57.rész-Kitűző, s a többi.

November 27./Hétfő/

Hát a hétvégém eseménydúsabb volt, mint amire számítottam, főleg a Vasárnap..De túléltem, itt vagyok.
Úgy éreztem semmi gond, csak egy puszi, semmi több.
Csakhogy ma iskola, Gábor és Ádám veszély egyszerre. Ha Gábor Ádámmal lát együtt (pl kézen fogva), akkor az minden bizonnyal rosszul esik neki, ezt bátran állíthatom, amióta tudom, hogy tetszek neki..Amit bevallom őszintén még mindig nem tudok felfogni.
Viszont, ha Ádám meg lát Gáborral, akkor végem van. Szeretem Ádámot, azt hiszem..Ahogy Gábort is.
-Elmentem.-kiáltottam be anyunak, aztán már indultam is.
Reggel kicsit hideg volt, éreztem az arcomon a hideget. Ádám nem várt most rám, mert az egyik tanárja behívatta, hogy javítson a jegyein, mert förtelmesek..Tehát behívta nulladikra. Így mehettem egyedül. Nem is volt baj, Egyedül jobb volt most.
Éreztem arcomon, ahogy a hideg megcsapja, így kicsit feljebb húztam a kötött sálam. Elég rossz idő volt, mint szürke, semmi élet az utcán, kissé még sötét is. A bakancsom orrát bámulva haladtam a járdán. Néha felpillantottam ugyan, hogy megy-e előttem valaki, akinek neki tudnék menni, de senki, így mentem bátran.
-Sziasztok.-értem oda a suli előtt álló osztályomhoz.
-Sziaaa!-köszönt Eliza boldogan. Természetesen felhívtam tegnap este, és mindent megbeszéltünk, de ő mindig is ilyen vidám csaj volt. Nem igazán lombozhatja le semmi. -Bemenjünk?-kérdezte kedvesen rém nézve.
-Éppen beszélgettél.-mondtam utalva arra, hogy éppen egy csapattal tárgyalt az előbb.
-Hagyjad csak.-legyintett, majd belém karolva bementünk az ajtón.
Reggelente mindig rengetegen szoktak lenni az aulában, de ami most volt..
-Mi ez a sok ember?-kérdeztem furcsán.
-Nem tudom. Nézzük meg.-mondta Eliza, majd kissé furakodva, de közelebb kerültünk.
A büfénél álltak nagyon sokan, így beálltunk a sorba, és vártunk.
-Csókolom!-köszöntem, amikor végre mi következtünk.
-Sziasztok, mit adhatok?-kérdezte kedves mosollyal arcán.
-Csak azt szeretnénk kérdezni, hogy mi ez a sok ember?-kérdezte Eliza.
-Szeretet hét van az iskolában. Adj szerettednek, legyen az barát, ismerős, vagy esetleg párkapcsolati tag, egy kitűzőt, és tudni fogja, hogy szereted, és gondoltál rá.-vett elő a büfés néni egy karton dobozt, amiben a kitűzők voltak. Mindenféle felirat, rajz, jel, kisebb üzenet.
-Ötletes.-mosolyogtam.-Kérnék vagy 10-et.-mondtam úgy körülbelülire.
-Tessék.-adta át, én meg kezébe raktam a pénzt.-És neked adhatok valamit?-kérdezte a büfés néni Elizát.
-Tessék nekem is adni vagy 10-et.-vont vállat.

Először még kevésnek is találtam a 10-et, de miután adtam egyet Elizának, a maradék kilencre ötletem se volt. Oké, Ádám tuti ad nekem is, meg én is adok neki, ez természetes.  Elizától egy "A legjobb barátom!" feliratosat kaptam, én meg adtam neki egy ugyan ilyet. Csak a színe volt más, meg a háttér..Enyém kék volt, Elizáé narancssárga.
A lépcsőn felfelé menet úgy döntöttünk menőzve megyünk fel, de ez nem jött össze, ugyanis voltak, akiknek már vagy 10 volt a felsőjén, sálján, sapkáján, stb..
A felsőm bal felső oldalán lévő kis kitűőmre néztem, és arra gondoltam, hogy szegény magányosan fog ott üldögélni egy darabig, az biztos.
-Ez így elég gáz lesz.-állapította meg Eliza.
-Igen, eléggé.-húztam el a számat.
-Ott jön Ádám.-bökött Eléiza a fejével a folyosó másik vége felé. Valóban Ádám közeledett felém, és amikor oda ért hozzánk, Elizának mosolyogva köszönt, engem meg hosszas csókkal jutalmazott meg.
-Hmm..Új szájfényed van?-nézett a számra.
-Igen. Hogy vetted észre?-kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-Édesebb a csókod.-húzta félmosolyra száját, én meg nevetve adtam neki egy gyors csókot.-Órám lesz, szóval mennem kell.-mondta.
-Oké, majd találkozunk.-mosolyogtam rá.
-Jól van, kicsim.-adott még egy gyors csókot.-Sziasztok!-intett felénk, majd már el is ment.

Már a harmadik óra utáni szünetben ültünk Elizával az udvaron, de még mindig csak amit egymásnak adtunk, az volt rajtunk..
-Szerintem ezt is vegyük le.-fordult felém Eliza. A szokásos kis padunkon ültünk, átrakott lábakkal, egymással szemben, és éppen a kakaós csigánkat majszoltunk, amit a büfében vettünk.
-Dehogy vesszük! Majd csak kapunk még..-húztam a szám.
-Még jó, hogy csak egy napos. Mi lenne velünk, ha mondjuk egy hetes lenne.
-Bele se merek gondolni..Egész héten egy kitűzővel..
-Ádám nem adott neked?
-Még nem.. Reggel óta nem is láttam még. Szerintem órája van.
-A szünet mindenkinek szünet.
-Akkor valami dolga.
-Jajj Lau! Szerintem tudod, hogy értem.-igen, tudtam..
-Biztos dolga van, azért nem keres meg. És biztos vagyok benne, hogy fogok tőle kapni kitűzőt. Majd délután, ha találkozunk. Ugyanis megígérte, hogy átjön. Akkor csak jön, nem?-néztem Elizára.
-Nem tudom.-vont vállat.-Nekem nem igazán szimpi ez a gyerek. Mármint, oké, jófej, meg minden, meg veled van együtt, de nem tudom..Ha nem lennél vele, tuti nem keresném a társaságát. Nem szimpatikus. Elsőre az volt, mert helyes volt, de most, hogy kicsit ismerem...-húzta el a száját.-De elfogadom , mert veled van.-mondta, mielőtt egy szót is szólhattam volna.
-Azért jó, hogy ezt csak most nyögted ki.-mondtam kissé felháborodottan.
-Bocsi, csak nem tudtam mondjam-e, vagy ne. Gábor nekem szimpibb.-mondta hirtelen, mire elkaptam a tekintetem Elizáról, és automatikusan ahhoz a padhoz ültem, ahol Gábor ült a haverjaival.-Nem tudom pontosan mit érzel, Laura, de azt tudom, hogy Gábor felé jobban dőlsz, mint Ádám felé.
-Én magam sem tudom. Mindkettőt szeretem.-néztem ismét Elizára.
-Nem lehet kettőt szeretni. Ez olyan, mint a fiú-lány barátság. Lehettek csak barátok, de akkor az egyik szenved, mert nem vallhat a másiknak szerelmet, nem mondhatja el neki, hogy ő szereti, és több akar lenni, mint barát. Mert nem akar tönkre tenni egy barátságot. Szerintem te is csak megszokásból vagy már Ádámmal. Mert nem akarod kizökkenteni az életedet.
Eliza mindig is ilyen okos volt, és ezt mindig is imádtam benne. Mindig tudta mikor, mit mondjon, és mindig tudta hol tud segíteni. Mindig ott van, ha kell.
-Igazad van...-hajtottam le a fejem, hatalmas sóhaj kíséretében.-De én úgy érzem szeretem Ádámot. Úgy, mint Gábort.
-Ez nem igaz. Lehet Ádám várt rád, sok időt. És lehet, hogy megvéd, mindig veled akar lenni, melletted áll mindenben. És lehet, hogy tényleg szeret. De ha te nem szereted őt viszont, akkor minek szenvedtek?
-Tényleg szeretem. Érzem.-raktam szívemre a kezem.
-Úgy, mint Gábort?-kérdezte Eliza.
-Igen. Ugyanúgy.

A nap végére még mindig csak egy kitűzőnk volt, de már beletörődtünk, hogy nem is lesz több.
És még Ádám sem adott!!! Megijedtem.
-Adjunk egymásnak még egyet-egyet? Akkor már kettő lesz.-mondta Eliza, amikor már kifelé igyekeztünk a suliból.
-És ha megkérdezik kitől van?-fordultam felé, majd kissé idegbajosan csaptam ki a suli ajtaját.
-Akkor azt mondjuk egymásnak adtunk.
-És a másik?
-Mondunk valakit, majd adunk annak akit mondtuk, majd az is ad, és ha kérdezik, azt mondja tényleg adott egyet.
-De akkor egyel mindig több lenne nekünk.-mondtam, miközben megálltunk a suli előtt kicsit.
-Tényleg! És ha először mi adnánk másoknak, aztán automatikusan ők is adnának nekünk? Akkor lenne több nekünk is.
-A szeretteinknek kell adnunk. Nem a "legidegenebb tag"nak.
-Gábor.-köhintett Eliza.
Hátrafordultam, és valóban Gábor közeledett felénk.Amikor odaért hozzánk, köszönt Elizának, majd felém fordult.
-Beszélnünk kell.-suttogta alig hallhatóan.
-Oké.-vontam vállat.
-Négyszemközt. Mondjuk a suli mögötti udvaron. Az elég nyugis most.
-Rendben, menjünk.-mondtam, majd Elizához fordultam.-Nem baj, ugye?
-Dehogy, menj csak.
-Nem kell megvárnod, menj nyugodtan.-mondtam, mire Eliza bólintott szorosan megölelt, majd elköszönve tőlünk már el is ment.
Gáborral némán mentünk át a sulin, teljesen a hátsó udvarig. Gábor egy eldugott helyet választott, a falak mellett.
-Igen?-álltam meg előtte.
-Nem tudom mit mondanak ilyenkor..De tessék.-nyújtotta felém markát, amiben egy kis kitűző pihent. Kissé meghatottan elvettem, és megfordítva elolvastam mi van ráírva: "Valóban, igazán Szeretlek!♥"
Kissé megkönnyezett szemekkel kezdtem turkálni a táskámban a kitűzők után. Megnéztem mik vannak, majd kiválasztva egyet én is átnyújtottam neki. Nem volt pont neki szánt, mert a büfés néni markolt bele, ő választotta ki őket...
-Nagyon sokat jelentesz nekem.-olvasta le a kitűzőről, majd elmosolyodva nézett rám.-Kösz.
-Én is kösz.-mosolyodtam el én is.
-Meddig lesz még ez?-kérdezte hirtelen.
- Mégis mi?-kérdeztem, miközben gondosan elrakta a zsebembe a kitűzőmet.
-Amíg nem lehetek nyilvánosan veled.-lépett közelebb, és megfogta kezeimet.
-Nem tudom.ráztam meg a fejem szomorúan.-Ádám..-kezdtem, de közbe szólt.
-Nem is szereted. Mindig csak Ádám. Közben meg irántam is érzel valamit. Ha igazán szeretnéd, irántam nem lenne semmi vonzalmad.-mondtam, mire döbbenten néztem rá. Akkor erre mondta Eliza, hogy kettőt nem lehet egyszerre? Ezért célzott a fiú-lány barátságos cuccra?-Most mit történt?-simította meg az arcomat lágyan.
-Semmi, csak Eliza is hasonlót mondott, és az jutott eszembe..-néztem fel rá.
Gábor harsányan felnevetett, majd ismét az arcomat kezdte simogatni. Mosoly ült arcán, ami egyszer eltűnt, és komoly tekintet vette át a helyét.
-Mi a baj?-kérdeztem.
-Csak belegondoltam, hogy talán soha nem lehetek veled. És ez szörnyű érzés.-ült keserű kifejezés arcára.
-Ne mond, hogy soha.-ráztam meg a fejem.
-Ugyan.-nevetett fel kínosan.-Semmi esélyt nem látok arra, hogy szakíts Ádámmal. Túlságosan szeretitek egymást.-nézett rám szomorú mosollyal.
-Én..
-Nem kell magyarázkodnom.-szólt közbe azonnal.-Megértem, tényleg. Semmi gond.-mosolyodott el, de éreztem hangjában a szomorúságot.-Ádám gondolom nem tud a csókunkról.
-Nem, nem mondtam neki.
-Gondolom nem is fogod.
-Nem kellene.-húztam el a számat.
-Maximálisan megértem. Meg persze nekem se jönne jól, ha bevernék a fejem.-nevetett fel, mire én is elmosolyodtam.
-Nem tenné.
-De tenné.-nevetett fel ismét.-Jajj istenem..-nevetett még mindig.-De..-lett megint komoly az arca.-Nagyon élveztem még akkor is, ha csak egy röpke kis puszi volt.
-Nagyobb puszi nem is lehetett volna. Hiszen nekem barátom van. De mondhatjuk, hogy egy félrecsúszott puszi volt. Nem?-láttam, hogy Gábor arcára kiül a csalódottság.-Ne haragudj, én csak..Nem úgy értettem. Tudod te is, hogy nekem is tetszett. Akkor is, ha csak puszi volt.
-Jobb ha most megyek.-engedte el a kezem, és megfordult, azzal a szándékkal, hogy elmegy.
-Megharagudtál?-ragadtam meg a karját, és visszarántottam.
-Nem. De erre nem számítottam azért.-mondta szomorú tekintettel, majd ismét elfordult.
Éreztem, hogy bekönnyezik a szemem, és lassan elkezd lefolyni az arcomon. Gábor már szinte az ajtónál járt, amikor vettem egy hatalmas levegőt, és utána kiáltottam.
-Én is szeretlek!