Amikor Katalinnal kézen fogva nevet valamin, amikor megpuszilja. Ahogy kikerül, és odasiet hozzá. Ahogy darabokra törik a szívem pár emlék képtől, és egy orbitális hírtől..
-Lau állj fel!-húzott fel barátnőm.
-Nem!-rántottam ki karom szorításából. Hajam rátapatt vizes arcomra ahogy felnéztem rá.-Nem mehet eel!-bőgtem.
-Ezt hogy érted? te Ádámmal vagy.-suttogta.
-Épp ez a baj. Nem lenne szabad, hogy egyáltalán érdekeljen. De nem tudok tenni semmit. Egyáltalán miért bőgök most? Nevetnem kellene. Elizaaa.-borultam barátnőmre, aki szorító karjai közé zárt.
-Nyugodj meg, okés? Mindent kiderítek. Lehet csak egy rossz pletyka.-simogatta hátam. Körülöttünk mindenki minket nézett..-Gyere, na.-húzott fel, és megigazította vizes, könnyes hajam.
-Eliza.-néztem barátnőmre, aki éppen ruhámat igazította.-Kösz.-erőltettem magamra mosolyt.
-Gyere, kicsit rendbe szedünk.-vezetett be a mosdóba.
Egy kis idő telt el (arcot mostam, újra sminkeltem, stb ..), és már is jobban festettem. Elizának hála :)
-Na de szép lett valaki.-állt csípőre tett kézzel mellettem, én meg a tükörben nézegettem Eliza áltam alkotott sminkem.
-Szép..-legyintettem cinikusan nevetve.
-Igen, szép.-mondta határozottan.
-Ezt te sem gondolod komolyan..-néztem rá, Eliza meg inkább rám hagyta.-De tényleg nem rossz.-néztem végig magamon.
-Na látod. Nem csinálok én rosszat.-mondta, mire nevetve megöleltem.
-Te soha.
A mosdóból kifelé menet meg láttam azt, akit nagyon nem kellett volna..Éppen Gábor jött fel a lépcsőn. Szívem hatalmasat dobbant, és furcsán kezdtem venni a levegőt. Gábor ránk nézett, és nem intve, nem köszönve, semmi, bement az igazgatóiba.
-Akkor ezek szerint..-fordultam Eliza felé.
-Nem tudom..-szólt közbe, és bátorító mosolyt erőltetett magára.-Ott jön a szerelmed.-mutatott a távolba, ahol Ádám sietett felénk.
-Kicsim.-ölelt szorosan magához.-Minden oké?-nézett rám.
-Persze.-szemem sarkából láttam, hogy Elizára néz, aki csak a fejét rázza.
-Jól van.-jelent meg furcsa mosoly arcán.-Most mennem kell, mert órám lesz. Később..-mondta, mire elmosolyodtam.
-Oké.-adott egy hosszas (de mégis titkos, hiszen suli. ijj..:$$) csókot, és már el is tűnt.
Gábor pont ekkor jött ki a igazgatóiból, és kis híján fellökte Ádámot.
-Bocs haver.-mondta Ádám, és kikerülve Gábort már ment is.
-Haver?-nézett utána furcsán Gábor. Rám nézett, de nem mondott semmit, pedig öt lépésre ha állhattam tőle. Ahogy elment mellettünk motyogott egy halk "Sziasztok .."-ot. Hurrá!...
-Most mi van?-néztem Elizára.-Semmit nem értek.-ráztam a fejem, és a távolodó Gábort néztem.
-Passzolom.-vont vállat.-Majd kiderül. Na gyere, mert nekünk is óránk lesz ám.-nevetett fel harsányan, és betolt maga előtt a termünkbe.
(...)
-Na siess, Ádám már vár.-mondta Eliza órák után, miközben a táskánkba pakoltuk a cuccunkat.
-Oké. Beszélünk még ma?-kérdeztem, miközben vállamra vettem a táskám.
-Persze, leszek neten.-mosolyodott el.
-Rendben, akkor megyek is.
-Oké, nekem még szakköröm lesz.-mondta egyszerűen.
-Milyen szakkör?
-Nyílt egy könyvtár szakkör. összegyűlünk, beszélgetünk, olvasgatunk, hasonlók.-mesélte mosolyogva.
-Akkor oda való vagy.-mondtam mosollyal arcomon.
-Igen, nem gyengén.-nevetett fel.
-Oszlopos tagja leszel a csapatnak, már előre érzem.
-Csak ne utáljanak ki.-húzta a száját.
-Egytől egyig verem meg az összeset ez esetben.-mondta, Eliza meg felnevetett.
-Miattam válnál rossz kislánnyá?
-Érted bármit drága barátnőm.-mosolyodtam el, majd gyors ölelés, és már mentem is.
Éppen mentem volna le a lépcsőn, amikor valaki vissza rántott. Nem Eliza volt..
-Mit tudsz?-kérdezte kitágult szemekkel Katalin.
-Miről?-rántottam ki magam fogásából, amit a vállamra erőltetett rá.
-Gábor..-suttogta, mintha valami titkos dolgot osztana meg velem éppen.
-Semmit.-vontam vállat.
-Tényleg semmit?
-Tényleg, de miért érdekel?-kérdeztem furcsán. Huu én éppen Katalinnal beszélgetek?!?!
-Mindegy. Szia.-került ki, és már ment is. Hát ez fura volt..
-Sziaa.-borultam Ádám karjaiba, aki hatalmas csókkal jutalmazott meg.
-Szia.-mosolygott rám.-Nem nehéz?-vette át a táskám. (♥)
-De.-masszíroztam megrökönyödött vállam, ami totál beállt a sok tehertől. És nem csak a táska miatti teher..
-Mit hordasz te?-vette másik kezébe táskámat.
-Könyvek.-vontam vállat, és kézen fogva el is indultunk haza felé.
-Hideg a kezed.-jegyezte meg Ádám.
-Eléggé fáztam ma..
-Ugye nem vagy beteg?-nézett rám aggódó tekintettel.
-Édes vagy, ahogy így aggódsz.-mosolyogtam rá, és az arcára nyomtam egy puszit.-De nem. Nem vagyok beteg.
-Akkor?
-Mit akkor?
-Akkor mit csináltál ma? Sírtál? Akkor szokott hideg lenni a kezed..
-Honnan veszed ezt?
-Tapasztalat.-mosolygott rám.
-Ahha, biztos..-mondtam furcsán.
-Tehát?
-Nem sírtam.-mondtam gyorsan.
-Miért sírtál?
-Mondom nem sírtam.-ismételtem meg magam.
-Lau. Engem nem versz már át.-nevetett fel, mire elmosolyodtam. Ennyire ismerne? :)
-Semmi komoly. Ha komoly lenne, megosztanám veled.
-Akkor az apró dolgokról nem is tudok? Anyám mennyi ilyen lehet..
-Dehogy.-nevettem fel.-Csak ez tényleg nem fontos..Komolyan.-néztem rá.
-Oké.-mosolygott rám, de láttam, tudja van valami. Naná, hogy tudja..
Amikor a házunk elé értünk átadta nehéz táskámat.
-Ne vigyem be neked?-kérdezte édesen.
-De, bírom.-raktam le a földre a táskát.
-Oké.-fogta meg mindkét kezem, és közelebb lépett.
-Beszélünk még ma?
-Hívsz még ma?
-Hívsz még ma?-kérdeztem vissza.
-Hívsz még ma.-vigyorodott el.
-Ne legyél ennyire biztos a dolgokban.-próbáltam átverni, de a mosoly csak az arcomon maradt.
-Miben is?-húzott közel derekamnál fogva.
-Semmiben ne legyél biztos.-suttogtam szinte a szájára, mire Ádám megcsókolt.-Ugyan..-engedett el.
-Mit ugyan?-nevettem fel.
-Elég, belezavarodok.-fogta a fejét.
-Nehogy elvegyem az eszed.-mosolyogtam rá.
-Késő.-mondta mosolyogva, majd ismét megcsókolt, de nem bírtam nem bele mosolyogni. :)
-Akkor hívsz?-kérdeztem csókunk végén. Ádám még mindig fogta derekam, én meg tarkóját fogtam körbe.
-Persze.-mosolygott rám.-Úgy sem bírom ki.
-Édes vagy.-adtam neki egy búcsú csókot.-Na szia.-mosolyogtam rá.
-Szia.-engedett el mosolyogva, de visszalépett, és még egy gyors csókot nyomott ajkamra, majd már tényleg ment. Még a távolból visszanézett, és mivel még mindig néztem utána, intettem egyet, mire visszaintett. Majd elkanyarodott :)
-Nagyon aranyos ez a gyerek.-mondta anyu mosolyogva, amikor beértem a házba.
-Megint leskelődtél?-néztem rá, mert megint az előszoba ablaknál állt. Besétáltam a nappaliba, anyu meg utánam jött.
-Nem, csak kinéztem, és pont ott álltatok.
-Pont..-mondtam cinikusan.-És miután kinéztél miért nem jöttél el onnan.-ültem le a kanapéra.
-Jajj drágám.-legyintett anyu, miközben leült a fotelba. Felnevettem.
-Megértelek. Biztosan ilyen leszek én is, ha egyszer gyerekem lesz.-mosolyogtam rá.
-Egyszer remélem.
-Egyszer biztos.-mosolyogtam rá.
-Talán tőle?-értette anyu Ádámra a célzást.
-Talán tőle. De nem vagyok benne biztos. Persze nagyon szeretném.-ecseteltem mosolyogva jövőmet.
-Én sem bánnám. Jó gyereknek tűnik, mellette biztonságban lennél.
-Jó gyerek is. Nem csak annak látszik.
-Téged elvakít a szerelem. Majd én, mint külsős, majd megállapítom.
-Anyuu.-nevettem fel.
-Tessék?
-Ne kémkedj, kérlek.-mosolyogtam rá.
-Én nem azt mondtam..-szabadkozott azonnal.
-Ismerlek már, drága anyukám.-álltam fel, és nyomtam a homlokára egy puszit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése