66.rész-Vásár, ecetera-ecetera-ecetera...

November 30./Csütörtök/

Úristen, hónap vége! El sem hiszem, hogy az életemből megint eltelt egy hónap, és nagyon semmit nem csináltam. Kivéve ugye az Ádám-Gábor sztorit..

-Anyu!-siettem le reggel anyuhoz a konyhába.-Ma nem kell kaját csinálnod.

-Miért nem?-kérdezte, miközben éppen a mosogatógépből szedte ki az elmosott edényeket.

-Mert ma valami vásár lesz a suliba, és lesz ingyen büfé meg minden. Eszek ott valamit, éhes nem nagyon leszek szerintem.

-Jól van.-mosolygott rám anyu.-De azért inni vigyél valamit.

-Majd veszek a kisboltba narancslevet.

-Tegnap este facsartam, van friss.-mutatott anyu a konyhapulton lévő kannára, amiben 100%-os narancslé volt.

-Rendben, akkor viszek ezt.-ragadtam meg a kannát, és gyorsan töltöttem magamnak.

-Sárának is, légy szíves.

-Ja, oké.-kerestem még egy fél literes flakont.

-Csak mert akkor így neki nem kell, hogy külön töltsek. Köszönöm.

-Semmiség. Na megyek készülni.-mondtam, majd visszasiettem a szobámba elkészülni.

A ruhaválasztás mindig gonddal jár, ezért már tegnap este kiválasztottam. 

Amíg öltöztem beraktam valami gyors zenét, mert ilyenkor mindig gyorsabban készülök el. Kellemest a hasznossal.

Így beraktam Rita Ora-Hot Right Now című számát, és már öltöztem is.
Hosszas gondolkodás után arra jutottam, hogy a napszemüvegre nincs szükségem, mivel annyira nem süt a nap. Lehet délután sütni fog, hát akkor megszívtam.
-Megyek anyu!-kiáltottam be anyunak.
-Mikor jössz?-kiáltott vissza.
-Nem tudom, hogy lesz vége, hívlak, ha később jövök.
-Rendben, jó szórakozást!-kiáltott anyu.
-Anyu, iskolába megyek attól.
-Nem baj, szia!-köszönt el.
-Szia!-kiáltottam vissza utolsónak, majd kiléptem az ajtón.
Eliza a kisboltnál csatlakozott hozzám, így már ketten ballagtunk a suli felé.
-Milyen lesz ez a vásár vagy mi?-kérdezte Eliza értetlen fejet vágva.
-Nem tudom, érdekesen hangzik.-vontam vállat.
-Hoztam pénzt, hátha nem lesz ingyen semmi.
-Csak lesz.
-Miért, nem hoztál pénzt?-nézett rám egy pillanatra.
-De, nálam mindig van valamennyi, csak hát azért remélem a büfé ingyen lesz.
-Mert?
-Mert nem hoztam enni, meg semmi. Csak fél liter narancslevet.-húztam el a számat.
-Sebaj, majd adok, én hoztam kakaós csigát.-mosolygott rám.
-Óóóó, köszi!-mondtam hálásan nézve barátnőmre.
Hát..Amint a sulihoz értünk azonnal megtudtuk milyen is lesz a vásár. Unalmas, egyhangú, szürke. Volt kirakva néhány asztal, azoknál álldogáltak, mint a bolhapiacon, másra próbálták tuszkolni régi cuccaikat. Ja, és fogalmam sincs miért a sulinkban, mert akik árultak, azok nem is a suli jártak, felnőttek voltak többnyire, vagy éppen öregek.
-Ez mi?-képedt el teljesen El.
-Vásár.-nyögtem, majd egymásra néztünk, és pár másodperc után szinte tökéletesen egyszerre nevettünk fel.
-Hát akkor büfé.-bökött El a büfé felé, ahol hatalmas sorok álltak.
-Úgy látom mindenkit csak az ingyen büfé érdekel.
-Ezen csodálkozol?
-Nem.-nevettem fel.
Feltankoltunk egy életre elég kajával (mini szendvicsek, egy üveg kóla [lol], sütik, cukrok), majd bementünk inkább a suliba, kerestünk egy üres termet, és befészkeltük oda magunkat, ha már semmi értelme ennek az egésznek, de jelen kell lennünk. Jelen voltunk. Az ablak nyitva volt, hallottuk a lenti zsivajt. Mármint a harc zajait a kajáért. Mi meg hoztunk fel magunknak, haha.
-Zene?-vettem elő az IPhone-omat.
-Ööömm..Valami pörgős.-harapott bele El az egyik szenyába.
 -Calvin Harris?-keresgéltem.
-When I met you in the summer...-kezdte énekelni El, pedig még be sem kapcsoltam a zenét.
-To my heartbeat sound..-énekeltem én is.
Elindítottam a zenét, így már az énekessel együtt dalolhattunk. Vajon ha hallotta volna, felhívna, hogy énekeljünk vele? Ohh, álom.
-Tánc mikor lesz legközelebb?-kérdezte hirtelen El, éppen egy falat mézes zserbót tolva magába.
-Uhh, asszem Hétfőt mondott Ati, de lehet holnap is lesz egy, attól függ hogy ér haza, mert asszem' esküvőre megy.
-Remélem nem lesz holnap.-jegyezte meg halkabban El, de persze úgy, hogy halljam.
-Mert?-kérdeztem önkéntelenül.
-Mert anyum holnap hozza az új kiskutyámat, és otthon akarok lenni.-kezdett mesélni.-Tök ari' lesz, kis foltos, Beagle.-ábrándozott a kis csöppségről.-A neve Tofi lesz, mert az olyan ari' név.
-Szóval ilyen ari' kutya lesz?
-Ahha, eléggé ari'.-úgy látszik nem vette észre a gúnyt a hangomban.
-Úúú, ide adod még azt a kis lekvárosat?-könyörögtem karomat nyújtva az utolsó lekváros karikáért.
Igen, a padon ülve, törökülésben, lazán, mindentől távol a legjobb sütit zabálni a legjobb barátnőddel.
Örülök, hogy Elo-val minden oké, hiszen egyik fiú sem ér annyit, mint a legjobb barátnőd.
És természetesen akkor törnek rád, olyan személyek, akiket most éppen bárhová kívánsz csak oda nem, ahol te vagy, amikor éppen nem kellene hogy jöjjenek.
Ó, igen. Ádám.
-Kimenjek?-suttogta oda nekem El, ahogy néztünk Ádám bejövetelét a terembe.
Fejet ráztam.
-Beszélhetnénk?-kérdezte Ádám.
-Te folyton csak beszélgetni akarsz? Keress fel szerintem egy pszichológust, ember, vagy ismerkedj a neten.-jött rá Elo-ra a szarkasztikus roham, amin én rettentő jót nevettem, Ádám meg teljesen a szívére vette. Ó, a drága.
-Ki a franc szólt hozzád? Kezdesz az agyamra menni.-vetette oda fenyegető szavait Elizának.
-Üdv a klubban.-tárta szét karjait El.
-Ki mennél?-mutatott Ádám az ajtóra.
-Nem.-mondta nyugodt hangnemmel El, amivel még jobban idegesítette már Ádámot.
 -Addig amíg jókedvemben vagyok.
-Ó, hogy eddig is azt láthattuk, ijj..-húzta el a száját El megjátszva a meglepetett, Ádám meg teljesen kitört magából.
-A tököm ki van veled, hallod! Beszélgetni szeretnék a barátnőmmel..
-A volt barátnőddel.-javítottam ki azonnal.
-Nyelvbotlás.-legyintett rám, majd folytatta.-, de te nem hagyod még azt sem, vágod? Elegem van, hogy midnig Laurán lógsz, szegény levegőt nem kap tőled, hallod, vedd már észre magad, ember! Mi vagy te, egy kikúrt pióca?
-A szókincsed meghökkentő, és egyben megszokott.-bólintott El karba font kézzel.
-Én feladom!-csapott egyet az asztalra Ádám.-Köszönd neki.-nézett rám Ádám, miközben ujját El-re szegezte, majd kiviharzott a teremből.
-Kösz.-mondtam már nevetéstől fulladozva, mire Elizából is kipukkadt a nevetés.
Hát igen..Ádámnak fogalma sincs mennyire sajnálom, hogy nem tudtam vele beszélni...Ugyan.
Már meguntuk a sok kaját, és éreztük, hogy híztunk pár kilót, szóval úgy döntöttünk kinézünk kicsit az udvarra.
-Ennek látod valami értelmét?-néztem féloldalasan El-re, amikor kiértünk az udvarra, és komolyan mondom én több izgalmat éltem át fent a teremben, mint ami idelent történt.
-Semmit, de ha már lejöttünk, legalább nézzünk szét.-vont vállat El.
Hát..igen. A szétnézés kb azzal volt egyenlő, hogy megnéztünk párstandot, néniket, akik befőttet adtak el, mások mindenféle haszontalan holmit, amiről tudják, hogy nem veszi meg senki, de kijönnek foglalni a helyet. Ők tudják, én jókat mosolyogtam rajtuk. Éppen beakarunk már menni, amikor hirtelen meglepő dolgot vettem észre.