58.rész-Happy end helyett 'depi end'

Kapkodtam a levegőt. Tüdőm gyorsan mozgott, és éreztem, hogy mindjárt összeesek. Gábor reakciójára vártam, mindenem remegett.
Gábor óvatosan oldalra nézett, szorosan lehunyta szemét, majd felém fordult.
-Komolyan?-kiáltotta át az udvart.
-Ilyennel nem szokásom viccelődni.
-Akkor miért mással vagy?
-Ezt te nem értheted.-hadonásztam kezeimmel.
-Tégy próbára.-lépkedett felém.-Szerintem aki itt nem érti a dolgokat, az te vagy.-ért oda elém, és óvatosan megfogta a csuklóm.
-Szeretem Ádámot.-megbabonázott Gábor illata, és egy pillanatnyi történés ki is maradt.
-Kettőt egyszerre?-húzta fel szemöldökét, és már kezdtem úgy érezni felszaladnak az égig.
A szellő kényelmesen fújdogált körülöttünk, és a hajamat meg-meglibbentette.
-Nekem így sikerült. Nem lehet mindenki szőke, gazdag pláza cica.-mondtam ingerülten.
-Nem is kell annak lenned.-rázta meg a fejét.-Azok a lányok el vannak kényeztetve, és némelyik agy nélkül született.
-Oké.-fojtottam belé a szót.-Tudom, hogy meg van az ilyesfajta lányokról a véleményed.-mosolyodtam el.-De ahogy elnézem csak ők érik el, amit akarnak.
-A két kezemen, plusz a lábujjaimon nem tudnám megszámolni mennyi mindent értél már el.
-Kösz.-bámultam zavartan Gábor élénk szemeit.
-Úgyhogy ideje lenne, ha ezt befejeznéd. Önsajnálatban fogsz meghalni. Vedd észre, hogy gyönyörű vagy, tehetséges, okos, és még testi adottságaid is vannak.-nézett végig rajtam, mire felnevettem.-Szóval elég lesz. Nem azt mondom, hogy szállj el magadtól, csak vedd észre mijeid vannak.-mosolygott rám kedvesen.
-Miért mondasz neked most ilyeneket?-nyögtem ki nehezen, mert közben belülről majd szét robbantam a boldogságtól.
-Mert nagyon fontos vagy nekem, és valami oknál fogva rettentően beléd estem.-mondta furcsa arccal, mivel neki nem nagyon volt még olyan, hogy valakiért ennyire zsongott volna.
-Én is téged.-öleltem át szorosan. Elnéztem Gábor válla felett, és egy fát kezdtem el bámulni. Ágai messzire felnyúltak, a magasba szöktek. Levelein csillogott a harsány napsugár, és a szellő hatására szinte táncra keltek a magasban. A fa elemzéséből a telefonom csörgése zökkentett ki. Előhalásztam a zsebemből, és a nevet meglátva azonnal Gáborra néztem.
-Ádám..-kezdtem, de Gábor közbe szólt.
-Látod megint csak Ádám. Ezt a szép pillanatot is remekül elrontotta.
-Ne mondj ilyet!-szálltam vele vitába.
-Jó lenne, ha eldöntenéd végre mit is akarsz, mert csak játszol mindkettőnkkel.-emelte fel Gábor is a hangját veszekedés hangerűre.
-Meddig csinálod még ezt?
-Akárhányszor az érzelmeimet tárom fel neked, mindig közbe nyög Ádám, Ádám, Ádám...-hajtogatta elvékonyított hangot.
-Ádámmal járok, fogadd már el!
-Én már rég elfogadtam. De te már kevésbé.
-Elfogadtam, hiszen a barátom!
-Elegem van Laura. Bármit teszek, mondok az nem jó. Rendben. Talán tévedtem veled kapcsolatban.
-Tévedtél?-kérdeztem halkan, számomra is furcsa hangon.
-Talán csak megszokásból vonzódok már hozzád.-amint kimondta olyat éreztem a torkomban, mint amit átszúrtak hatszáz késsel.-Régen oda meg vissza voltam érted, de már nem tudom. Talán ez a veszekedés ébresztett rá, milyen is vagy valójában, és ez a veszekedés világosította fel az érzéseimet.
-Előbb még szerettél. Akkor már az sem volt komoly, hogy belém estél?-könnybe lábadt szemmel néztem Gáborra, aki előttem feszengve állt. Nem mintha én nem éreztem volna hasonlót..
-Már a megszokás beszélt belőlem.
-Ne mondj ilyet, kérlek.-sírtam el magam.-Tudod milyen rossz ilyet hallania egy lánynak?
-Én nem akarom, hogy sírj..-lépett felém, mire automatikusan hátráltam.
-Hagyj már.-töröltem le idegesen a szemem.-Mi vagy veszekszünk, vagy magyarázkodunk.
-Azért mert nem tudod eldönteni mit is érzel.
-Nehogy már az én hibám legyen az, ami most kialakult köztünk!
-Nem azt mondom, hogy a te hibád, de eléggé benne vagy a dologban.
-Jó, hogy benne vagyok, hiszen én vagyok az egyik fél!-kiabáltam furcsán.
-Ádám lehet nem is szeret!-vágta a fejemhez.

-De szeret!!!
-Jó.-egyenesedett fel, és hangja már nyugodtra váltott át.-Szerintem nem ezen kellene most veszekednünk.-mondta, mire én is felegyenesedtem, és normális hangnemre váltottam.-Jó kis lecke volt ez nekem.
-Ezt nem értem.
-Felvilágosított egyszóval. Már értek mindent, köszönöm neked.-villantotta meg szomorú mosolyát.
-Nem akarom, hogy rossz legyen neked. De az érzéseim ellen nem tehetek semmit. Ádámot szeretem, érzem.
-Nem akarod, hogy rossz legyen, de még most is az orrom alá dörgölöd, hogy semmi esélyem nálad..-nevetett fel kínosan.
-Ne haragudj, kérlek!-léptem felé, de most ő hátrált el.
-Nem hiszem, hogy van még miről beszélnünk, most mennék.-hajtotta le a fejét, és többet nem nézett rám.-Gondolom már nincs min gondolkodnod, hogy kit is válassz. Szia.-nézett utoljára a szemembe, majd megfordult, és elment. Nem kaptam utána, csak néztem, ahogy távolodik, kicsapódik az ajtó, ő pedig elveszik a sötétségben.

***

Úgy döntöttem minek még hazamennem, így tovább maradtam az udvaron, és csak ültem a padon. Mivel már szinte mindenki hazament, így egyedül ücsörögtem, lábamat lóbáltam, és néha letöröltem az arcomon folyó könnyzuhatagot.
Éppen arra gondoltam, hogy menni kéne, amikor megláttam egy lábat magam előtt. Ahogy felnéztem, végig a testen, a legtetején Ádám csodaszép mosolyát láttam. Én is elmosolyodtam, majd felálltam, és csókommal köszöntöttem.
-Hát te?-kérdeztem. A könnyeim már nagyjából felszívódtak, és csak remélni tudtam, hogy Ádám nem veszi észre a maradványokat.
-Beszélnünk kell.-mondta komolyan.