17.rész-Ez nem az én napom..

Végig mentem a zsúfolt folyosón, majd kilöktem az épület ajtaját, majd egy pillanatra megtorpantam. Mélyen beszívtam a friss levegőt. Felfelé pislogtam, mert éreztem, hogy elbőgöm magam..A fiú akit szeretek/szerettem, nem szeret..A legjobb barátnőm eltűnt, pedig megbeszéltük, hogy megvár.
Ilyen, és ehhez hasonló gondolatokkal mentem vissza a suli felé. Átvágtam a folyosókon, és már a suli előtt is találtam magam. Körbe néztem, de Elizát sehol nem találtam. Lézengtek még emberek, de annyira nem voltak sokan, hogy ne lássak át a tömegen. Viszont valakit láttam..Pontosabban valakiket. Igen, ott álltak nem messze tőlem, és éppen nevettek valamin. Katalin minden egyes poénnál megbökte Gábor oldalát, aki ennek hatására mindig össze rezzent. Egyszer csak megelégelte, és magához húzva szorosan átölelte.
Ekkor éreztem, hogy elbőgöm magam. Csak néztem őket, talán már túl feltűnően, de pont ők nem vettek észre..Ők elvoltak egymással foglalva..Oké, felfogtam.
Rántottam egyet a váll táskámon, majd vissza mentem a suli épületébe. Fogalmam sem volt, hogy hol keressem Elizát, de előtte rendbe kellett magam szednem. Lehajtott fejjel kullogtam el a portás előtt, mert ha ő észre veszi kisírt szemeim megállít, és tuti meg kellene mindent magyaráznom..Azt meg nem akarom. Van épp elég bajom nekem így is..
Beléptem a lány mosdóba, majd ugyan azt a műveletet, amit az előbb a könyvtár mosdójában tettem, most is elvégeztem.
Gyors léptekkel távoztam a mosdóból, majd vissza mentem a portáshoz.
-Elnézést.-értem oda mellé.
-Nem látta véletlenül Fazekas Elizát? 10-es tanuló.-mondtam el mindent, amit csak tudnia kellett róla.
-Igen, persze, hogy láttam. Nem rég ment el. Nagyon sietős volt..-tárta fel emlékeit a portás.
-Sietős?-motyogtam magamban.
-Tessék?-kérdezte, mire a szemébe néztem. Kár volt..-Maga sírt kisasszony?
-Ö, tessék? Dehogy is.-legyintettem kínosan nevetve.-Csak tudja a szél, meg az allergiám is, és szóval..Mennem kell. Viszlát.-mondtam, majd lehajtott fejjel kikerültem, és haza indultam.
Tippem nem volt hol keressem Elizát, hiszen Pest hatalmas..Elővettem a mobilom, és újra próbálkoztam a hívással.
Megint kicsöngött..Már éppen ki akartam nyomni, amikor felvette.
-Szia.-mondta boldogan.
-Eliza hol vagy? Itt kereslek már vagy egy órája.-csattantam ki.
-Bocsi, csak haza kellett jönnöm. Anyum hívott.-mondta tök normális hangon.
-Oké, de legalább egy SMS-t hagyhattál volna..-mondtam kissé megenyhülve.
-Oké, bocsii.-mondta, és hallottam a hangján, hogy megbánta.
-Rendben, semmi gond. Már mindegy..Leszel még face-en?-kérdeztem.
-Ömm..Ahha, szerintem telóról leszek.
-Rendben, majd akkor beszélünk. Lehet én is fent leszek még. Nem tudom..
-Oksii. Akkor sziaaa.-köszönt el, és a hangja még mindig boldog volt.
-Szia.-köszöntem el mosolyogva, majd leraktuk.
Megkönnyebbülten, mégis összeszorult torokkal baktattam haza felé..
(...)
Ahogy beléptem a házba, azonnal megcsapta az orrom a kaja illata.
-Úúú, mit eszünk?-léptem be a nappaliba.
-Lauuu.-futott felém Sára akkorra lendülettel, hogy azonnal az ölembe kaptam.
.-Sziaaa.-puszilgattam az arcát.
-Hihi.-nevetgélt a vállam felett.
-Szóval mit eszünk?-kérdeztem miközben ölemben Sárával leültem a kanapéra.
-Ümm..Frankfurti leves, meg Töltött kacsa és hasáb krumpli.
-Hasábburgonya.-javítottam ki mosolyogva.
-Miért nem ugyan az a kettő?-nézett rám, mint aki egész életében tévedésben élt.
-Deee.-nevettem.-Csak ezt nem így mondják.
-Uuu, értem..-mondta, majd leugrott az ölemből és a konyha felé sietett.
-Hova mész?-szóltam utána.
-Csak megkérdezni mikor eszünk már, mert éhes vagyok.-nézett rám mosolyogva, majd bement a konyhába.
Kihasználtam az alkalmat, és még gyorsan kaja előtt felmentem kicsit netezni.
Bejelentkeztem facebook-ra, megnéztem az E-mail-em, benyomtam a Youtube-ot, szóval relax a javából.
Már vagy egy fél órája netezhehettem, amikor láttam, hogy Eliza bejelentkezett face-re.
Ráírtam..
 "Sziaa.:)"
 "Hellooo.:)"
 "Mit csinálsz?"
 "Csak két percre jöttem fel. Később még leszek telefonról.:)"
 "Rendben, de miért? Mész valahová?"
 "Ömm..ahha. Na megyek. Sziiaa"
 "Szia.."
Nem értem..Amióta Eliza elrohant a könyvtárból, azóta valami lett vele..Lehet valakivel megy valahova? Nem tudtam megkérdezni, mert azonnal kijelentkezett..
Inkább én is kijelentkeztem, kikapcsoltam a gépet, és vissza lementem a nappaliba. Anyu és Sára már terítettek.
-Segítek.-mondtam, majd kihoztam a konyhából az evőeszközöket, és rakosgatni kezdtem.
Megterítettünk, majd neki álltunk az evésnek.
-Apu?-kérdeztem, mert apu nem volt velünk, pedig mindig elsőnek ül asztalhoz..
-Gyerekek beszélnünk kell..-rakta le anyu az evőezközeit, majd ránk nézett. Ajjaj, ez már nem jól kezdődik.-Ugye tudjátok apátok vállalkozó.-mondta anyu, mire bólintottunk.-És most üzleti útra kell mennie Párizsba.-folytatta anyu, nekem meg felcsillant a szemem.
-Úúú, imádom Párizst.-vigyorogtam, majd azonnal elszállt a boldogságom.-De ha üzleti út, akkor gondolom nem egy-két napról lehet szó..
-Nem.-rázta a fejét anyu.
-Egy hét?-kérdezte Sára. Na igen, annyit még kibírnánk.
-Nem.-rázta anyu a fejét, de láttam, hogy nehezére esik a válasz..
-Anyu mégis mennyi?-kérdeztem kissé hisztérikusan.
-3 hét.-csuklott el anyu hangja.
-Tessék?-kérdeztem, és a szemem sarkából láttam, hogy Sára elsírja magát.
-Drágám ne sírj.-ment oda hozzá, anyu és vígasztalni akarta, de helyette ő is elsírta magát.
Én még mindig csak tátott szájjal bámultam magam elé, és már nekem is folytak a könnyeim. Pislogni sem bírtam, nem még szólalni.
-Mikor indul?-nyögtem ki végül.
-Holnapután reggel.-sírt anyu.
Ezek szavak hallatán csak jobban sírni kezdtem.Hirtelen felindulásból felrohantam a szobámba, és meg sem álltam az ablakomnál lévő ülőhelyig.

Nem kapcsoltam villanyt, ott ültem a sötétben. Kinéztem az ablakon, sötét volt..Felnéztem az égre, és arra gondoltam milyen pech-es az életem..A szerelmem rám sem hederít, a barátnőm más utakon jár, az apukám elutazik, és nem is látom 3 hétig..És ez mind egy napon..
A következő pillanatban láttam egy hulló csillagot. Kívántam. Remélem teljesül...
Felhúztam a térdemet, és átkaroltam. Állam a térdemre raktam, és úgy néztem ki az ablakon. Nem bőgtem nagyon, de a könnyeim csak úgy záporoztak.
Így ülhettem már egy órája, amikor anyu nyitott be.
-Miért ülsz a sötétben?-kérdezte, majd felkapcsolta a villanyt.
-Ne!-takartam el a szemem, anyu meg lekapcsolta a villanyt.-Kösz.-nyitottam ki megint a szemem.
-Minden rendben lesz kicsim. És beszéltek majd minden este Skype-on.-ült le mellém anyu, és a karomat simogatta.
-Az nem ugyanolyan..-néztem anyura.
-Tudom..-bólintott.
Anyuval jól elbeszélgettünk. Mondta, hogy ezt muszáj apunak, meg ez hatalmas lehetőség számára, meg, hogy neki is hiányozni fog, de majd csak kibírjuk valahogy. Valamilyen szinten megnyugodtam. Segített ez a beszélgetés.
A következő pilanatban hallottam, hogy valaki bejön az ajtón.
-Megjöttem.-hallottam a jól megszokott vidám hangot.
-Apuu!-pattantam fel, majd lerohantam hozzá.