-Elegem van! Szeretlek, de nem veszel észre engem.-széttártam a karjaimat.-Megőrülök a fájdalomtól, hogy tudom sosem leszel az enyém.-szemem könnyes volt, arcom dettó..-Te mással vagy boldog, legyen. De tekintettel lehetnél azokra, akik ez miatt szomorúak. Mert nem lehetsz az övé. Mert elege van, hogy mindig azzal a lánnyal vagy.-ordítottam, ahogy a torkomon kifért. Becsuktam szemeim, és úgy folytattam.-Elegem van! Igen! Belehalok, hogy mással látlak. Végem van.-leengedtem karom, utolsó szavakat halkan mondtam, már kinyitott szemmel.-Szeretlek!-magam elé néztem, majd mit sem foglalkoztam ázott arcommal levágtam magam a földre. Fölöttem a tiszta égbolt, alattam egy több éves emlék. Kezemmel végig simítottam a padlót, amit már kicsikét lekönnyeztem. Hiányzol apu..-hajtottam le a fejem, és halkan, magamnak suttogtam. Egyszer csak hirtelen felemeltem a fejem.
-Apu!-mondtam, majd előkaptam a telefonomat, és tárcsáztam aput.
-Szia drágám!-köszönt apu.
-Szia apu!-köszöntem és próbáltam nem szipogni. Nehezen ment, de szerencsémre apu nem vett észre semmit.
-Skype? Ilyen hamar?-furcsállotta, hogy hívtam. Nem meglepő, ilyenkor még nem szoktam. Este, olyan 10 óra felé, vagy ahogy esik.
-Igen, de én most nem tudok veled beszélgetni. Talán a végére beesek.-mondta szomorúan.
-Miért? Hol vagy?-kérdezte, hangjában aggódást vetem észre.
-Kijöttem sétálni még egy kicsit.-mondtam, és éreztem, hogy mindjárt elbőgöm magam.
-Drágám nyolc óra elmúlt.-mondta furcsán.
-Igen, de most kellett.
-Miért? Valami baj van?
-Igen.-szipogtam.
-Kicsim mi a baj? Mond el, kérlek!
-Hosszú, és nem telefon téma.-mondtam, majd letöröltem könnyeimet.
-Akkor amint haza érsz, hívj Skype-on. Hívhatsz nyugodtan, várlak majd.-mondta, és hallottam hangján, hogy mosolyog.
-Köszönöm apu.-mondta teljesen meghatódva.
-Ugyan már..-mondta.
-Azért köszi.-mondtam megint.
-Fejezd be.-nevetett apu.
-Köszi.-nevettem.
-Oké, lerakom.-nevetett apu. :)
-Nem baj, majd beszélünk még.-nevettem fel jó ízűen.
-Rendben kislányom. Szia.-köszönt el apu.
-Szia apu.-köszöntem mosolyogva, majd leraktuk.
Mosolyogva néztem a készülékre. Imádom aput, ez nem kétséges. Itt ülök egy emléken, ahogy vele beszélgettem. Emlékek százai bombázták az agyam. Amikor apuval mentem játszótérre hintázni, a vidámparkba, a cirkuszba, amikor együtt vacsoráztunk néha-néha nutellás kenyeret, amikor beteg voltam, és apu mindig ott ült mellettem, hozott nekem teát, stb..Könnyek szöktek a szemembe ismét, ma már sokadjára.
Gondoltam egyet, és lementem a házikóba.
Szebb volt, mint emlékeztem. Ott voltak a kézzel faragott dolgaim, családi albumok, egy kis magnó, a játékaim, minden. Felfogtam egy családi albumot, leültem a kis székemre, és fellapoztam. A képes albumok otthon vannak, én mindig saját albumokat gyártottam.
Írtam bele a mindennapokról, kirándulásokról, hogy éppen mit történt a családdal. Közben mindig fényképeztem is hozzá (itt indult a karrierem, hahh! :D), és a nagypapám segített előhívni őket. Kinyomtattuk sima papírra (úgy olcsóbb volt, és mivel kicsi voltam, nem magamnak fizettem, azt meg nem akartam, hogy más fizessen ki nekem bármit is.), én meg szépen beleragasztottam az aktuális bejegyzésemhez. Kemény borítású könyveimet még a nagymamámtól kaptam, régiféle naplók ezek.
-Istenem..-suttogtam könnyes szemekkel, ahogy néztem a bejegyzéseket, és a ronda kézírásomat, a gyűrött, néhol ázott képeket.Fogtam az összes albumot, és azokkal a kezemben mentem ki, de előtte megakadt valamin a szemem. Egy nyaklánc volt. Ott lógott az egyik szögön egymagában. Leakasztottam onnan, leraktam a könyveket a kezemből, és magamra raktam a csodás darabot. Nem egy nagy ékszer, de számomra fontos. Maga a nyaklánc bőrszalagból van, a medál pedig egy mogyoró átszúrva, amit apuval még az egyik túrázásunkon szereztünk. Kicsi voltam, és még Sára sem volt meg akkor. Más is lógott még rajta. Egy gyűrű..Amit apu akkor adott nekem, amikor óvodából ballagtam el. Sok emlék fűz mindenhez, ami a kis kunyhóban van. Találtam még könyveket, de azokat már nem fogtam fel, a könyveket is alig bírtam. Volt vagy 10 nehéz könyv. Holnap majd vissza jövök, és kipakolom ami fontos, aztán ha apu hazaért kipakoljuk a bútorokat, mindent. Hiszen már nem is jártunk ide. Én is nagyobb lettem, apu sokat dolgozik, nincs időnk sem rá.
Kiléptem a hideg utcára. Nem volt senki sem az utcán, így nyugalmasan haza tudtam sétálni.
Amikor haza értem anyu és Sára a konyha asztalnál ültek és gépeztek. Azonnal oda szaladtam.
-Szia apu!-integettem a kamerába.
-Drágám! Szia!-köszönt apu boldogan.
-Akkor hagylak is titeket.-mondta anyu mosolyogva, és átnyújtotta nekem a gépet.
-Tessék? Miért?-raktam vissza a laptopot az asztalra.
-Apu mondta, hogy valamit megszeretnétek beszélni kettesben. Menj nyugodtan, holnap is lesz nap. Majd beszélünk akkor többet.-mosolygott rám anyu, mire bólintottam, de mielőtt felmentem volna adtam neki egy puszit.
-Na mondjad.-szólt újra apu, amikor becsuktam magam mögött a szoba ajtómat.
-Oké, kezdem..-mondtam, majd mindent elmeséltem neki töviről hegyire.
-Drágám..-mondta apu, én meg ma már sokadjára letöröltem szemeimet.
-Hát ja.-szipogtam.-Sok minden össze jött most.-elmeséltem neki Elizát, Gábort, Katalint, mindent ami csak történt amióta elment.
-Elhiszem.-bólogatott apu.-De ugye jól leszel. Mármint..Úgy sajnálom, hogy nem lehetek most ott.-mondta apu szomorúan.
-Én is..-mondtam szomorú mosollyal.-Erről jut eszembe. Nézd csak mit találtam.-pattantam le az ágyról, és az íróasztalomhoz mentem, ahova leraktam a könyveket és a nyakláncot.-Emlékszel még erre?-a kamerába mutattam a nyakláncot.
-Hol találtad ezt? Azt hittem már rég elporladt, olyan régi.-nevetett apu, és ha jól láttam meghatódott kicsit.
-A kis háznál jártam..-szorítottam markomba a medált.
-Ott voltál most?-kérdezte apu komolyan.
-Igen.-néztem rá.-Még ezeket is elhoztam.-mutattam fel a könyveket.-A többit majd holnap, meg ha haza jöttél.-mosolyogtam.
-Alig várom.-mondta apu boldogan.
-Mikor jössz haza? Tudod már a pontos dátumot?-kérdeztem.
-Igen. Mához három hét és otthon vagyok.-nézett a kamerába.
-De nem úgy volt, hogy csak három hetet leszel? Már ott vagy pár napja.-mondtam szomorúan.
-Igen, de a projekt munka miatt tovább kell maradnom.-húzta a száját.
-Ohh.-biggyesztettem le a számat.
-Ne szomorkodj drágám, elég bajod van neked nélkülem is.-mosolygott szomorúan apu.
-Nem, jól vagyok.-erőltettem magamra egy mosolyt.
-Látom, hogy nem, de örülök, hogy próbálkozol.-nézett a szemembe.
-Túl jól ismersz engem.-mosolyogtam apura.
-Az apád vagyok.
-Amúgy is jól ismersz.-mosolyogtam.
-Igen, ez igaz.-vonta meg a vállát apu.
-Most megyek, még táncolok kicsit lefekvés előtt.-mondtam, mert tegnap sem gyakoroltam.
-Rendben drágám. Ja, igen! A fellépésről tudnál küldeni videót majd?-kérdezte apu.
-Persze, majd mondom valakinek, hogy vegye fel.-mosolyogtam.
-Okés, köszönöm kicsim.-mosolygott apu is.
-Szívesen apu. Na szia.-integettem.
-Szia!-intett apu is.
Kijelentkeztem, benyomtam a Macklamore zenét, és gyorsan eltáncoltam. Eliza közben bejött, és együtt táncolgattunk. Csináltam róla pár képet, ahogy a hálóingjében táncikál :)
Elmentem fürdeni, majd aludtam is.
A mai nap hosszas volt..Túl sok infó egy napon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése