64.rész-Próba vége, irány haza

Az élet már csak ilyen..Egyszer boldog vagy, és önfeledten örülsz az életnek, aztán pedig jön a vihar és elsöpör a felszínről, a földbe döngöl, majd felszed és összegyűr, aztán ezt újra, s újra. Eltapos, akárcsak egy bogarat. Ilyen ez...Bárcsak ne lennék törékeny bogár ebben a durva világban..Bárcsak.
Bemelegítés után Ati a magnóhoz lépett, leállította a zenét, majd így szólt.
-A következő a helyzet.-kezdte felénk fordulva.-Mivel a múltkori fellépésünk olyan jól sikeredett, újra hívtak minket.-mondta mosollyal arcán, mire hangos tapsba törtünk ki.-Igen, ez remek hír valóban. A következő kérdésem lenne. Fel tud készülni mindenki, ott tud lenni a fellépésen, és 110%-ot tud beleadni, vagy csak pár ember legyen, akik ott tudnak lenni. Mert akkor úgy kell csinálni a táncokat.
-Mikor lenne a fellépés?-hallatszott egy lány hang a tömegből.
-Három hét múlva. Sok időnek tűnik, de kicsit sem az, ha a próbák számát nézed.
-Ez igaz. Heti 1-2 próba esetleg.-mondtam.
-Jobb esetben 1-2.-nézett rám Ati.-A három hét alatt talán 1-2 lesz inkább az olyan alkalom, amikor mindenki itt lesz.-húzta el a száját.
-Ez igaz..-sóhajtottam.
-Akkor mi legyen?-nézett rajtunk végig Ati.
-Benne vagyok.emelte a magasba Gábor a kezét.
-Kösz.-pacsizott le vele Ati.
-Én is.-emeltem fel én is a kezem. Nem Gábor miatt...Amúgy is fellépnék, ha ő nem jönne...
-Kösz.-ölelt át fél karral.
-Én is!-csatlakozott Eliza, mire Ati mosollyal arcán megborzolta a fejét.
-Kösz tökmag.-mondta, mire felnevettünk. Ja, hát igen..Eliza elég kicsi Atihoz képest, ezért tökmagnak hívja :D Tök aranyos.
Egyre többen lettünk, mire végül mind felemelt kezekkel álltunk.
-Na ezt nyomatom instára'.-állt velünk szemben Ati a telefonját tartva felénk, és már el is lőtt egy képet, rakta fel instagramra.-Kinek van instagram-ja?-nézett körbe, mire többen felraktuk a kezünket.-Kövessetek be és megjelöllek titeket rajta.-mosolyodott el.
-Mivel lépnénk fel?-kérdeztem amíg még eszemben volt a kérdés.
-Egy balett-re gondoltam.-mondta ki Ati, mire mind többen a szájukat húzták, én meg úgy álltam ott, mint egy darab fa.
-Tess..sék?-dadogtam.
-Tudom, hogy neked ez most nehéz lépés...De téged gondoltalak "főszereplőnek"-mutogatott.-Hiszen te táncoltad már ezt a féle balettot, és elég ügyes is vagy benne.
-Köszönöm szépen a lehetőséget, de nem hiszem, hogy élek vele. Utoljára ezer éve balettoztam.
-Meg a múltkor.-szólalt meg Gábor, mire rá meredtem, majd hosszan gondolkodás után eszembe jutott, hogy ő múltkor látott engem balettozni.
-Igen, meg a múltkor..De az csak hülyeség volt. Semmi komoly nem volt benne.-magyaráztam ki magamnak.
-Hagyjuk már, tökéletes volt.-legyintett Gábor, mire elpirultan néztem rá. Tökéletes?!
-Az azért túlzás..-nevettem fel kínosan.
-Akkor mutass valamit.-tárta szét a karját Gábor.
-Ne..-ráztam a fejem komolyan.
-Ez nem is rossz ötlet. Mutasd mit tudsz csoda bogár.-mondta valaki a tömegből, gúnnyal és rossz indulattal hangjában. Itt szólt volna közbe elsőnek Eliza, de neki el kellett mennie, az anyukája hívta, hogy mennek valahova.
-Akinek valami hozzáfűznivalója van, és egyéb megjegyzése az mehet hazafelé, ilyenekre nincs szükségem, kösz.-nézett Ati a srácra.-Mutasd.-mosolygott rám Ati, majd a hifihez lépett és benyomott egy zenét a 'lassú' mappából. John Legend-All Of Me című száma csendült fel, mire először csak álltam ott és a többieket néztem. Aztán Gáborra néztem, aki bátorítóan mosolygott rám, és egyszer csak megmozdult a kezem..Majd a lábam, és így tovább. Szinte teljesen magától, és megmagyarázhatatlan okból. Talán Gábor mosolya miatt? Lehet..És?!
Miközben táncolok, és amit érzek közben, azt szavakkal nem lehet leírni. Leírhatatlan, és elmondhatatlan egy érzés. Megmagyarázhatatlan erő uralkodott el rajtam, és úgy mozogtak a végtagjaim, mint már nagyon régen sem, talán. Talán az volt az oka, hogy beszólt a srác? A megfelelni akarás? Az, hogy megmutassam tudok valamit, és nem csak úgy mondják. A szerepelni akarás? Nem, az biztosan nem..Sose voltam olyan, egomán állat. Egyszerűen csak kaptam elég bátorítást, és elkezdtem a varázslatot.
A zenének vége lett, csendben álltam, és Atit néztem, aki mosolygva, egy helyben állva nézett rám, majd felnevetett, és hozzám lépve szorosan megölelt.
-Értitek már?-engedett el, és a többiek felé lépett.-Ezért mondom, hogy csodabogár, meg hogy remek táncos. Nem csak úgy, mert éppen jóban vagyunk. Nem mondanám neki, ha nem így lenne.  Ha ebben kételkedik még valaki, az kérem most jelezze, vagy hallgasson örökké.
 -Ez egy gyönyörű szám.-jegyeztem meg halkan, mire Ati mosolyogva nézett rám.
-Nem szereted, ha dicsérnek?
-Nem az, hogy nem szeretem, csak kicsit feszengve érzem magam a többiek miatt..De hagyjunk most engem. Ez egy csodaszép zene.
-Egy szerelmes zene.-mosolyodott el Ati.
-Nem így értettem..-szinte nyögtem a hangokat, nehezemre esett a beszéd.
-De gondoltál rá.-szólt közbe Gábor is.
-Eszemben sem volt.-ráztam a fejem. Mindenki engem nézett, kicsit zavarban voltam, hogy a szerelmi életemet feszegetjük mindenki előtt.
-Semmi gond nincs ezzel.-mondta Ati kedvesen.
-Komolyan nem gondoltam rá.-kezdtem hátrálni. Mindenki közelebb lépett hozzám, kezdtek összenyomni. Vagyis úgy éreztem szűkül minden körülöttem.
-Laura, mi baj?-simította meg Ati a karom, mire a kezére meredtem.
-Semmi, csak..-szipogtam, majd nem bírtam tovább, és sírva kirohantam a teremből, a mosdóig meg sem álltam. kicsaptam az ajtót, és a fal mellé kuporodva eresztettem ki magamból a bánatomat.
Az egyik lány jött utánam, mivel ugye Eliza hazament. Nem tudom hogy hívják, hol lakik, egyáltalán ki ő, de kedves volt, mert utánam rohant, és vigasztalni kezdett.
-Minden rendben van?-guggolt le elém és óvatosan megsimította a karom.
-Nem.-emeltem fel térdemről a fejem.
-Mi történt?-kérdezte.
-Nem szeretném most ezt...-ráztam a fejem.
-Megértelek, hiszen nem is ismersz. De kicsit csak jobb lenne, ha pár dolgot elmondanál valakinek.
-Akinek elmondanám, most sajnos nincs itt. De mondhatok pár dolgot...-kezdtem bele a hosszas szövegelésembe. Elmondtam, hogy egy fiú miatt vagyok szomorú, akinek tetszettem, szeretett, de eldobtam magamtól egy másik fiú miatt, akiről azt hittem szeret, de mégsem. Hogy végig hazugságban éltem, azt hittem szeret a szerelmem. Hogy milyen nehéz most nekem, most szakítottak velem, s nincs senkim a legjobb barátnőmön kívül. A tesóm kicsi még, anyukám napi 12 órában dolgozik, apukámat örülök, ha reggelente látom, mert ő is dolgozik, hogy megélhessünk. Elmondtam, hogy úgy érzem szerelmes vagyok, csak nem tudom kibe. Itt felnevetett a lány, de mondtam, hogy koránt sem vicc volt. Érzem, hogy valaki iránt szorosabban kötődök, de nem tudom ki is az valójában. Gábor? Talán még mindig Ádám? Vagy esetlegesen mindkettő? Fogalmam sincs...Nevet nem mondtam. Sehol.
-Uhh.-csak ennyit mondott. Hát igen...Én se mondhattam volna jobban.
-Durva.-töröltem le az arcom, és felálltam, hogy meg is mossam gyorsan, amíg az arcomra nem szárad a szempilla spirál.
-Jobb most, hogy elmondtad?-mosolygott rám kedvesen.
-Kicsivel tényleg jobb lett.-mosolyogtam vissza rá a tükrön át.
-Gondolom direkt nem mondtad, hogy kiről van szó.
-Igen...
-Nem erőltetem. Te tudod.
-Kösz.-néztem rá hálás mosollyal.
-Én már tudom a neved, mivel Ati elég sokat emleget. De te gondolom még nem tudom az enyém.-mondta, mire megráztam a fejem, és a törlő papíros dobozhoz léptem.-Hát akkor szia, Viki vagyok.-nyújtott kezet kedvesen.
-Laura.-nyújtottam én is kezet neki.
Mosollyal arcomon léptem ki a mosdóból.
-Bejelölhetlek Facebook-on.-kérdezte.
-Persze, örülnék neki.-mosolyogtam.
-Rendben, akkor majd este lesz egy ismerősnek jelölésed.
-Már izgatottan várom.-mondtam, majd felnevettünk.
Amikor beléptem a terembe, mellettem Vikivel, mindenki ránk meredt. Megálltam az ajtóban, és komolyan néztem a társaságra.
-Minden rendben van?-sietett hozzám Ati.
-Igen, kösz.-hajtottam le a fejem, és a cuccomhoz mentem.
-Akkor folytassuk emberek.-tapsolt kettőt Ati, és folytatódott is a próba. Lesiettem én is, és beálltam. Leghátra.
Ati rám nézett, és szemkontaktussal kérdezte, hogy nem-e megyek előre, mire megráztam a fejem. nekem mára ennyi pont elég volt a népszerűségből.
-Egy, két, há', és...-számolt vissza Ati, majd mind a koreográfiába kezdtünk, amit még a múltkor raktunk össze a fellépésre, de mivel csak én és Gábor mentünk, így nem volt rá szükség. Most felhasználjuk.

***

A próba végén felszaladtam gyorsan a cuccomért, és még a többiek előtt kisiettem. Általában én maradok utolsónak Elizával, de most semmi kedvem nem volt Gáborral kimenni, hiszen azt mondta meg vár. Nem akartam most még az ő problémáját és hallgatni. Elég nekem a sajátom.
Viszont, ezek szerint ő is sietni akart, ugyanis ahogy kiléptem a suliból, és elérkeztem a zebrához már utánam is kiabált, és mivel kevesen voltak már az utcán, tisztán hallottam a "Laura!" megszólítást. Hirtelen, nem gondolkodva megfordultam, és amint megláttam Gábort nem érdekelt, már mentem is tovább.
Olvass zenével----->https://www.youtube.com/watch?v=HWhblf8DsCY
-Várj már meg, kérlek!-hallottam futó lépteit.
-Ne gyere utánam.-kiabáltam.
-Várj már!-ért be végül.
-Mit akarsz?-álltam meg hirtelen.-Nem volt elég a próbán beégetned, még a nyílt utcán is erre vágysz? Hát tessék csak.-tártam szét a karom.-Kezdj bele!
-Fejezd már be, nem cikizni akarlak, te buta.
-Szóval már buta is vagyok?! Hát ez remek.-csaptam kezem a combomhoz és tovább indultam.
-Na jó, ebből elég volt!-ragadta meg a vállam és visszarántott.-Állj meg!-fordított maga felé. Szinte meg rettentem, ahogy az eltökélt szemeit megláttam.-Elegem van belőle, hogy kerülsz, és nem akarsz velem beszélni! Meg kell hallgatnod, és nem érdekel hogy kell ezt megtennem, hogy rám figyelj, de megteszek bármit. Szóval egyszerűbb ha itt maradsz.-köpni nyelni nem tudtam.-Nem akarlak bántani. Tudom, ezzel már elkéstem, de komolyan gondolom. Amit érzek Laura...Azt nem lehet szavakba önteni. Szeretlek, de valahogy érzem, hogy nem működne. De érzem, hogy leszarom, mert nagyon szeretlek! Hatalmas balfék voltam, amikor úgy gondoltam nem kellesz nekem. Tévedtem, hatalmasat. Amikor megcsókoltalak életem legszebb pár másodperce volt. Többször is megtenném, de nem lehet. Akkor azért nem lehetett, mert volt valakid, most azért, mert ki nem állhatsz engem. Persze tökre érthető okból. Szeretném visszapörgetni az időt, és újra, megfontolva dönteni. Jobb lenne minden, de talán most nem lennénk itt. Talán éppen kézen fogva sétálnánk egy nyugis parkban, vagy éppen egy moziba ülnénk, vagy bárhol máshol, csak együtt. De ehelyett most itt állunk, távol egymástól. Rettentően bánt amit tettem...Nem volt helyes, már belátom. Megbántottalak, sírtál miattam, szomorú voltál, én meg egy idióta. Sajnálom, és mindent helyre szeretnék tenni. Bármit megteszek, hogy újra boldog legyél. Ha kell, itt hagylak, és eltűnök az életedből. Az lesz, amit te szeretnél. Itt hagyok mindent, és új életet kezdek. Úgy neked is jó lesz.-fejezte be mondandóját, majd csak azt láttam, hogy elindul, és bekanyarodik az utcába.
Ennyire szeretne? Elmenne csak azért, mert azt hiszi nekem az a jó? És Ádám? Ő mit tett velem? Talán még durvábban viselkedett, mint Gábor. Talán, jobban meg is bántott...Láttam elmenni a fiút, akibe régen bele voltam esve. Aztán a fiút, akit szerettem, de "megcsalt". Most meg a fiút, aki iránt talán érzek valamit, és talán elmegy örökre, és soha többé nem láthatom. NEM, ezt nem szúrhatom el megint! Döntenem kell! Hirtelen felindulásból Gábor után rohantam, majd amikor megpillantottam utána kiáltottam.
-Azt hiszed jobb lenne, ha elmennél?-kiáltottam könnyes szemmel, mire visszafordult.- Azt hiszed nekem az lenne a jó? Azt hiszed? Válaszolj már, kérdeztelek!-kiabáltam idegességemben.
-Mit akarsz ezzel mondani?-lépett felém.
-Azt, hogy fogalmad sincs semmiről.-ráztam a fejem, miközben én is elindultam felé, amíg egymással szemben nem álltunk.
-Akkor magyarázz meg mindent, hogy értsem.-beszélt suttogva.
-Nem mehetsz el.-suttogtam.
-De. Elmegyek. Már eldöntöttem egy ideje, csak most volt alkalmam mondani is.
-Ne.-sírtam el magam némán.
-Miért ne?-fogta meg a csuklóm.
-Mert...-nyögtem, és azonnal 'kattógós' üzemmódba váltott az agyam. Kimondjam? Ne mondjam? Megbánom? Vagy sem? Hogy fogadja? Jól? A földbe tipor? Rosszul fogalmazom? Vagy minden betű a
helyén lesz? Végül úgy döntöttem egyszer élek, én cseszem el, ha elcseszem, és szavak helyett közelebb hajoltam Gáborhoz, és megcsókoltam. Elengedte a csuklóm, és kezével az arcomat fogta, én pedig a derekára raktam kezem. Gábor visszacsókolt, és miután leválasztottam számat övéről, mélyen a szemembe nézett, halványan mosolyra húzta száját, majd még egyszer, hosszan megcsókolt.