Egy lány valami elképesztő oknál fogva rettentően tud örülni, ha valami egyedit, és felbecsülhetetlent, utánozhatatlant lát. Épp ilyet láttam meg én is.
-Azok ott ékszerek?-mutattam a távolba, ahol egy néni ült magányosan, előtte egy asztal, tele pakolva csecsebecsékkel.
Azonnal megrohamoztuk, de erre sajnos mások is felfigyeltek, viszont hamar el is mentek, amikor rájöttek, hogy csak fából készültek találhatók itt, és semmi értékes arany, ezüst.
-Mennyibe kerülnek?-kezdtem kérdezgetni az öreg hölgyet.
-Attól függ melyiket szeretné kisasszony.-állt fel nehezen a néni a székéből, amiben már biztosan régóta ülhetett.
-A nyakláncokat nézegettem. De lehet karkötő, nem tudom még.-vonogattam a vállam.
-Itt vannak az ártáblák.-mutatott rájuk a néni.
-Ó, nem is láttam, köszönöm szépen.-mosolyogtam.
Végül én vettem nyakláncot, karkötőt, egyben volt, ilyen szett vagy micsoda.
Elizának nem igazán nyerték el a tetszésüket, de azért vett egy karkötőt.
-Ezeket ön készítette?-kérdeztem a nénit, amikor már kifizettem, és kezemben tartottam az ékszereket.
-Igen, magam csiszoltam, faragtam.-bólintott a néni.
-Ügyes munka.
-Köszönöm.-mosolygott vissza a néni rám.
-Köszönjük szépen, csókolom.-köszöntem el, majd vissza indultunk.
Felmentünk volna a terembe, de addigra már mások mentek oda, így keresnünk kellett egy másikat.
Arra gondoltunk megnézzük a termünket, és tádá' üres volt, tehát bementünk. Én levágtam magam a helyemre, és azonnal a megszerzett nyakláncot kezdtem nézegetni.
-Nem is tudják mit vesztettek azok, akik nem jöttek oda.-vigyorogtam győztesen.
-Azért annyira nem nagy cucc.-vont vállat El.
-Mi?? Mert te tudsz ilyet csinálni?
-Nem, de azért egy ezüst, vagy akár egy bizsu cuccnak jobban örültem volna.
-Nekem ez is tetszik.
-Wiggle?-kezdte nyomkodni a telefonját El, és még bólintani sem volt időm, már benyomta Jason Derulo-Wiggle című számát.
-De imádom.-mosolyogtam El-re.
-Dance?-kérdezte, én meg bólintva felálltam, és a teremben táncolni kezdtünk. Erre csinálunk most koreográfiát, szóval jó volt egyszerre mozogni :)
Meglepetésemre egyszer csak Gábor termett mellettünk, és táncolni kezdett velünk. Teljesen új felállást csináltunk, de jó volt, összhangban voltunk. Szinte tökéletesek voltak a helyezkedések, a ritmus, a mozdulatok, egyenesen WOW.
-Azta'.-ámult a zene végén El, majd a telefonjához lépve kinyomta a következő zenét.
-Durva.-nevetett fel Gábor.
-Pacsi!-tartotta El a kezét, mire mindketten belecsaptunk, és ahogy Gábor és a kezem összeért, éreztem valami megnyugvást magamban, hogy újra itt van velem...Fura ez, de ezek szerint nem csak nekem, mert Gábor is azonnal rám nézett, és szerintem ugyanarra gondolhattunk. Hogy ez így nem mehet tovább.
Eleget szenvedtem már fiúk miatt, az elmúlt kevés időben, holott szerintem nem ezt érdemlem. Hanem egy jó kapcsolatot, egy olyan fiúval, aki szeret és megbecsül. Lehet Gábor az, aki már régóta tetszik, csak eddig nem vettem észre? Igen, szerintem igen.
Gyorsan, úgy, hogy El ne lássa küldtem egy SMS-t, majd halkan figyeltem, ahogy Gábor előveszi a telefonját, megnyitja az üzenetet, és rám mered. Bólintottam, és halványan elmosolyodtam, majd Gábort néztem, ahogy mosolyogva nekem pötyög.
Ezt írtam neki: "ez igy nem oke beszelnunk kellene!" Igen, telefonon rettentő lusta vagyok ékezetet írni.
A telefonom rezgett, és azt néztem, hogy El-nek fel sem tűnt, hogy mi talán egymással beszélgetünk.
Ezt írta: "benne vagyok. mikor, hol?"
Fel sem nézve visszaírtam: "ez a vacak vasar utan bent maradok, mondom elizanak es akkor tudunk beszelni.oke?"
Felnéztem, és figyeltem, ahogy El csendben a telefonját babrálja, és fel sem tűnik neki semmi sem.
Hirtelen Gáborra néztem, aki éppen ekkor írhatott vissza, mert már rezgett is a telefonom.
Ezt írta: "nekem oke. El?"
Visszaírtam: "nemtudom xd"
Írt: "akkor a vasar utan varlak a suli elott :)"
Írtam: "rendben :)"
Írt: "hianyzol mar. most odamennek megolelni ha nem lenne itt El. bar lehet az sem tunne fel neki"
Írtam: "en mar azon sem lepodnek meg:D"
Írt: "na megyek, nem zavarlak titeket. bar látom jol elvagytok:'D"
Írtam: "haha:D oke akkor majd beszelunk"
Ekkor Gábor, amint elolvasta az üzenetet szólt, hogy megy, és már ki is ment a teremből. Hirtelen felindulásból mondtam El-nek, hogy kimegyek a mosdóba azonnal jövök, és Gábor után szaladtam.
-Várj!-kiáltottam utána.
-Már másodjára szaladsz utánam.-mondta nevetve,miközben megállt, hogy engem bevárjon.
-Megesik.-vontam meg a vállam.
-Igen?-kérdezte jelezve, hogy miért szaladtam utána.
-Ne menj el.-ráztam meg a fejem.
-Hová?
-Sehova. Maradj ott velünk.
-Miért?-kérdezte meglepetten, de láttam a szája sarkában megjelenő nevető ráncot.
-Mert...Mert jobban szeretném, ha ott lennél velünk. Te sem unatkoznál.
-Mennem kell, anyumhoz indultam amúgy. De sietek vissza.-fogta meg a csuklóm kedvesen, mire elmosolyodtam.
-És a vásár?
-Amúgy is ellógtam volna, így meg legalább igazolja.-mondta, mire felnevettem.-Gyönyörű vagy ha nevetsz.-mosolygott rám, mire lábujjhegyre álltam, és adtam egy apró csókot a szájára.-Hiányoztál.-ölelt át szorosan.
-Ott jön anyukád.-mosolyogtam a válla felett, és egy női alakot láttam közeledni, aki az anyukája volt.
-Jó legyél, sietek.-mosolygott rám, majd megsimítva az arcom adott egy gyors csókot, és az anyukájához sietett. Intettem egyet az anyukájának, aki mosolyogva visszaintegetett, majd kimentek az épületből.
Én visszamentem Elo-hoz, aki a terem ajtóban már várt rám.
-Igen?-húztam fel a szemöldököm Elo-ra nézve, aki karba font kézzel állt, és nem engedett be.
-Jól láttam, amit láttam?-vigyorgott rám.
-Hogy kijöttem a mosdóból? Igen, jól.-bólintottam, de persze tudom mit látott..
-Jajj, ne játszd már magad Lo!-szólt rám nevetve, mire felsikoltottam.
-Igeeeeen! Jól láttad El, és szétvet a boldogsááág!-ugráltam.
-Úúúú,de hogyan, vagy mikor?-vigyorgott rám folyamatosan.
-Tegnap.-vigyorogtam.
-Wáááááá!-sikoltozott.
-Lányok, ti mit kerestek itt?-jött be maga az igazgató asszony, feltételezem a hangos jókedvünkre.
-Bocsánat, halkan leszünk.-húztam be a nyakam.
-Komolyan beszéltek? Nyomás az udvarra!-mutatott mérgesen a tanár nő.
Lehajtott fejjel baktattunk csendben lefelé, mögöttünk a tanár nővel.
Az udvaron alig voltak amikor leértünk, s ez biztosan a tanár nőnek is feltűnt valamelyest. ugyanis arról kezdett karattyolni nekünk, hogy ő intézi nekünk a tanítás nélküli napokat, semmit nem kell csinálnunk, hiszen csak egy piac, és még erre sem vagyunk képesek, blablabla...
-De tanár nő, mi voltunk lent. Pont rossz embereket tetszett tetten érni. Mi voltunk lent, vettünk is dolgokat, csak felmentünk, hogy együnk valamit.-próbáltam magunkat kihúzni a pácból.
-Valóban?-húzta fel vastag, de gondosan kiszedett szemöldökét.
-Igen.-bólogattunk, majd felmutattok a megvásárolt termékeinket.
-Rendben van, akkor elnézést kérek kirohanásomért.-szabadkozott.
-Ne vegye a szívére tanár nő. Hiszen nem tudhatta.-puhatolóztam kicsit.-Akkor visszamehetünk?
-Persze menjetek nyugodtan, és még egyszer elnézést, hogy úgy leordítottalak benneteket.-sajnálkozott ismét.
-Semmi gond tanár nő, viszlát!-intettünk, majd besiettünk a suliba.
-Whoa, Lo, ez nem volt semmi!-bámult rám kitágult szemekkel drága barátnőm, aki csupán csak állt mellettem a történtek közben, és minden szavamra bólintott.
-Így kell ezt.-vetettem hátra büszkén a hajam, miközben már a lépcsőn mentünk fel.
A terembe visszaérve folytattuk azt, ahol abbahagytuk. Gábornál.
-Szóval akkor mi is történt?-kezdte suttogva, hogy még egyszer ne törjenek ránk, én meg halkan felnevettem, és csendben elkezdtem mesélni neki a tegnapi napot...
***
A vásár lassan a vége felé közeledett, így Elizával fogtuk magunkat, és elindultunk lefelé.
-Szóval akkor most együtt vagytok?-mosolygott rám El.
-Hát..Igazából nem tudom még. De azt hiszem, igen.-bólintottam boldogan, majd kilöktem a bejárati ajtót magam előtt, és ahogy megéreztem a friss levegőt éreztem, hogy teljesen átjár a boldogság.
Igen, ez kb 3 másodpercig tartott, ugyanis éppen, hogy kiértünk, máris megpillantottam azt a személyt, aki talán eddigi életemben a legrosszabbat tette velem.
-Beszélhetnénk?-lépett hozzánk Ádám.
-Nem.-mondtam egyszerűen.
-Szóval most nem tudott fogadni a pszichológus?-kérdezte szarkasztikusan Eliza, mire halkan felnevettem, Ádámnak meg azt hiszem felforrt a feje.
-Ez a liba megint itt van?-mutatott El-re.
-Hogy nevezted?-húztam fel a szemöldököm.
-Oké, bocs, csak már idegesít.
-Ez durva volt.-jegyeztem meg a liba kijelentésére.
-Jó, elnézést, kicsúszott a számon.
-Egyre mélyebben vagy már Ádám. Én vigyáznék mit mondok, mert a pokolba nem hiszem, hogy befér egy ekkora állat.-El igazán szarkasztikus kedvében van, aminek én nagyon örülök, Ádám meg talán ebbe fog belehalni :D
-Befognád, kérlek?-szólt rá ingerülten Ádám.
-Nem.-mondta El nyugodt hangnemben.
-Szóval beszélhetnénk? Kettesben.-címezte a kettesben kijelentést El-nek.
-Nem.-mondta El helyettem, hasonlóan nyugodt hangon.
-Ki kérdezett?
-Te.
-De nem hozzád beszéltem.
-De akihez beszéltél, annak már nem érdemled meg a válaszát.-védett meg El.
-Egy utolsó beszélgetés még belefér azt hiszem.-nézett felváltva hol rám, hol Elizára Ádám. Inkább lehajtottam a fejem, és a cipőmet bámultam, minthogy többet Ádám szemébe nézzek.
-Szerintem már most sem kellene itt lennünk.-ragadta meg a kezem Eliza, és magával rántott.
-Nem neked kellene eldöntened, hogy mit tegyen Laura.-szólt utánunk, mire Eliza megtorpant, és hátrafordult.
-Szerintem neked meg nem kellene élned se. Tudod örülök, hogy Laura befejezte veled a dolgokat, mert úgy érzem rossz hatással voltál rá. Sose bírtalak úgy, mint akár mondjuk Gábort. Na ő jó fej, és megérdemli Laurát, ami rólad nem mondható el. Te választottad ezt magadnak, idd a levét, rohadék.-mondta meg a magáét Ádámnak El.
-És te ezt nevezed igaz barátnak?-nézett El-re Ádám felhúzott szemöldökkel.-Kijelented, hogy nem bírtad a volt pasiját, de közben mindig nyaliztál, hogy "Jajj Lau, milyen jó fej, ez az Ádám!". Szerintem szánalmas vagy, és inkább ásnád el magad, minthogy Laurával foglalkozol. Laura te meg ahelyett, hogy mellettem állnál, őt véded, az ő pártját fogod. Mert ki ő neked? Jajj, öri bari, blablabla..-nézett unalmas arckifejezéssel az égre.-A kapcsolatunk másról sem szólt, csak, hogy te most nem érsz rá, mert Elizával mentek ide-oda. Amikor velem voltál, az vagy kevés idő volt, vagy róla beszéltél.-vetette oda.
-Ez nem így volt!-lábadt könnybe a szemem.-Szinte tökéletes barátnő voltam, ezt te mondtad!
-Azért mondtam, mert ezt akartad hallani.-mondta ki, nekem meg összeszorult mindenem.
-Ha ezt most komolyan mondod, nem is értem miért voltál velem addig ameddig.
-Addig a kis időre gondolsz, amit veled szenvedtem át?-húzta fel a szemöldökét, én meg elbőgtem magam.-Félreismertelek, és erre akkor jöttem rá, amikor elmondtam, hogy más lány után nézelődtem, és nem tettél semmi forradalmit. Csak kiabáltál velem.
-Arra vártál, hogy megveregessem a vállad, hogy "Ó, köszönöm, hogy megcsaltál, ügyes vagy!"
-Nem, hanem valami olyanra, amitől azt érzem melletted a helyem, és én vagyok a rohadék, amiért rosszat tettem veled.
-Ha igazán szerettél volna ezt akkor kellett volna érezned, amikor megtetted.
-De nem éreztem.-rázta meg a fejét, belőlem meg előtört a keserű sírás. Senki nem volt már a környéken sem, még jóval a vásár előtt elhúztak onnan.
-Akkor sosem szerettél igazán.
-Ezt nem mondom, mert az elején szerettelek. Amikor vártam rád, türelmesen, mindent megtettem volna érted. De te észre sem vettél.
-Mert csak egy srác voltál, akitől fagyit vettem.
-Számodra csak egy srác, de számomra már akkor te jelentetted a jövőt. Emlékszel, amikor a szobádban beszélgettünk erről? Azt hittem megmaradt benned.
-Megmaradt, de amióta ilyen vagy velem, próbálok elfelejteni minden veled kapcsolatos dolgot.
-Akkor ezek szerint nem jelentett annyit neked ez az egész.
-Ezt hogy érted?
-Vége lett, tehát nem jelentett annyit.
-Úgy érted az én hibám, amiért vége lett?-csodálkoztam.
-Értsd ahogy akarod, de tudd, ha akkor teszel valamit, amitől úgy érzem mindennél fontosabb vagy nekem, akkor még mindig együtt lennénk, mert soha nem engedtelek volna el magam mellől.
-Ez hihető azok után, amit most a fejemhez vágtál.-ráztam meg a fejem sajnálkozóan.
-Az egész kapcsolatunk alatt éreztem rajtad a kételyt, és a bizalmatlanságot. Nem voltam biztos semmiben. Úgy még nem is voltunk együtt, és bántott, hogy nem tudok biztosat.
-Tehát azt mondod, ha lefeküdtem volna veled azonnal az elején, mert azért valljuk be olyan sokat nem voltunk együtt, két hét rohadt kevés idő, akkor most még együtt lennénk, és nem lenne semmi baj?
-Ezt.-bólintott.
-Te taplóbb vagy, mint gondoltam.-tártam szét a karom tehetetlenül.-Tehát te nem is érzed magad hibásnak?
-De, persze, hogy én is hibás vagyok, de ha te nem hisztizel be azonnal, és mutatsz valamifajta reményt nekem, akkor most nem lennénk itt.
-Kezdjük ott, hogy ha nem nézel a csaj után, most nem tartanánk itt.
-Férfiból vagyok, a nemem kötelez.
-Nem erre kötelez, hanem arra, hogy légy hű önmagadhoz, a nemedhez akár, de a barátnődet ne hagyd ott, ha szereted.
-Ha szereted...
-Most megint azzal jössz, hogy nem is szerettél?-gyűltek össze megint a könnyeim?
-Te mondtad, hogy két hét nem sok idő.
-De én arra értettem, hogy nem kell azonnal az elején lefeküdnünk, de én már akkor jobban szerettelek bárminél.
-Ennek már sajnos semmi jelentősége.
-Szerintem se.-töröltem meg a szemem.-Itt befejeztem veled. Mindent.
-örülök, hogy megbeszéltük, ezt akartam tudni.
-Te nem is azért jöttél, hogy megbeszéld velem, hogy tudd végleg szakítottam-e veled?-esett le az állam teljesen.
-Szerintem ezen már nincs mit beszélni. Azt akarom még mondani, hogy elköltözünk, szóval lehet soha többet nem látsz.
-Ennek igazán örülök.-töröltem le sokadszorra a szemem.
-Az én döntésem volt, hogy menjünk, el akarok már innen takarodni.
-Jól döntöttél.-bólintottam könnyes szemmel.
-Magam mögött hagyok mindent. Azt is, aki valamikor a mindent jelentette számomra.
-Gondolom az lennék én.
-Igen.-bólintott.-De már nem vagyunk együtt, így gond nélkül elmehetek innen.
-Menj csak.-tártam szét a karom.
-Így visszagondolva úgy érzem sok volt veled ez a két hét.-erre nem tudtam mit mondani már, nem akartam, hogy tovább alázzon, így inkább kitört sírással lehajtottam a fejem.
-A szánalom szó téged illet, és nem értem miért vagyunk még mindig itt, már rég nem kellene veled foglalkoznunk.-rázta meg a fejét El.
-De itt vagytok, mert érdekellek titeket.-mondta Ádám gúnyos mosollyal.
-Hidd el, a legkevésbé sem.
-Ugyan.-legyintett Ádám.
-Van az a mondás, hogy ha egy lány már nem sír utánad, az azt jelenti, hogy valaki más már megnevettette.
-Ki lenne az, akit Laura szeret annyira, hogy elfeled engem?-kérdezte egoistán Ádám, mire felemeltem a fejem, és így szóltam:
-Gábor.-mondta kissé rekedtes hangon, a sok hallgatás után. Mivel Ádám nem szólt semmit, csak megrökönyödve állt ott, gondoltuk már nincs más mondani valója, így elindultunk hazafelé.
Kissé szorongva, de egyben megkönnyebbülten baktattam hazafelé.
-Jól vagy?-simította meg a karomat El.
-Nem.-ráztam meg a fejem.-Tudod milyen szar, ha a fejedhez vágják, hogy az egész kapcsolat alatt te voltál a szar, te tehetsz mindenről, és még csak nem is szerettek igazán? Hogy egy hatalmas átverés volt minden, és totál megaláztak?
-Próbálj megnyugodni.-állított meg, és szorosan megölelt, amitől csak jobban potyogni kezdtek a könnyeim.
