34.rész-Őt szeretem! :)

November 07./Kedd/

-Lauu!-rángatott valaki korán reggel. Tudtam mit jelent ez, így gyorsan kipattantattam az ágyból, és anyura néztem.
-Mennyi az idő?-néztem volna meg a telefonom, de az ki volt kapcsolva.-Jajj ne! Nem ébresztett!-estem pánikba.
-Elkésel, siess!-mondta anyu, és gyorsan beágyazott nekem.
-Kösz.-néztem rá hálásan, majd a gardróbomba rohantam, és a lehető leggyorsabban ruhát kerestem mára.
(...)
-Jesszus.-támaszkodtam a térdemre, amikor a sulihoz értem.
Idáig rohantam. Sietősen elhaladtam a portás mellett, fel a lépcsőn, be a terembe. Kopogtam, majd miután hallottam egy halk "Tessék?"-et, benyitottam. Mindenki engem nézett, ami szokás szerint zavarba hozott.
Motyogtam egy "Elnézést a késésért!"-et, és levágódtam a helyemre.
(...)
Órák után már totál kész voltam. Ez a reggeli sietség megtette hatását, ugyanis táskák szemekkel, fáradt arccal bandukoltam egész nap.  Persze az segített, hogy Eliza mindig velem volt, de így is dög fáradt voltam egész nap.
-Lau!-intett már messziről Gábor.-Elég szarul nézel ki.-ért oda hozzám.
-Igen, eléggé.-bólintottam.
-De ma fellépésünk van, ugye tudod!-emlékeztetett, én meg furcsán néztem rá. Csak a fellépés érdekli? Miközben így nézek ki? Ez szép..
-Tudom.-mondtam, és már indultam is volna, amikor megint a nevemet hallottam.
-Lau!-kiáltott felém Ádám. Elmosolyodtam, és bevártam. Szemem sarkából láttam, hogy Gábor elég idétlenül néz minket.
-Segíthetek valamiben?-kérdezte Gábor, mire rá néztem.
-Hát, nem..de, majd találkozunk.-hagytam végül ott, és Ádámhoz léptem, aki először nem tudta mit tegyen, mint "Ál pasim", így végül adtam neki egy arcra puszit, amitől azonnal zavarba jött :)
-Szia.-köszöntem neki mosolyogva.
-Hali.-mondta, és már kezdte vissza nyerni természetes színét.-Akkor ma fellépésed van, ugye?-kérdezte. Gábor még mindig ott állt nem messze tőlünk, és minket szuggerált.
-Igen.-mosolyogtam.
-Vágom.-túrt a hajába.
-Menjünk.-ragadtam meg a kezét, amitől megint elvörösödött szegény, és így mentünk ki a suliból. Eliza csak lesett végig, majd amikor kiértünk a suli látóköréből, elengedtem Ádám kezét, és Elizához fordultam.
-Megmagyarázok mindent, csak most menjünk.-mondtam, majd elindultunk, én meg belekezdtem a mondandómba.
-Így már értem.-bólintott a végén, majd Ádámra nézett.-Hogy hívnak?-kérdezi Ádámtól.
-Ádám.-mondta.
-Jaa! Az, akibe belebotlott Lau? Már emlékszek..-nevetett, mire óvatosan meglöktem a vállát. Ádám csak mosolyogva figyelt előre.
(...)
Eliza levált rólunk, mert most a mamájához kellett mennie, ami két utcányira van tőlünk. Szóval az utolsó lépéseket már Ádámmal kettesben tettük meg.
-Köszi, hogy haza kísértél.-mosolygok rá.
-Alap.-mosolygott. Barna szemeibe belevesztem,és alig bírtam megszólalni.-Akkor holnap.-mondta furcsán,mire felnevettem.
-Holnap.-nyomtam puszit az arcára. Már nem vörösödött el, kemény gyerek volt :) -Szia.-köszöntem el mosolyogva.
-Hali.-mosolygott, majd haza indult.
Nevetve fejet ráztam, majd bementem.
-Nagyon aranyos gyerek.-mondta anyu mosolyogva, aki ott állt az ablakban.
-Te néztél minket?-kérdeztem, amikor ledobtam a táskám a kanapéra.
-Nem, csak éppen locsoltam a növényeket.-emelte fel a kis kannát.-És akkor láttalak meg titeket.-mosolygott rám.
-Ja, értem.-bólintottam, majd a konyhába indultam némi elemózsia után.
-Együtt vagytok?-jött utánam.
-Nem.-néztem rá egy pillanatra.
-Nekem nagyon úgy tűnik.-mondta anyu.
-Anyu.-álltam a konyhaszekrényhez, hogy kivegyem a zabpelyhet.-Nem vagyunk együtt. Az csak egy puszi volt. Az arcára.-vettem elő a tányért is.
-Te csak így osztogatod a puszikat?-kérdezte furcsán.
-Dehogy! Tudod az van, amit mondtam. Az "ál" dolog.-léptem a hűtőhöz, és kivettem a tejet, miközben anyu leült a pulthoz.
-Nem lesz ez így jó.-húzta anyu a száját.-Szegény Gábor..Ádámot meg csak szédíted.
-Anyu nem lesz semmi gond.-ültem le vele szembe.
-Beléd fog szeretni.-nézett rám.
-Ki?-kezdtem enni.
-Ádám.-mosolyodott el anyu.-Láttam, hogy nézett rád.
-Aranyos.-mondtam mosolyogva.
-Látod ez a gond.-mondta.
-Micsoda?-néztem rá.
-Nem tudom majd melyiket szeresd. Már most sem tudod.-mondta, mire elhúztam a szám.
-Tudom..-raktam le a kanalat, és tenyerembe temettem az arcom.
-Drágám..Miért kellett ezt?-kérdezte.
-Anyu..-néztem rá.-Én Ádámot szeretem.-mondtam végül.
-Tessék? Előbb még Gábor volt a hős szerelmed.
-Igen, de rájöttem nem akarhatom a lehetetlent. Gábor a múlt éj. Ádám foglalkozik velem. Hiszen akkor nem tette volna ezt értem. Nem?-néztem anyura.
-De.-mosolyodott el.-De ugye holnap még nem esküvő lesz?-kérdezte, mire döbbenten néztem rá.
-Anyuuu!-mondtam nevetve, mire ő is elnevette magát, majd felállt, és bement a hálóba.