53.rész-Gábor (?!)

Sziasztok! Nem igazán látnám, hogy olvasnátok..

Jó olvasást.

November 24./Péntek/

Reggel amikor felkeltem rájöttem, hogy nem ébresztőre keltem, hanem magamtól. Ijedten az órára néztem:

9:37

Basszusssss!! Gyorsan lerohantam, de anyu már nem volt otthon, elment dolgozni. Sára is már oviban volt. Visszarohantam a szobámba, és tárcsáztam anyut.

-Mondjad drágám!-szólt bele kedvesen.

-Anyu  elaludtam! Most keltem!-mondtam ijedten.

-Rendben drágám, semmi gond. Akkor már ne menj be. Menj el az orvoshoz, kérj egy igazolást.

-Komolyan?-lepődtem meg.

-Persze, menj. Most már semmi értelme bemenned, lassan mehetnél is haza. Csak kérd majd el valakitől a házit, meg a tanulni valót.

-Rendben van.

-Na megyek kicsim, nekem is dolgom van.

-Oké, anyu. Szia!

-Szia, kicsim, egy óra körül otthon vagyok.-mondta, majd leraktuk.

Ránéztem az órára: 9:41

Délután egyig még rengeteg idő van. Kezembe vettem a telefonomat, hogy írjak Elizának miért nem mentem, amikor megláttam, hogy már keresett is. Most pont szünet volt, így felhívtam.

-Jesszus Laura, hol vagy? Baj van?-kérdezte azonnal.

-Nincsen semmi, elaludtam. Nagyon..

-Már nem jössz be?

-Nem, már nem. Megyek a dokihoz igazolást kérni, aztán annyi. Jövök haza.

-Mááázlista..-nyögte.

-Gondolok rád. Írtok ma?

-Matek..

-Ó, hát persze. Tanultam is.-húztam a szám.

-Jól van, kussolsz.-nevetett fel, és én is elvigyorodtam.

-Leckét majd ide adod?

-Persze, átugrok vele délután.

-Jól van. De hozz maszkot, mert irtóra beteg vagyok.-köhögtem egy erőltettetett a telefonba.

-Elég már!-nevetett.

-Oké, na.-nevettem én is.

-Majd megyek, puszi!-köszönt el.

-Szijóó!-mondtam, és éppen, hogy leraktuk már hívott más.

-Miért vagy foglalt???-idegeskedett Ádám.

-Bocsi, Elizával beszéltem.

-Huu..-fújta ki a levegőt.- Akkor jó, azt hittem már van valami.
-Neeem, nincs. Csak elaludtam, így nem megyek ma suliba.
-Ohohohooo! Hosszú hétvége?-kérdezte, mire felnevettem.
-Úgy is lehet mondani.
-Anyud? Engedi, hogy otthon maradj?
-Ő mondta, hogy ne menjek. Pedig én akartam.
-Hogy-hogy?
-Fogalmam sincs.
-Az úgy korrekt.-nevetett, mire én is elmosolyodtam.
-De tényleg...Nem tudom. Mondta, hogy menjek dokihoz igazolásért, és ennyi. Meg hogy már nincs értelme bemennem, már jöhetnék is haza.
-Fura..
-Szerintem is.
-Na mindegy kicsim. Délután átmenjek?
-Jöhetsz, csak jön Eliza is a házival. Nem gond?
-Mikor megy?
-Nem tudom..Suli után.
-Jól van, akkor megyek, amint tudok. Anyám befogott főzni..-mondta, és ahogy elképzeltem, ahogy a száját húzza, önkéntelenül is felnevettem.
-Okés, akkor majd jössz.-mosolyogtam.

Felöltöztem, majd elmentem a dokihoz.
Amikor beértem, elég meleg volt, így levettem a kabátomat, és a kezemben fogva leültem az egyik műanyag székre. Olyan székek voltak, mint amik a kórházban vannak. Ezek az "egybe" székek. Elég nagy volt a váróterem, így nagyon szét sem néztem.
Éppen az okos telefonom hátterét változgattam, amikor valaki leült mellém. Elég sok hely volt, így fel néztem ki ült le, pont mellém.
-E, szia!-köszöntem mosolyogva.
-Csövi.-köszönt mosolyogva Gábor.-Hát te?-kérdezte, miközben lehámozta magáról a kabátot.
-Elaludtam.-vontam vállat.-Anyu meg mondta, hogy jöjjek, és kérjek igazolást.
-Laza muter'!-jegyezte meg.
-Eléggé.-mosolyodtam el.-És te?-néztem rá.
-Tegnap lázam volt, meg úgy folyik az orrom, mint a Niagara.-ezen a megjegyzésén felnevettem.
-Akkor elég beteg lehetsz.
-Igen, eléggé.

Gáborral jól elbeszélgettünk, amikor egyszer csak Gábor következett.
Bement, és nem sokkal később kijött.
-Na?-néztem rá, míg bement egy néni. Utána én következek.
-Gyógyszert írt fel.-vont vállat.
-Elég betegnek látszok?-kérdeztem Gábortól.
-Igen, elég elmebetegnek nézel ki.-nézett rajtam végig, mire nevetve meglöktem a vállát.
-Komolyan.
-Egyáltalán nem.
-A franc..
-Miért? Ne akarj beteg lenni.
-Mert lehet, hogy hazaküld. Hogy iskolában a helyem, blablabla...-grimaszoltam.
-Nem hiszem..Orvos, azt kell tennie, amit a betege kér.
-Igazad van..-mondtam, majd láttam, hogy kijött a néni.-Na megyek. Szia!-intettem, és már be is léptem.

Szerencsére az orvos elég jó passzban volt, így nem szekált, vagy semmi, csak megírta, és már mehettem is.
Csodálkozva néztem, hogy Gábor megvárt.
-Te?-kérdeztem, miközben felvettem a kabátomat.
-Megvártalak?-kérdezett vissza idétlenül.
-Oké..
-Elmegyünk sétálni? Otthon csak unnám magam, anyám meg így azt hiszi még mindig dokinál vagyok.
-Persze, menjünk. Én is egyedül lennék Egyig.

Gáborral elsétáltunk a parkba, ahol éppen valami program volt. Színpad volt, ahol énekeltek. Táncosok is voltak, tehát valami mulatság lehetett.
-Nézzek meg!-kérleltem Gábort, mire vállat vont.
-Menjünk.
Közelebb mentünk, és megnéztük. Kiderült, hogy valami sztár vendéget is várnak, úgyhogy maradtunk még. Voltak székek, így leültünk.
-Ki a sztár vendég?-kérdeztem.
-Azt írták meglepetés sztárvendég.-nézett rám Gábor.
-Szerintem ő az!-mutattam a színpadra, ahová valami manuszka lépett éppen fel. Fogalmam sincs ki volt, és be sem mutatkozott, tehát még most sem tudom. Lehet azt hitte olyan híres, hogy a bemutatkozást akár el is hagyhatja..Vagy csak nem tudja a nevét?! Na ezen lehet rágódni..
-Szabad?-állt fel Gábor, és éppen táncra kért fel, amikor a pasika énekelni kezdett. Nem volt rossz hangja, egészen szépen csengett.
-Persze.-mosolyodtam el, majd felálltam. Megfogta Gábor a kezem (!!!), majd beálltunk. Megfogta a derekam, én a vállára tettem kezem, és úgy billegtünk.
-Forgááás.-pörgetett meg Gábor, és amikor visszaérkeztem, sokkal közelebb álltam hozzá. Szinte éreztem leheletét az arcomon. Ezt biztosan Gábor is észrevette, mert szorosabban kezdte fogni derekamat. Mélyen a szemébe néztem, és elgondolkodtam. Ezt nem lenne szabad. Hiszen nekem Ádám a barátom! Vele járok! Nem, ezt semmiképp nem lenne szabad..Éppen el akartam engedni Gábort, és mondani, hogy szomjas vagyok, menjünk vegyünk valamit inni, amikor éreztem, hogy közelebb hajol. Már szinte megcsókolt, amikor elfordítottam a fejem, így az arcomra érkezett a számra szánt puszi.
-Nem szabad.-suttogtam.
-Miért? Te nem akarod?-puszilta meg a nyakam.
-Nem.-toltam el magamtól.-Vagyis...N..Nekem Ádám a barátom. Vele járok.-utánoztam az előbb a fejemben járt szavakat.
-Laura..-kezdte, de közbe szóltam.
-Ne, kérlek. Én Ádámot szeretem, vele járok, ő a barátom, és én hű vagyok hozzá. Semmit nem lehet ellene tenni. Ő az, akit szeretek.-fejeztem be. Gábor egy hatalmasat sóhajtott, majd így szólt.
-Szakítottam Katalinnal.-mondta egyszerűen, úgy egy lépésnyire állva tőlem.
-Mit tettél??-tátottam a számat.
-Szakítottam vele.
-Te vele?
-Igen. Miattad.
-Miattam??-hüledeztem tovább.
-Igen. Te tetszel, nem ő.-folytatta teljesen nyugodtan.
-De..Én..-dadogtam.-Én?? De..Nekem Ádám a barátom.
-Most ezt fogod hajtogatni?
-Nem..De ő az. A barátom. Akivel járok.-mást nem tudtam mondani.
-Laura, kérlek.-fogta meg ismét a kezem, és nem volt rossz, tehát semmi erőmmel nem voltam azon, hogy kiszabaduljak fogásából.-Neked én..-kezdte bizonytalanul, de közbe szóltam.
-Nem tudom. De Ádám..-túrtam idegesen kiengedett hajamba.
-Tedd fel magadnak a kérdést. Szereted még őt?-állt Gábor velem szemben. Keze teste mellett pihent, most nem kapott a kezem után.
Hirtelen válaszra nyitottam számat, de inkább visszacsuktam, és a földet kezdtem bámulni.
-Akkor meg?-lépett felém egyet.
-Én..Nem kellett volna szakítanod Katalinnal. Szeretted.-néztem Gáborra.-Nekem meg nem lenne szabad most itt lennem. Nagyon nem.
-Ugyan.-legyintett.-Nem volt köztünk semmi komoly. Még egy árva kis csók sem. Megbeszéltük. Azért voltam vele, hogy féltékeny legyél. Neki is éppen kapóra jött. Neki is tetszett egy fiú, így hát belement, hogy akkor ő is féltékennyé tegye a gyereket. De nem jött össze..Találtál magadnak valakit. Nem ezt akartam.-kezdte, nekem meg a szám tátva maradt.-Azt hittem össze jövök Katalinnal, féltékeny leszel, epekedsz majd utánam, feltűnően, nekem ez feltűnik, bevallod, hogy szeretsz...-áradozott.-De "b" tervem is volt. Kitaláltam, hogy elmegyek a suliból, hát ha utánam jössz, hogy ne menjek, mert szeretsz, és nem akarsz elhagyni engem...De ez sem jött össze.-sóhajtott egyet.
-Nem mentél volna el a suliból?-húztam fel a szemöldökömet.
-Nem.-mondta egyszerűen.
-Jesszusom.-nevettem fel kínosan.
-Semmi nem történt. Beletörődtem, és gondoltam inkább vagány leszek, és eléd állok vele. És most itt vagyunk.-tárta szét a karját.-Tudod, hogy beléd vagyok esve, és én tudom, hogy te ezt nem viszonozod. Megértettem, felfogtam.-láttam, hogy Gábor nagyon elérzékenyül, és a sírás határán van.
-Gábor, én..-kezdtem, de belém fojtotta a szót.
-Ne mondj semmit, kérlek. Csak nehezebb lenne.-mondta, majd szomorúan rám mosolygott, és távozott.