztem a friss szellőt. Karokat éreztem a derekam körül, elmosolyodtam, majd ráraktam a kezem Gábor derekam körül pihenő kézfejére. Belepuszilt a nyakamba, amitől összerezzentem, és halk kuncogás hagyta el számat. Gábor maga felé fordított, majd vadul csókolni kezdett. Hajába túrva éreztem, hogy haja frissen mosott, ujjaim csak úgy siklottak haja között. Gábor felkapott, és megpörgetve ledobott az ágyra. Kajául rám mosolygott, mire felnevettem. Gábor fölém mászott, és úgy csókolt tovább, kezei a fejem mellett pihentek. Amikor abba hagyta a vad csókolást, mellém vágódott, és gyönyörű szemeivel engem nézett. Felé fordultam, így szemezni kezdtünk.
- Olyan gyönyörű vagy. - mosolyogta a szavakat suttogva, miközben a hajamat birizgálta. Elmosolyodtam, és megsimítottam az arcát, mire közelebb húzott magához, és gyengéden megcsókolt.
- Szeretlek, Laura. - mondta halkan, úgy hogy csak én halljam, mintha azt akarná ezzel jelezni, hogy ez senki másra nem tartozik csak rám és rá.
- Szeretlek, Gábor. - suttogtam vissza, és szorosan a mellkasához bújtam. Átölelt, és a hátamat simogatta, én meg kezemmel a derekén összegyűrődött pólót birizgáltam.
- Le akarod venni rólam? - kérdezte, és hallottam, hogy vigyorog, én meg hangosan felkacagtam.
- Tudom, ha rajtad múlna, már rég nem lenne rajtad. - mondtam nevetve.
- De tudod, hogy ehhez ketten kellenek. - tolt el magától, és mélyen a szemembe nézett.
- Tudom, de én.. - kezdtem, de Gábor tudta mit akarok mondani, ezért félbeszakított.
- Tudom, Laura. Ne kezdj bele. Megmondtam, hogy várok rád, és tartom a szavam. Nem hagylak el csak azért, mert te még nem akarod ezt. Azt mondtam várok, és várok is, amíg azt nem mondod, hogy oké. - igazította a fülem mögé a halántékomnál lógó hajtincsemet.
- Nálad jobb nincsen az egész világon. - szakadt ki belőlem teljesen őszintén.
- Akkor én vagyok a legszerencsésebb, hogy enyém lehet a világ legtökéletesebb lánya, és még én is vagyok a legjobb fiú az egész világon. - mondta, én pedig felnevettem. - Elárulok egy titkot. Imádom, ha nevetsz. - elmosolyodtam.
- Én is mondok egy titkot. Ez a nevetés csak akkor van, ha veled vagyok. - Gábor is elmosolyodott, majd újra megcsókolt.
Gáborral beszélgettünk egymást nézve, aztán valamikor elaludhattunk, mert amikor felkeltem, Gábor mellettem feküdt, már az ablak felé fordulva. Mosolyogva pásztáztam, hogy ténylegesen alszik, majd amikor felálltam, és az ajtó felé igyekeztem, meglepetten ért Gábor érdes, álmos hangja.
- Hova mész? - nyöszörögte.
- Csak megnézem Sáráékat, aludj nyugodtan. - néztem vissza mosolyogva a még mindig mozdulatlan Gáborra.
Gábor nem válaszolt, így kimentem, és egyenesen Sára szobája felé vettem az irányt. Bekopogtam, majd egy "Gyere be" után be is nyitottam.
- Szia Lau. - köszönt vidáman Sára. A látvány, ami fogadott, mosolyt csalt az arcomra. Ott ültek a szoba közepén lévő szőnyegen, és kirakóztak.
- Zolika már lassan 7 óra, haza kellene menned. - húztam el a számat.
- Gábor? - nézett fel rám a 100 egy kis kutyás puzzle-ből.
- Elaludt, átviszlek, aztán majd megy Gábor is, ha felkelt. A szüleid már otthon vannak, láttam a kocsit a ház előtt.
- Oké.. - mondta szomorúan, majd Sárára nézett, aki ugyancsak bánatos fejjel nézett vissza rá, megölelték egymást, majd megígérték, hogy még mindenképp találkoznak, aztán már Zolikával kint is voltam a házuk előtt.
- Jó reggelt. - köszöntött mosolyogva.
- Jó reggelt. - vágtam le magam mellé a kanapéra, és egy cuppanós puszit nyomtam az arcára.
- Mit olvasol? - érdeklődött.
- Csillagainkban a hiba. - mutattam felé a borítót.
- Én is szeretem a csillagászatot. - mondta teljesen normálisan, mire felnevettem. - Mi az? Nem így mondják? - értetlenkedett aranyosan, mire megráztam a fejem.
- Deee, így mondják, csak ez nem csillagászati könyv. - néztem rá mosollyal arcomon.
- Hát akkor? - meresztette rám hatalmas, kék szemeit.
- Egy lányról szól, aki beteg.
- Akkor miért csillag? Az a neve a lánynak? - kérdezgetett tovább, én meg visszafojtott nevetéssel válaszoltam.
- Nem, ezt így nem tudom neked elmagyarázni. Majd ha nagyobb leszel, kölcsönadom, és meg tudod miért ez a címe. - mondtam neki, mire mosolyogva bólintott.
- Várom, hogy nagyobb legyek. - nézett a TV-re.
- Ne várd. - lapoztam fel a könyvem, és megkerestem hol van a könyvjelző
- Miért ne? - nézett rám egy pillanatra.
- Mert jó gyereknek lenni. - vontam vállat, majd olvasni kezdtem.
Gábor még egy óra után se hívott, ezért felmentem az emeletre, és felhívtam még egyszer.
Felvette.
- Mondjad kicsim. - szólt bele érdes hangon. Bizonyára felkeltettem.
- Felkeltettelek? - kínosan éreztem magam. Én sem szeretem, ha felkeltenek. Emlékszem egyszer jött fel anyu, és felkeltett, én akkor se nagyon örültem, de menni kellett suliba, csak nem szólt az ébresztőm. Oké, hogy akkor jó, hogy felkeltett, de annak sem örültem. Nem még most szegény Gábort felkeltettem, miközben aludhatott volna gondtalanul.
- Igen, de nem gond, mondjad nyugodtan. - nyöszörgött, amiből arra következtettem, hogy nyújtózkodott.
- Te kerestél. - mondtam furcsán.
- Zolikaaaaa. - kiáltotta Gábor eltartva a telefont. Hallottam, ahogy Zoli benyit Gáborhoz, és kérdezi miért kiabált. - Te hívtad Laurát?
- Aha. - hallom Zolika halk hangját, mire lesütöm a szemem.
- Bocs szívem, nem én kerestelek, csak Zolika hülyéskedett. - kért elnézést Gábor.
- Nem hülyeség, Sárával akartam beszélgetni.
- Mondjad neki, hogy nyugodtan átjöhet, ma itthon van Sára.
- Zolika van kedved átugrani Sárához? - kérdezi Gábor Zolikát.
- Igeeeen. - nagyon boldog lett hirtelen :)
- Mindjárt indulunk, kicsim. - hallottam ismét Gábor hangját, majd a zajt, ahogy Zolika kirohan a szobából és becsukja maga mögött az ajtót.
- Okés. - mosolyodtam el, majd leraktuk, én meg bementem a szobámba megnézni Eliza felkelt-e már.
Eliza már ébredezett, ezért odamentem hozzá, és leültem az ágy szélére.
- Hazamegyek Lau, rosszul érzem magam. - mondta, és tényleg láttam, hogy elfehéredett az arca.
- Okés, hazakísérjelek? - simogattam meg a takaró alól kilógó karját.
- Nem kell, köszi, már jön értem anyu. Előbb hívtam. - ült fel. - Kérhetek valami ruhát? Kölcsönbe.
- Persze, válassz valamit. - mutattam a gardróbom felé. - Mág ehet Gáborral is találkozol, meg a tesójával.
- Mert? - hallottam a hangját a gardróbból.
- Hamarosan itt lesznek. - mosolyodtam el.
Elo felöltözött, és még az előtt elment, hogy Gáborék jöttek volna. Szegény tényleg nagyon rosszul volt, az anyukája már a ház előtt várta őt, felvette, és már ott se voltak. Úgy gondoltam visszamegyek a házba, még megfésülködök, elkészülök, mire jönnek Gáborék, de amikor indultam volna be, láttam, hogy éppen jönnek ki a kapun.
- Szia, kicsim. - jött felém Gábor édes mosolyával, majd egy hosszas csókkal köszöntött.
- Sziasztok. - mosolyogtam rájuk.
Zolika is adott nekem arcra puszit, majd bementünk a házba.
- Anyu megjöttek. - kiáltottam legelöl menve.
- Hát sziasztok. - jött ki anyu a hálóból.
- Csókolom. - köszönt aranyosan Zolika.
- Szóval te vagy a híres Zolika. - mosolygott rá anyu, majd kezet nyújtott. - Szia. - kezet ráztak.
- Menj csak, Sára fent van. - simítottam meg Zolika hátát, mire alsó ajkába harapva bólintott, majd elindult felfelé.
Anyut lent hagytuk, és mi is felmentünk a szobámba Gáborral.
A teraszhoz léptem, és kinyitottam az ajtót, hogy egy kis friss levegő jöjjön be.
- Hú. - fújtam ki a levegőt, és becsukott szemmel élveztem a friss szellőt. Karokat éreztem a derekam körül, elmosolyodtam, majd ráraktam a kezem Gábor derekam körül pihenő kézfejére. Belepuszilt a nyakamba, amitől összerezzentem, és halk kuncogás hagyta el számat. Gábor maga felé fordított, majd vadul csókolni kezdett. Hajába túrva éreztem, hogy haja frissen mosott, ujjaim csak úgy siklottak haja között. Gábor felkapott, és megpörgetve ledobott az ágyra. Kajául rám mosolygott, mire felnevettem. Gábor fölém mászott, és úgy csókolt tovább, kezei a fejem mellett pihentek. Amikor abba hagyta a vad csókolást, mellém vágódott, és gyönyörű szemeivel engem nézett. Felé fordultam, így szemezni kezdtünk.
- Olyan gyönyörű vagy. - mosolyogta a szavakat suttogva, miközben a hajamat birizgálta. Elmosolyodtam, és megsimítottam az arcát, mire közelebb húzott magához, és gyengéden megcsókolt.
- Szeretlek, Laura. - mondta halkan, úgy hogy csak én halljam, mintha azt akarná ezzel jelezni, hogy ez senki másra nem tartozik csak rám és rá.
- Szeretlek, Gábor. - suttogtam vissza, és szorosan a mellkasához bújtam. Átölelt, és a hátamat simogatta, én meg kezemmel a derekén összegyűrődött pólót birizgáltam.
- Le akarod venni rólam? - kérdezte, és hallottam, hogy vigyorog, én meg hangosan felkacagtam.
- Tudom, ha rajtad múlna, már rég nem lenne rajtad. - mondtam nevetve.
- De tudod, hogy ehhez ketten kellenek. - tolt el magától, és mélyen a szemembe nézett.
- Tudom, de én.. - kezdtem, de Gábor tudta mit akarok mondani, ezért félbeszakított.
- Tudom, Laura. Ne kezdj bele. Megmondtam, hogy várok rád, és tartom a szavam. Nem hagylak el csak azért, mert te még nem akarod ezt. Azt mondtam várok, és várok is, amíg azt nem mondod, hogy oké. - igazította a fülem mögé a halántékomnál lógó hajtincsemet.
- Nálad jobb nincsen az egész világon. - szakadt ki belőlem teljesen őszintén.
- Akkor én vagyok a legszerencsésebb, hogy enyém lehet a világ legtökéletesebb lánya, és még én is vagyok a legjobb fiú az egész világon. - mondta, én pedig felnevettem. - Elárulok egy titkot. Imádom, ha nevetsz. - elmosolyodtam.
- Én is mondok egy titkot. Ez a nevetés csak akkor van, ha veled vagyok. - Gábor is elmosolyodott, majd újra megcsókolt.
Gáborral beszélgettünk egymást nézve, aztán valamikor elaludhattunk, mert amikor felkeltem, Gábor mellettem feküdt, már az ablak felé fordulva. Mosolyogva pásztáztam, hogy ténylegesen alszik, majd amikor felálltam, és az ajtó felé igyekeztem, meglepetten ért Gábor érdes, álmos hangja.
- Hova mész? - nyöszörögte.
- Csak megnézem Sáráékat, aludj nyugodtan. - néztem vissza mosolyogva a még mindig mozdulatlan Gáborra.
Gábor nem válaszolt, így kimentem, és egyenesen Sára szobája felé vettem az irányt. Bekopogtam, majd egy "Gyere be" után be is nyitottam.
- Szia Lau. - köszönt vidáman Sára. A látvány, ami fogadott, mosolyt csalt az arcomra. Ott ültek a szoba közepén lévő szőnyegen, és kirakóztak.
- Zolika már lassan 7 óra, haza kellene menned. - húztam el a számat.
- Gábor? - nézett fel rám a 100 egy kis kutyás puzzle-ből.
- Elaludt, átviszlek, aztán majd megy Gábor is, ha felkelt. A szüleid már otthon vannak, láttam a kocsit a ház előtt.
- Oké.. - mondta szomorúan, majd Sárára nézett, aki ugyancsak bánatos fejjel nézett vissza rá, megölelték egymást, majd megígérték, hogy még mindenképp találkoznak, aztán már Zolikával kint is voltam a házuk előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése